Sárkányeleség, szamártúra

Nem akadt hófehér táltos, jó lett hát a kiismerhetetlen szürke is Orbánnak. Junckerhez indult beszámolni az ő világokat rengető diadaláról, aztán Ficónál kötött ki. Volt már ilyen vele az usákoknál is, amikor lukra futott, de meg kell hagyni, derekasan állja. Hiába, a falusi nevelde nem vész el. Csak átalakul.

Rájöttem a filozófiájára, amit az én hősöm, Sheldon fogalmazott meg frappánsan épp a tegnapi részben, amikor így vélekedett: „Nem adom fel, csak felülemelkedek a problémán.” Kiköpött Orbán. Igaz, Sheldon asperger szindrómás, köznapi értelemben tehát bolond, aztán mégis ugyanolyan, mint a mi csillagunk.

Nincs ezen szégyellni való, azon már inkább, hogy a saját szereplőnk nem jutott el Brüsszelbe a hamuba sültjével meg a tarisznyájával, és Pozsonyban kötött ki. Mázlija volt, hogy Fico épp soros – ez de jó – elnöke a mi koboldunk nagy-nagy ellenségének, úgymint Unió. Ott is elmesélhette a Rémusz bácsiját, hogy miért ő a király.

Apróbb kaki a propellerben, hogy mindezek ellenére Ficó az V4-es, és ez a tömörület máma már nagyon csípi az Unió szemét, amit nem győznek hangsúlyozni immár elégszer. Rossz a sajtónk ugyanis, mint a patkánynak. Mert, mint tudvalévő, a patkány és a mókus majdnem ugyanaz, csak az utóbbinak jobb a píárja.

szamar„Az ember pedig azt hihetné, hogy bízhat a magyar hordában.” Nem fogják elhinni, ezt ki mondta rólunk. Hát persze, hogy Sheldon az Agymenőkből, és azt a részt, amely ezt a velőt tartalmazta, nem máma vették fel. Pár éve, ámde mutatja hírünket a világban, annak ellenére, hogy mindez egy számítógépes játék kapcsán hangzott el.

De ez is ugyanitt: „Azok a magyarok csak sárkányeleségnek akarnak használni.” Ott a pont. Egyébiránt Pozsonyban sem volt mód kérdést intézni akárkinek is a mi egyetlenünkhöz, mert mostanában így megy ez. Mellesleg Hitler atya is eltűnt a nyilvánosság elől Sztálingrád után, és a Goebbels bácsi helyettesítette őtet.

Mint minálunk a Szijjártó, aki beásta magát a lövészárkába, és tüzel mindenre, ami csak mozog. Nehéz dolgok ezek, főleg úgy, hogy a mi propagandáért felelős első emberünk, a parasztgyerek Rogán mindeközben helikofferezik szerte a magyar pusztaságban bartelbe’. Ez is jól van a rezsim szerint.

És, hát mért ne lenne jól, mert minden jól van, mindennel meg vannak elégedve. Ez egy sajátságos állapot egyébiránt magunk közt suttogva. Megérkeztek ők az ismeretlen dimenzióba, amelynek az a sajátossága, hogy csakis ők láthatják, amint jobban teljesít. Ezt is mennyire elfeledtük a gyűlölet alatt. És éppen emiatt és most ötlik belém, hogy mi mindent kéne számon kérni, hogy már fölépültek a kerítések.

Voltaképp az egész elcseszett életünket, amelyet én gavallérosan legyintek tovább, csak hát a gyermekek, a csecsszopók, meg a homokozóban bulit szervezők, a hedonista népek, hogy azok hogyan. Nem vagyok egy szentimentális alak, ergo érzelmi húrjaimon leszarom úgymond a zivatart. De mégis megfordul bennem, hogy érdemes lesz-e itt fölnőni valakinek is az elkövetkező időkben. Hacsak nem robot lesz, mint ahogyan Sheldonra vetült a gyanú.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!