Semmi baj, lehet lopni tovább

Ötpárti maszatolást tartottak nemrégiben a vagyonnyilatkozatokról, hogy ne változzék semmi sem. A szembenálló szerencsétlenek fölvázolták az elképzeléseiket, a Fidesz-es szerencsés meg az asztal alá söpörte azokat, ahogyan az természetes minálunk, ahol az álmoskönyvek szerint a parlament ellenzék nélkül is elzakatol, és ez így is van.

Mindennek megkoronázásaként Pártunk jeles képviselője azt is kijelentette, hogy a Fidesz nyitott lenne a jó javaslatkora, ilyenekkel azonban az egyeztetésen nem találkozott, különben is, a Párt szerint a magyar rendszer az egyik legszigorúbb Európában. Ezen nem derültek jóízűen a résztvevő felek, és kitetszett, hogy az ellenzék sem akar semmit sem igazán.

Azt mondták, hogy szakértői szinten dolgoznak ki a jövőben egy közös javaslatot, amely egy következő kormányzat számára elfogadható lehet. Majd véget vetettek a zenének, és hazamentek a legények. Ilyen hozzáállással nem nagyon lesz következő kormányzat, és immár az is lehet, hogy a drágalátos ellenzék azt sem szeretné teljes szívéből, ha lenne.

Egyáltalán, nem tudható, hogy mit akarnak azon kívül, hogy momentán Botkán huzakodik az összes, s miközben ezt teszik, az egyik fideszcsatlós portál azon kajánkodik, hogy OV ezekben a percekben nyeri meg a 2018-as választást, és minden bizonnyal igaza is van. Eljutunk majd oda, hogy vagyonnyilatkozatot egyáltalán nem kell majd tenni, ami mondjuk már most is fölösleges.

Nem állok neki sorolni házakat, kastélyokat, réteket meg legelőket, helikoptereket, mindenféle táskákat, meg még ki tudja mit, mert minek. Egy a lényeg, hogy OV vagyontalan, puritán ember, akinek semmije sincs, csak egy nyamvadt kuvasza, őtet szereti nagyon. A többinek sincs háza, kertje, egyebe, ha meg igen, akkor az apu adta rá kölcsön a lóvét.

Itt, minálunk nem a politikus a vagyonos, hanem az apja, anyja, apósa, sógora meg komája. Mindahánynak igen kiterjedt rokonsága van, ahogyan ez a keresztapus rendszerben szokásban van már nagyon régóta, és mindeközben az Unió – aki méltán ellenség – sorra tárja fel, hogy itt is, ott is huss, füstbe mentek a nyüves milliárdok, sorsuk ismeretlen, egy nagy rejtély ez az egész ország.

Ragozni ezt az egészet tovább teljességgel fölösleges, hogy melyiknek mennyije van, sohasem fog kiderülni. Játsszunk csöppet! „…az állam és párt kasszáit a sajátjaként kezelte, lehetetlenné téve, hogy akár csak meg is becsülhessék azok tartalmát…Köztudott továbbá, hogy a vele rokonszenvező gazdagok segítették elő hatalomra kerülését, és ez a segítség a hatalomátvételt követően áradatszerűen megnőtt, mivel az iparosok jelentős hasznot húztak programjából…”

Ez a duma egy 1933 és 1945 között tobzódó fiatalemberről szól, de születhetett volna akár ma is, itt, minálunk. Tényleg nem tehetek róla, ha az ember szemét kibökik a párhuzamosságok. Ennél szomorúbb azonban, hogy a vége is hasonló lesz, csak kies honunkban nem a szövetségesek, hanem azok hiánya hozza el a végromlást. Amint az uniós pénzcsap megszűnik, azonmód fog megállni az ország. Akkor már nem lesz mit ellopni, addig viszont minden vihető, és mindent le lehet tagadni. Ez történik most épp, trombitaszóra.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!