Zabálj Fényt! – Az új létminimum-számítás margójára

Jövőre eljő a Kánaán kietlen honunkba, csak pár hét türelem. El fog tűnni a létminimum alatt élők fele ugyanúgy, ahogyan már az egymillió új munkahely is szuszogva várja a ’zembereket, hogy menjenek bele.

Kiderült, mire jó az, ha különféle szerveket, esetünkben a statisztikákat gyártót politikai felügyelet alá vonja a kurzus, ekkor ez úgy tud működni, mint a varázspálca, vagy tükör. Belenéz a girhes, beesett szemű éhező polgár, és kigyúrt, agyonszolizott alak les vissza rá. Mert a hatalom azt szeretné.

A minimalisták jelenlegi 3,6-3,8 milliós száma redukálódhat 1,2 millióval. A létminimum alatt élők jelenleg azok, akik a kilenc alapvető anyagi javak közül háromban hiányt szenvednek, úgymint például: hiteltörlesztési gondjaik vannak, nem tudnak évente nyaralni menni, de egy váratlan kiadás is nehézséget okoz nekik.

00015135Azt rebesgetik, hogy vagy az amerikai módszert veszik át a számításhoz, vagy a napi minimális kalóriabevitel-szükségletet csökkentik le. Egy biztos: az új mutatószám 18 és 25 százalék közé teszi majd a létminimum alatt élők arányát. A mostani rendszer szerint egy felnőtt magyar létminimuma 87 300 forint volt egy hónapban, az amerikai módszer szerint ez csak 76 ezer forint lesz.

Én meg úgy tudom, hogy menjenek el ezek a 3,14- ba, ha finoman óhajtok fogalmazni. Na most, az amerikai módszerről egyáltalán nincsen lövésem sem, de úgy tetszik, jó lesz nekik, ha ez a baromságaikat támasztja majd alá. Ezzel úgy nem is törődnék tehát, mindenki azt hazudik, amit akar, ha a lelke ezt elviseli.

Hanem ezek a kalóriák szíven ütöttek. Azt azért nem kéne bevetni, hogy úgy föstjük rózsaszínűre a halom szart, hogy kijelentjük, bevezetjük: nem is köll annyit zabálni. És itt tartunk most. Az a 76 ezer, ami ezentúl már mindenre elég lesz, égetni fogja a honpolgár zsebét, és felelőtlen költekezésbe taszítja. Nulla rezsi, nulla zaba, csak a fény. Jönnek az új gondok: hová tegyük a tengernyi lovettát? Ezzel kell majd megbirkózni a szép, új évben.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!