Rossz közérzet a kultúrában

Ha Balog tiszteletes (hm) megszólal, arra muszáj odafigyelni mindig, mert határtalan bölcsességek folynak ki az ő száján, ahogyan tegnap is. Valami emelkedettet kellett mondania „A kultúra, mint megtartó erő” névre hallgató parlamenti konferencián, és meg is tette.

„A mostani kormányzás lényege a kultúra.” – állította ő, és még azt is kifejtette, kormányzásuk célja, hogy a kultúra lelki, szellemi tartássá álljon össze. Ezt segítik a materiális eredmények, amelyek aztán szemléletváltáshoz is vezetnek. Ez olyan szép idea, hogy elakad tőle a választópolgár szava, viszont ennek így az ég egy világon semmi értelme nincsen.

Ellenben megmutatja, miért érzi szarul magát az állampolgár a kerítés innenső oldalán, és az is kiderül Freud bácsi nyomán, hogy a kultúrába beleájult állam miért vegzálja – mondjuk – a járdát pingáló kétfarkúakat.

Azt mondja a szakállas „Rossz közérzet a kultúrában” című dolgozatában, hogy: „Mivel az egyéni szabadság nem a kultúra alapállapotának egyik attribútuma, a szabadságvágy csak akkor válik kultúraellenessé, ha az nem csupán az igazságtalanságok ellen való lázadásként realizálódik, hanem olyan körök kultúrabomlasztó tevékenységeként, akik a kultúra által meg nem szelídített személyiséggel bírnak. Ekkor a lázadás nem a kultúra mikéntje, hanem maga a kultúra ellen irányul.”

Mesél még sok minden mást is ez a jóember, ebbe azonban most ne merüljünk bele. A formállogika szerint azonban, ha a mostani kormányzás lényege a kultúra, akkor nem fér össze a szabadságvággyal, és mint kiderül rendre, teli van az ország olyan alakokkal, akiket a Balog-féle kultúra nem szelidített meg, így lázadásuk a balogi kultúra rendje ellen irányul

A hatalom pedig sok apró ítélettel fejezi ki nemtetszését, mint ahogyan megkapta a maga felfüggesztettjét Szalai Balázs és Kékesi Márk. Ők ketten úgy lázadtak a jelenlegi kultúra ellen, hogy leföstötték a kormány csudás, kék plakátjait, amelyek a menekülők ellen uszítottak, és a Fidesz-kultúra ékes megnyilvánulásai voltak.

Bűncselekményt követett el, és kirívóan közösségellenes magatartást tanúsított Gulyás Márton is, aki a kopaszok jóindulatú akciója után leszerelte az NVI épületéről a két táblát, és az ő jutalma is egy jóképű felfüggesztett lett.

Lehetne akár azt is mondani, hogy mit verem itt a nyálamat, akár ki is herélhették volna mindahányat, mégse tették, örüljenek, hogy luk van a seggükön. Ezt velem együtt két okból nem tehetik meg jó szívvel. Egyrészt, ha a rezsim így halad tovább a maga jól kitaposott útján, akkor még az az idő is eljöhet, hogy pingálásért főbelövés jár. A paranoia egészen elképesztő dolgokra képes, mint az tudvalévő.

Másrészt pedig az ember kényszereket érez, hogy kifejezze, nem igazán érzi jól magát abban a kultúrában, amelyet Balog miniszter képvisel, miközben talpai egymásra lépnek.

Mert azt is látnunk kell, hogy az ellenállás apró köreit ilyen „ki nem szarja le” ítéletekkel borzolják, elérve, hogy ne legyen komfortos az ország, hanem avas, pállott szagú ketrec csupán. És nem kizárólag a táblaszerelőknek és plakátpingálóknak, hanem mindenkinek, aki nem ájul bele az elsőáldozók módján abba a szarba, amit Balog emberminiszter elébe rak.

De ez a kormányzási kultúra gondoskodik arról is, hogy az ő hívei és kiszolgálói viszont összkomfortot kapjanak, és most nem arra kell gondolnunk, hogy nekik szabad a rablás, hanem csak gesztus-szerű dolgokra, mint hogy Kriza Ákos miskolci polgármester a mostani havazások közepette száraz lábbal közlekedhet a házától a hivataláig, miközben az egész város belefullad a hóba.

Vagy a rossz emlékű Zsiga Marcell szintén az Avas tövéből, akinek meg aszfaltos útja nőtt a friss házához kérés nélkül, hipp és hopp. De ilyen útszületésnek örvendhetett Récsöl is, hogy eljusson a lagziba, ahol meg ellopták a mobilját, szegénynek.

Ezek az útépítők, havat tolatók is kirívóan közösségellenes magatartást tanúsítanak, és mégsem kapnak apró ítéleteket. Ez Balog miniszter kultúrája a kormányzásban, amely rátelepszik a népekre, és freudi reakciókat vált ki belőlük: „Ha már a természet túlerejével és saját testünk esendőségével nem tudunk mit kezdeni, tevékenységünket a szenvedés harmadik forrásának, az embereket összekötő társadalmi berendezések megváltoztatására összpontosítjuk. Lelki nyomorunkért, ha úgy tetszik, a kultúra a felelős – hiszen pont az ellen próbálunk védekezni, amely a kultúrának a tartozéka. Ez a kultúraellenesség pedig leginkább a mély elégedetlenséggel magyarázható.”

De ezt Balog tiszteletes úgysem érti.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum