Valamennyi bejegyzés

Modern család

Akinek módja van rá, állítsa meg Arturo Uit, hogy kies hazánkat ne kormányozza vissza a középkorba, mert nem először mondom, hogy nekem már teljesen mindegy, a többségnek viszont reményeim szerint nem. Vagy, ha mégis, akkor bocsánatot kérek, és kiülök a kertbe a fa tetejére fütyörészni, bámulni a csillagokat, és merengeni a világ ostobaságán.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Felel, nem felel, szívből, igazán

Ezt nem lehet abbahagyni, mert akárhányszor is számol be az ember a mocsok egy újabb fejezetéről, mindjárt tolakszik a másik, liheg mögötte, hogy engem is mutass meg. Ennek soha nincs, és nem is lesz vége, hacsak meg nem fordítom az eposz szerkezetét, amelyben az indításnál kérik az isteni segedelmet a feladathoz, míg én most pedig a végén, tegyen már valamit a trottyos hősömmel belátása szerint. Más megoldás most már nincsen is.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Orbán, az infantilis keresztes lovag

És íme, előttünk is áll a keresztes lovag valóban, a gyengék, nők, gyerekek és a kereszténység védelmezője. Olyan hülye is, mint az akkoriak, szókincse is beszűkült, a tudata is, úgy mondja a leckét, mint valami dagadt óvodás, hogy mi a család Pistike. A család, óvónéni kérem: papa, mama, gyerekek, csupa szív szeretet. Kérem a kakaómat. És ebbe belemerevül a manus, viszi tovább az infantilis tempót, hogy Trump számíthat rá a harcmezőn, már csak a gyí lovam, gyí betyár hiányzik, meg a fűzfasíp. És ez az ember Magyarország miniszterelnöke.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Így neveld az Orbánodat

Ezzel csak arra akartam utalni a magam módján, mivel esély sincsen arra, hogy visszatérjen valaha is a normalitás világába, emberi módon beszélni hozzá ezért fölösleges időtöltés, és nem is kell vele kesztyűs kézzel bánni egyáltalán. A jellemét szíjjal verték belé, s úgyannyira rögzültek a torzulások, hogy csak hasonló traumákkal lehet vele szót érteni, hogy fölfogja, mit akarnak tőle a gazdái, aki mi volnánk. Ilyen egyszerűek a viszonyok, csak fel kell ismerni végre, akárha Lúdas Matyi.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Orbán Open

Ebből is látszik, hogy van még remény. – Ott. Itt, minálunk nem annyira. Ha miniszterügynök úr akarja, lesz tenisztorna, sőt, az Australian-, meg az US Open mintájára Orbán Open lesz a neve, ami még alliterál is, tiszta haszon. De nem azt jelentené, hogy Orbán Viktor Mihály nyitva van, hanem, hogy cégéres gazember, de ezt már enélkül is tudja, aki akarja.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Tetkó és toka

Nos, emberek, ez a Rodman – képen mutatom – totálisan szét van varrva, karika lóg az orrából meg a füléből, sőt, olykor tűsarkút és női ruhát hord, amitől a mi egyetlenünk szívszélhűdést kapna. Sőt, migráncsos színe van. Mindebből az a tanulság vonható le, hogy a világ nem úgy jó és ferde, mint ahogyan azt Orbán elképzeli, továbbá, hogy a szemétdombján ugyan lehet kakas, de csak egy piti pöcsfej mégis. Ezt tartsuk szem előtt mindenképp, miközben puskaporunk szárazságát óvjuk.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Soroshajó, aranycsapat

Végigmehetnénk az összes csapaton, a franciáktól például kiegyenesedik a karikás ustor a magyarember magyar kezében. Azok maga a fertő, félhold alakú a szemük, és az is jól kivehető volt, hogy az Osmaune Dembelé névre hallgató egy kalasnyikovval a farzsebében rohangászott, le is kellett cserélni, mert a gyilkoló készség akadályozta őtet a góllövésben. Sőt, polgártársak, a Putyin csapatában is van egy Mario Figueira nevű alak, na, annak se medve volt az apja.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Hisztimesék

Ilyen kirakat-kereszténységük van ezeknek, felfújt hólyagoknak más nem is nagyon szokott lenni, és ez most már szót sem érdemel. Ellenben ez a hiszti dolog engemet nem hagy nyugodni egyáltalán, mert elég csak a Szijjártó fejére nézni, és meglátni benne az ütődött óvodást, amint a sarokban toporzékol, és megszánja őtet az ember, mint valami jóságos dadus.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Függöny mögül

A Cinege utca zárva, golyóálló az ing alatt, újságíró odébbtolva, kényes ügyek titkosítva, elhallgatva, emberek kitiltva, etc. Ez az alak oda nem merészkedik, ahol nem ő szabja a szabályokat, megvan az érinthetetlen burka (nem olyan), és innentől tényleg indifferens, mit beszél.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Listák

Vannak olyan listák is Kubatovnál, hogy kiket lehet harcra hívni székházak megvédéséhez, meg arról is, kivel érdemes levelezni konzultációilag. Ez érdekes egyébiránt. Én például soha, semmikor egy rohadt levelet nem kaptam, és ezzel nem azt panaszolkodom, hogy hiányzik, hanem azt a sanda érzésemet látom igazolódni, hogy én is szerepelhetek valamely névsorban. Mint végleg menthetetlen, vagy, mint akit majd föl kell kötni, ha arra szólít a haza.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum