„Vérbeli tökfejek képviselik az EU-t. Majd bolondok lesznek a törökök megvédeni Európát Európa helyett. A kedvezményeket természetesen elfogadják, élnek velük, de a migrációt eszük ágában sem lesz meggátolni. Hiszen ők is – százmillió muzulmán! – az EU-ba törekszenek. Az ilyen Junckerek méltó megbüntetése érdekében kell majd visszaállítani a halálbüntetést. Mielőtt még a muszlim hódítók alkalmazzák – ellenünk.”
Mindezt az emelkedettséget egy közpénzből táplálkozó folyóirat főszerkesztője rittyentette a búúkra, amely fórumon nem először, és nem utoljára nyilatkozott meg hasonló ótvaros szellemben. És most, hogy végre másnak is feltűnt, ilyképp nem csak a fészt bújó manusok, hanem a még szélesebb közönség is megismerhette azt a fekáliát, ami a fejében fortyog, hőssé emelte magát, a barikádon kitárt mellel álló forradalmárrá, akit a libsibolsik el akarnak taposni.
„Kiadták rám a kilövési engedélyt.” – Így büszkélkedett rögtön, holott egy lófaszt, mama. Mindez, hogy színre került, miként is gondolkodik az „irodalmár”, csupáncsak egy újabb apró szelete annak a történetnek, amely dokumentálja, hová is keveredtünk az elmúlt pár évben. Hogy mifélék rajonganak az illiberalizmusért. Ilyenek, meg a savazós ember, aki a párt székházánál demonstráló egyetemista arcába ordított végtelenül eltátott szájjal, hogy megvédje a hazát, de elsősorban is aviktort.
Akkoriban csak-csak elcsodálkozott a polgár lányos zavarában, hogy jé, ilyen ökrök is vannak Mária országában, viszont, mint az főszerkesztő úr lázárjából is kitetszik, ez a tempó általánossá vált úgymond, bejáratott nívóvá azóta. Valami még visszatartja őket attól, hogy fényes nappal az utcán ruházzák meg azt, akinek szerintük rosszul áll a szeme, és nem zsinóros-mentés-rovásírásos ruhában busong Erdély elveszítésén, de ne legyünk türelmetlenek. Ha így folynak tovább a dolgok, ez az idő is el fog jönni, csak ki kell várni. Már fényezik a fokost.
Ez a massza, amely most épp ősmagyar, megminden, nem nagyon ismer egyéb érvet, mint az artikulálatlan üvöltést, amely végül is becsülendő álláspont, csak nehezen érthető. Van nekem ez a szerény kis oldalam itten a neten, amelyen azzal foglalkozom, hogy bemutassam a világ ostobaságát. Eleddig olykor-olykor odatévedt egynéhány ilyen üvöltős alak, hogy elhajtson engem a jó édesanyámba, aki szegény már rég halott, viszont a fölöttébb keresztényi emberek szerint ótvaros ribanc, mert kiszart engemet a világra.
Mindezeken nagyon jól szoktam szórakozni, és örülök, hogy a tátott szájúak ezt nem is tudják. Hanem a napokban új szintre lépett ez az egész, ami fejlemény nem kevésbé szórakozató, ámde mégis borongóssá tesz picinyt. Akadt egy jótét lélek, aki nem volt rest, és visszalapozott írásaim tengerében. Aztán egyenként, sorban fűzte hozzájuk az emelkedett kommenteket főszerkesztő úr stílusában, és meg kell vallanom, ez a kitartó buzgalom engemet csodálatra inspirál. Örömmel látom, hogy milyen állhatatosan jódógos ez a nemzet.
Viszont, hogy honnan jön ez a végtelen gyűlölet, azt ölég nehéz kihüvelyezni, ám egy álmatlan éjszakán megvilágosodtam. Madeleine-met belemártottam a teámba, és láttam magam ötven évvel ezelőtt, amikor házunk előtt, az utcán suttyó kölyökként álmodoztam, és karjaimmal hadonásztam, ami úgy tűnhetett, mintha dobálnék valamit. Hiába, már akkor is különös alak voltam.
De mit tesz a teremtő, arra járt egy jóember a füstös Wartburgjával. Meglátta mozdulataimat, csikorogva fékezett. Visszatolatott, és ő is eltátotta a száját, ahogyan kiszállt. Ordított, amely során kifejtette, ha így folytatom, akasztófán fogom végezni, aztán tovább is indult meglehetős elégedetten. Akkor még nem rendelkeztem a cinizmus áldott képességével, nem tudtam kívül helyezni magam a világ folyásán, tehát elbőgtem magam.
És most jöttem rá, hogy mindaz, ami ma van, már nagyon régóta itt van. A wartburgos embertípus akkor is megvolt, és az ő utódaikból lettek a főszerkesztők, és a fideszbuzi kommentelők. Semmi nem változik, csak többen vannak, akik szerint akasztófán kéne végeznünk nekünk, liberális mocskoknak, és lógni is fogunk, ha rajtuk múlik. Itt tartunk most, nem épp sehol.
Vélemény, hozzászólás?