Emlékezőn és okádva

A rendőravatáson Orbán Viktor kijelentette, hogy megállította a népvándorlást, majd a friss húsok jó részét egyből elküldte határt őrizni, hogy csak az jöhessen az országba, aki a cimboráknak tejel, hogy majd a miénkből fizesse vissza óriási veszteségekkel, mert ki van ez találva.

Olyan volt ez az egész, mint ’41 novemberében a Vörös téren, ahol is a katonák elmasíroztak a generalisszimusz előtt, és a parádé után nem valami tavernába indultak vodkát szopogatni, hanem a frontra, hogy leginkább hősi halált haljanak. Ezek a mieink nem a Panzergruppe 3, hanem uszkve hét-nyolc menekült ellen küzdenek, és bele sem pusztulnak, csak a lelkük.

Ahogy itt van nekünk ez a globális felmelegedés, amely számos más öröme mellett a Föld nevű bolygó egyes vidékein elsivatagosodást fog okozni, úgy üli meg a magyar nem köztársaságot a szellemi ótvar, mert ez alkalommal is megmutatkozott, hogy a mi Kobánknak immár, hogy izmai lazulnak, más mondandója voltaképp nincs is.

És tényleg, hozzá már hűtlenek lettek a szavak, és agyának holdvilágát két szóval – migráncs, Soros – le lehet írni, illetve ezek mulatságos permutációival, amely elmebéli horizont azt mutatja, hogy megülte a futóhomok. Viszont ez a szint sajnálatosan elégséges az egyatábornak, mint a Józsinak is a szomszédban, aki némely delírek közepette azt kiáltja, hogy „Viktor az Isten!”, amúgy viszont nem nagyon érteni, mit beszél, mert makogásának értelme egyáltalán nincsen.

A sivatag olyan terület, amelynek vízháztartása állandóan veszteséges. Ez a legkonkrétabb definíciója a földi pokolnak, amely kies országunkban is kitartóan alakulgat, mert egyre rosszabb az ember közérzete abban a kultúrában, amelyet Orbán Viktor sötétsége szabadít ránk.

Itt, minálunk, vidéken is, az új „elit” azt visongta a színházbotrány kapcsán, hogy neki könnyű darabok kellenek. Tényleg így van. A „Falu rossza” például most épp szénné nyerte magát a POSzT-on. És amikor már másodjára láttam az emberi létezés különös dimenzióit bemutató borzongást, és hazatérve a Józsi megtudta esti kirándulásom okát, ismereteit azzal nyugtázta: „Abban cimbalmoznak, ugye?”

Végül is, igaza van, a világot így is fel lehet fogni, de amikor ez a szint válik zsinórmértékké, akkor az ember leginkább sikítana, vagy menekülne, ha van neki még hová.

Most, június elején készült egy felmérés, amelyben azt az eredményt dobta a gép, hogy több mint egymillió ember tervezi, hogy emlékezőn és okádva tántorog el innen messze, és az okok között a Fidesz-kormány és Orbán Viktor már előkelő helyen szerepel. Ennyit a londoni mosogatásról.

Mintegy félmillió polgártársunk már úgyis odavan, s ha még ez a milliónyi is útra kel, akkor itt tényleg nem marad más, mint sivatag, lárma, durva kezek, és azok, mint én is, akik nem tudnak már hová menni, mert öregek, sánták és süketek.

Ha ez így lesz, és mért ne lenne így, akkor másfél milliónyi szavazat elvész, miközben a határokon túlról újabbak érkeznek, és végleg elér minket az az új középkor, amelynek most tartják a bokrétaünnepét. Mindebben pedig a szellemi vigyázállás a legelborzasztóbb, mert jönnek a cimbalmos Józsik, ránk szabadítva az abszolút nulla fokot, ami – 459,67 Fahrenheit, és ugyan soha nem érhető el, de már a közelében is megszűnik az atomok és molekulák mozgása, hogy ránk szabaduljon az elfajult anyag.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!