június 2017 hónap bejegyzései

Budibuli

Dezső azonban éber volt, húgyos lábát kiszabadította, kiiramlott a szorításból, és az egyetlen menedékben csapta magára az ajtót, amely a budi volt, tisztesség ne essék szólván, és az mti se tudja meg. Ott ült hát hősünk zihálva a világ budi közepén, és, hogy sírt e vagy sem, azt még a kacsák sem tudták, ám a legyek ott kvaterkázrak az orra közepén, és a panelprolik – egyikőjük késsel, ezt el ne feledjük -, szóval ők nekiláttak nyitogatni a klozet ajtaját. Tisztára dili.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Valld be!

Az evolúció visszaforgott, és újra az erősebb kutya baszik, ha csálé is a farka. Most már tényleg nem tudom, hogy ezervalahányadjára miért mondom el újra meg újra ugyanazt, hogy J’acusse, pedig nem is vagyok egy Zola, csak egy utazó, aki arra kéri Buddhát, hogy engedjen azért még beszélni, míg el nem jő a cethal. Ti viszont jobban odafigyelhetnétek a kuplerájra, mert bűzlik a madám valaga. Momentán nincs több közlendőm.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Clash

Kikelt a sár habjaiból hát Lázár János hazát védni, de mellényúlt megint, és egy keresztet az orra elé tartva, mint valami ördögűző indult a kommunisták ellen a hülyéje. Aztán már hívta volna emberes szorultságában a tankokat, de a Józsik felröhögtek, és a képébe borítottak egy Heinekent, amitől János sistergő tócsává változott, és ekkor állt el az eső, a templom harangja megkondult, és minden visszazuhant a jól ismert reménytelenségbe. Mondom, vasárnap volt.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Családi kör

„Az unióban jogi eszközökkel akarják átírni azokat a definíciókat, amelyek már az európai államok létrejötte előtt megfogalmazódtak. A különböző nemű emberek házassága és együttélése, a családi lét a természetes gondolkodásból, a biológiai rendből fakad. Nem hiszem, hogy ez ellen kellene küzdeni.” Harangkongásos tudatában valahogyan nem ragad meg, hogy ez az egész nem azért van, hogy Isten összes bárányát megbuzítsa, hanem elsősorban az okból, hogy a melegeket ne ruházzák meg a villamoson, és szittya álmodozók ne óhajtsák kiherélni őket.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , ,

Kampec dolores LII. – Divertissement

Amikor a fröccsök urának koktélja erőtlenedett, iszonytató zuhanással indultak vissza az anyaföld és a valóság felé mindenféle szekundumnégyzetekkel, rántott húsok meg moslékok szagát érezték, majd a kocsma csörömpölve landolt, megállt, s amikor falai kifelé eldőltek, mint egy részeg lámpagyújtogató, ott állt egy kupacban az egész díszes kompánia, hányva magára a keresztet, a bádogbánostól az öntudatos traktoristákig, és látszott, hogy ez másféle faj, mert fejükön másképp tapad a haj. – Ej, a kurva életbe – Így sóhajtott Béla, és megindult a cseresznyefa csúcsára, mert látta, hogy máshol már nincs menedék.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Csillagsors

Amikor a dínók hatvanmillió évvel ezelőtt végleg megmurdeltek, mert hosszú volt a várólista, akkor még csak a tavasz vége volt a mi csillagunk évében. Ma június elseje van, éjfél után pár perccel, és egészen biztosan nem érjük meg a kakasszót. Ha erre gondolunk a koszlott várótermek roggyant székein, helyzetünkkel, ha nem is valami rózsás, voltaképp elégedettek lehetünk.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Raffiakötőállvány

Ötletem sincs, hogyan lehetne még egyszerűbben elcsalni a választásokat, mint ismeretlen helyeken feladott, bizonytalan mennyiségű, ködös tartalmú levelekkel, mint a konzultációs hagymáz is, amire egyfolytában hivatkoznak. Ahogyan megint csak tegnap valami Dömötör kismufti, aki harcukat a 2015-ös bevándorlási konzultációra, a tavaly őszi kvóta-népszavazásra, és a most lezárult konzultációra alapozza.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vakegerek Vecsésen

Vecsés az nem Nürnberg, Kurszán fejedelem nem egy Odoaker, és a Magyar Gárda sem a Deutsches Ahnenerbe. És most, hogy mindez kiderült, azt kellene még tisztába tenni, hogy ilyen szellemi magasságokkal hogyan lehet harcolni a liberalizmus ellen, ami tulajdonképpen megfoghatatlan egy valami. Legáltalánosabban a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, amely az egyén szabadságát jelöli ki legfőbb célként. Ennek ellentettjét inkább nem részletezném, végeredménye az a furcsa rend, amelyben nem szabad, ami jó.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Ölni

Nincs menedék. És mentség sincsen, főleg nem jelenleg regnáló kormányunk számára, amely a tegnapi furgonos pörformansz után is Brüsszelt és migránsokat kiált. A hülyéknek szánt útmutatóban szó sem esik arról, hogy miközben tövig nyomta a gázt, ez a homo azt ordította: „Meg akarok ölni minden muszlimot.”, ezen kívül Darren Osborne-nak hívják, és négy gyermekével Somersetben él. Vasárnaponként bizonyára a templomban dicséri az urat, mármint az övét.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Emlékezőn és okádva

Ha ez így lesz, és mért ne lenne így, akkor másfél milliónyi szavazat elvész, miközben a határokon túlról újabbak érkeznek, és végleg elér minket az az új középkor, amelynek most tartják a bokrétaünnepét. Mindebben pedig a szellemi vigyázállás a legelborzasztóbb, mert jönnek a cimbalmos Józsik, ránk szabadítva az abszolút nulla fokot, ami – 459,67 Fahrenheit, és ugyan soha nem érhető el, de már a közelében is megszűnik az atomok és molekulák mozgása, hogy ránk szabaduljon az elfajult anyag.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum