Csillagsors

Létezik egy tanulmány, amelyet Kövér László nem olvasott, esetleg nem értett meg, és úgy emelkedett szólásra a magyar egészségügy kapcsán, kiverve az összes biztosítékot azokban, akik már tényleg láttak magyar kórházat belülről, és nem csak rózsaszínű képeslapokon.

Ez a dokument’ a 2014-es évet vizsgálja, s ha figyelembe vesszük, a helyzet azóta csak exponenciálisan romlott, akkor minden joga megvan a választópolgárnak arra, hogy berúgja a Lendvay utcai kupleráj ajtaját, és a kopaszokat félrelökve keresetlen szavakkal illesse a portást és a vezérigazgatót.

A górcső alá vett évben harminckétezer magyarnak nem kellett volna meghalnia, ha megfelelő ellátást kap, amire esélye sem volt. Az én anyám az előző év őszén kapott egy jófajta szepszist a sebészeten, hogy három héten belül ne kelljen már neki nyugdíjat fizetni.

A szomszéd Józsi combjából narancs nagyságú daganatot operáltak ki alig egy hónapja, három nap múltán emittálták – hogy miket nem tudok -, és két hétig naponta sántikált vissza kötözésre. Valami megmagyarázhatatlan ok miatt még mindig él, így mutatva fityiszt a maga módján a magyar egészségügynek.

Ez a 2014-es harminckétezres lista egyébként az évi veszteség több mint negyede, ami emberes adat. Van egy rossz hírünk is vezénylő csillagunk számára: ha ez így megy tovább, nem lesz elég a kettőegészegytizedes szaporodási ráta, s mire megvénül, és teljesen elmegy az esze, nem lesz kit etetni a hülyeségeivel.

Kövér házelnök et. akkor állította, hogy világszínvonalú a magyar betegségügy, amikor az is kiderült, hogy a rendszerváltás utáni nyomorban, 1992-ben kies hazánk a GDP hat százalékát költötte gyógyításra, most meg, hogy erős és büszke, már csak négyegészhetet.

További cukiságok még ebben a Barbie-világban, hogy alig van orvos, kétmillió keményen dolgozó panelproli fél órán belül nem jut el sürgősségi osztályra, az esetek ötödében a mentőre negyed óránál többet kell várni, a listához pedig mindenki tegye hozzá a gusztusának és tapasztalatának megfelelő toldást.

Ami viszont engemet a csillagokról való elmélkedésre késztetett, az az egy mondat, miszerint „Az egészségügyre költött pénzek a háztartások egyötöde számára katasztrofális terhet jelentenek.” Mondhatnám, hogy ezen el lehet gondolkodni, de minek, hiszen ilyen, drága polgártársak a kövéri világszínvonal, legalábbis a Gyalog galopphoz képest, ahol kordéval gyűjtötték a megboldogultakat a falu közepén.

Visszük a hullákat, hozzátok a halottakat, mondá a vásári kikiáltó a filmalkotásban, és tényleg, a tapasztalatot és módszert át is vehetné Balog páter, az erőforrások atyja, aki hullazsukokat küldhetne szerte az országba, és az összegyűjtött szavazni már képtelen állampolgárokat közmunkások vakarhatnák a föld alá.

Nincsen most jó kedvem, sőt, ha belegondolok, egészen szar kedvem van nekem, hiszen azt is be kell látnom, hogy a magyar emberek nagy részének nem csak az egészségre költött pénz jelent katasztrofális terhet, hanem úgy általában az egész létezést bajos finanszíroznia. Hiába, nem lehet mindenki decens Bözsi néni.

Visszatérve még házelnök/mester elvtársra, azt kell megvizsgálnunk, hogy mért hazudja le a csillagokat az égről ő meg a főnöke is, sőt, hogy ebben a kontextusban egyetlenünk álló, avagy hullócsillag-e, ha már itt tartunk. Nincsenek jó híreim egyáltalán.

Állócsillag nincsen, azt csak a Fidesz lódítja. A mi Napunk is a Tejútrendszer Perseus-karában kering a középen ücsörgő bazi nagy fekete lyuk körül, úgy hozzávetőlegesen egymillió kilométer perórás sebességgel, és, ami érdekes, még csak a menetszél sem fújja a hajunkat.

S ha már a fekete lyukaknál tartunk, azok halott csillagok, amelyek egy szupernova robbanás után maradtak meg, előtte még azonban az a rohadt csillag mindenféle anyagokat gyártott le, hogy azok szertelökődve a végtelen térben belőlük éppen itt és éppen most Kövér és Orbán képződjön, hogy cseszné meg dartvéder a fénykardjával.

Egyébiránt, ha egy csillag megmurdel, nem válik feltétlenül mindent, még a fényt is felzabáló Orbán/oppardon fekete lyukká, lehet belőle neutroncsillag, pulzár, kvazár, vagy tűzoltó, esetleg katona. A lehetőségek száma végtelen, mint a magyarnak, aki szabadon választhat az egészségügy kínálta halálnemek közül.

A hullócsillagok is, amelyek a világűr szemetjei, légypiszok nagyságú meteoritok, még ezek is becsaphatják a népeket, mintha Finkelsteintől tanultak volna. Képzeljük el drága polgártársak, midőn egy ilyen átsuhan az égen, és csókra ingerli a szerelmeseket.

Rosszabb esetben ez nem egyéb, mint az űrállomásról kilökött, csonttá fagyott szar, amely kulacsomó elhagyva a geostacionárius pályát a légkörbe érve felizzik, a honleány pedig ettől a harmatos fűre hanyatlik, és széttárja a combjait. Tiszta átverés, de nincs ebben semmi nóvum, megszoktuk már.

És abba is gondoljunk bele, hogy drágalátos Napunk a maga észvesztő sebességével is csak kábé kétszázharminc millió év alatt kerüli meg a Tejútrendszer középpontját. Ebből a szempontból, amikor a dínók hatvanmillió évvel ezelőtt végleg megmurdeltek, mert hosszú volt a várólista, akkor még csak a tavasz vége volt a mi csillagunk évében.

Ma június elseje van, éjfél után pár perccel, és egészen biztosan nem érjük meg a kakasszót. Ha erre gondolunk a koszlott várótermek roggyant székein, helyzetünkkel, ha nem is valami rózsás, voltaképp elégedettek lehetünk. Ezt nem azért meséltem el, hogy a házelnököt felmentsem, csak úgy, játszásiból, meg, hogy teljen az idő, míg nem szólítanak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum