Hétköznapi pedofíliák

Nem voltam rest, és vettem a hosszú fáradságot végigolvasni „Az óvodai nevelés országos alapprogramja” című kiskátét, pedig nem vagyok sem óvó néni, sem dadus. Ebben nagyon sok okos dolog szerepel, olyan azonban nem, hogy öt éves kölkeket játszásiból kiházasítsunk, vagy migráncsokhoz visszük őket látogatóba.

Az előbbit Lakitelken abszolválták, ahol a kis szarosok a polgármesteri hivatalt látogatták meg – szokni a csinovnyik létet -, s benne a házasságkötő termet. Itt az anyakönyvvezető gondolt egy nagyot, és megkérdezte, ki szeretne házasságot kötni. Mármint a szerencsétlen gyerekek közül.

Hát persze, hogy volt jelentkező – én is, én is, természete ez már a magyar gyermeknek -, és az óvó nénik nem azt mondták a degenerált anyakönyvvezetőnek, hogy duguljon el a hülye ötleteivel, hanem kiválasztották Villőt és Tibort, és a vágóhídra terelték.

Innentől a baon.hu lelkesült beszámolójára hagyatkozunk, íme: „A házasodó Villő és Tibor arra a zenére vonult be, amire a felnőttek szoktak, majd leültek a székeikre, és a tanúk is elfoglalták a helyüket. Az anyakönyvvezető elmondta a beszédet, és arra kérte az ovisokat, húzzák egymás kezére a gyűrűt. Ezután jött a puszi, majd aláírták a nevüket, vagyis az óvodai jelüket. Villő és Tibor végül közösen gyertyát gyújtottak, majd egy üvegbe kétféle színű homokot öntöttek. Aztán a koccintásról sem feledkeztek el, az önkormányzat minden ovist édességgel és üdítővel ajándékozott meg.”

Én nem tudom, ki hogyan van ezzel, engemet, amint az utolsó bötűt is elolvastam, elfogott valami meghatározhatatlan émelygés. „Az óvodai nevelés országos alapprogramja” meghatározza az óvodai nevelés feladatait, amelynek középpontjában az óvodáskorú gyermek testi és lelki szükségleteinek kielégítése áll, szem előtt tartva az egészséges életmód alakítását, az érzelmi nevelés és a szocializáció biztosítását, valamint az anyanyelvi és értelmi fejlesztés és nevelés megvalósítását.

Lehet, hogy én vagyok degenerált, de ebből nem olvasok ki semmiféle esketést, sem migráncs-nézést, ami meg 2015 októberében történt Zákányon, és már lerágott csont. Visszatérve erre a nászra, tudom én, hogy jó keresztényeket meg jó magyarokat köll előállítani a magyar oktatási rendszernek, és a megfelelő alattvaló tudatában a házasság szentsége a centrumban gomolyog, ezt azért mégse kéne, bármilyen aranyosak is a lurkók, miközben elveszik tőlük a gyerekkorukat.

Voltaképp pár fadarabot, kavicsokat meg néhány dobozt kéne a gyerek kezébe adni, ami kellékekből olyan csudavilágok kerekedhetnek, amiről az anyakönyvvezetőnek halovány fingja sincs. Dinoszauruszok, boszorkák és még esküvő is, sőt, egyenesen polgármesteri hivatal, mert ez a gyerekvilág rendje, és nem az, hogy gerendát nyelt országgyűlési képviselők cipelik nekik a pöttyös labdát kampánycéllal, mint ahogyan ez is szokásban van minálunk.

Pár napja azon csodálkozott a népség, hogy szilveszterkor Sellyén egy óvodással ölettek meg egy visítozó malacot. Ebben az ügyben állatkínzás címén tettek feljelentést a széplelkek, a gyerekkel viszont senki sem törődött, hogy milyen rémálmai vannak azóta. És azzal sem foglalkozik senki sem, hogyan roncsolja a migráncsnézés, a politikusi látogatás, meg a debil esküvő az óvodások lelkét. Tudom én, hogy fegyelmezett, csökött tudatú választópolgárt kell előállítani, és ennek az ilyen akciók a letéteményesei, viszont a libsi lelkem mégis csak ordít, hogy ezt azért mégse kéne.

Bármennyire is mondja Rétvári örömhozó, hogy minálunk milyen klafa az óvodai nevelés, mert ezt meg tegnap boldogulta bele a világba, mégsincs egészen úgy. Tudjuk, hogy semmi sincs egészen úgy, a népekből kölökkorban egyenmasszát gyártani viszont nem komilfó. Holtomiglan, holtodiglan maradnak degeneráltak ugyanis.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum