Vakegerek Vecsésen

Örömmel telt szívvel látom, hogy a „rendközpontú organikus társadalomtudomány, az igazságközpontú közérdek-érvényesítő államelmélet és az üdvösségközpontú személyiségfejlesztő antropológia szintézise” mint vezérlő eszme győzedelmeskedni látszik kiválasztott honfitársaink különös tudatában, amelyre csak Amy szavaival lehet reagálni, hogy de felvágnám az agyadat, hogy megnézzem, mi játszódik le benne.

A fentebb idézőjelbe tett magvas gondolatok az „Érpataki modell” harmadik passzusa, és én voltam olyan barom, hogy el is olvassam. Mit ne mondjak, az üdvösségközpontú antropológia és az organikus társadalomtudomány legalább annyira lehengerlő idea, mint szíriuszi származásunk, vagy a japánokkal közös piros pötty a seggünkön. Nos, akik ilyennel bírnak, azok Vecsésre mennek majd július hetedikén, ahol a Pozsonyi csata emlékművének hűvösében fel fognak lázadni a liberalizmus ellen.

Minderről video is született, amelyben szittya tekintetű fiatalok vallanak a nagy vándorlásról, hogy mért mennek a savanyított káposzták földjére. Nos, az agresszív buzik, valamint a roma énekesek és nóták miatt, és ott “egy új erő fog születni, ami kíméletlen harcot hirdet a nemzetpusztítás ellen a rend és az igazságosság nevében”. Hogy ehhez mi köze van a Pozsonyi csatának, azt én nem tudom, mert ez arról nevezetes, hogy 907-ben a migráncsmagyarok a keresztényeket vágták, és még Theotmár salzburgi érsek is elesett.

Erről nem ártana beszámolni a friss keresztényüldözési államtitkárságnak, hátha Salzburgba is utal pár magyar adóforintot, mert bántják a hitet. Mindez így együtt, sőt, kiegészítve más érpataki tantételekkel, mint „a biztonságos és élhető település kialakításának elvrendszere és módszertana”, és pláne „az organikus közösségszervezés komplex társadalmi integrációs rendszere”, mutatják, hogy máris előttünk áll nemzetünk üdvözülésének egyedül járható útja. És az ilyen tudással felvértezett fiatalok keresik bőszen a liberalizmust, hogy a nagy elődök példáját követve hátrafelé nyilazzanak rá.

Nem tudom, nyájas olvasó, hogy átsugárzik-e a monitorodon, hogy miközben itt mókázva mutatom be a sivatagot, mennyire nyüszög ez én lelkem a liberális mocsárban. Az a legszebb a vakegerek eme harsonaszavában, hogy voltaképp burkoltan arra buzdít, öljünk meg minden rohadékot, de ez merénylet lenne Vian ellen, ezért inkább úgy fogalmaznék, hogy a buzik és a romák megruházása lehet az, amely célként a tiszta tekintetűek elméjében lebeg. Valahogy úgy látják, hogy ezek a gátja az ő boldogságuknak.

És természetszerűleg a zsidók, ez akkor derül ki, amikor az egyik nemzetmentő legalább annyi jogot követel magának a Kárpátok alatt, mint azok kapnak Izraelben. Ez is érdekes idea, voltaképp nehezen is érthető, hogyan került a szittya gondolatvilágba, leginkább azért, hogy kilegyen a Szentháromság, buzi-roma-zsidó. Ezek kézzel foghatóak, őket lehet ütni, tarkón lőni és elgázosítani, csak be kéne vallani, hogy nácikok vagyunk, de eszük a tiszta tekintetűeknek még ahhoz sincs. Az egy kidolgozott – ha ocsmány is – eszmerendszer, ők meg leginkább csak artikulálatlanul üvöltenek.

Vecsés az nem Nürnberg, Kurszán fejedelem nem egy Odoaker, és a Magyar Gárda sem a Deutsches Ahnenerbe. És most, hogy mindez kiderült, azt kellene még tisztába tenni, hogy ilyen szellemi magasságokkal hogyan lehet harcolni a liberalizmus ellen, ami tulajdonképpen megfoghatatlan egy valami. Legáltalánosabban a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, amely az egyén szabadságát jelöli ki legfőbb célként. Ennek ellentettjét inkább nem részletezném, végeredménye az a furcsa rend, amelyben nem szabad, ami jó.

Végül is, néhány degenerálttal nem érte volna meg ennyit foglalkozni, ha Pártunk felhígulásával nem jelennének meg ugyanilyen kósza gondolatok a kormányzásban is, amelyek a munka alapú társadalomban és az illiberális államban manifesztálódnak. És miközben a mi hülyéink a Pozsonyi csata emlékművénél delirálnak, ugyanaz mutatkozik meg lájtosan a törzsszavazó tudatában, amit ismét csak Józsi szomszéd sziporkájával demonstrálhatok. Ő általában dakotázik menekülőkről és romákról beszélve, ráadásul most egy copfos férfit látva azon mélázott hangosan, hogy ez ember vagy nő. Mindezek után több kérdésem már nincsen.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!