Orbán Viktor azt üzente

Örömteli, hogy Pártunk olyannyira szívén viseli a magyar jómunkásember sorsát, biztonságát, hogy az ő rendőrsége általános iskolák előtt toborozza a kisdobosok szüleit, akik aztán emberekre lődözhetnek majd a susnyásban. Most épp Tapolcán tartottak pörformanszot a határvadász szolgálatról a gyerekeiket kísérő szülőknek.

Ezután megkérték írástudó munkatársukat, hogy egy őrsi napló bejegyzéssel örvendeztesse meg a nagyérdeműt, hogy aztán azt a police.hu portálon csodálhassuk teljes szépségében.

“A kis diákok egy-egy, a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos kérdésre adott jó válasz esetén láthatóságot elősegítő baleset-megelőzési ajándékokat kaptak. Amíg a gyerekek izgatottan bontogatták fényvisszaverő karkötőiket és a kerékpárjaikra szerelhető prizmákat, addig szüleik tájékoztatást kaptak a rendőrség toborzásáról a határvadász egységekbe.”

Egy legközelebbi alkalomra kórust is javasolunk, aki zúghatná a nótát, valahogy így:

vadaszMost szép lenni h-vadásznak,
Mert Orbánnak verbuválnak.
Orbán Viktor nem lett vóna,
H-vadász se lettem vóna, ééljen a fiiidesz!
Gyere pajtás h-vadásznak,
Téged teszünk mikulásnak.
Pár esztendő nem a világ,
Éljen a magyar akarság, ééljen a fiiidesz!

Ha ez sem csábítja el az elvetemülteket, akkor még mindig ott van a régi, jól bevált fogdosásos módszer. Ha az egyik óvatlan szülő kezet fog az őrmesterrel, határvadász lesz, mert a szerződés megköttetett. 1715-ben született erről törvény, lehet alkalmazni visszamenőleges hatállyal, vagy előrefelé, tökmindegy. Minálunk az ilyesmivel rugalmasan tudnak bánni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!