Különös dolog ez a nyelv. No, nem éppen az, amely egyetlenünk hátsójában forgolódik szűnni nem akarón, hogy gazdája hozzájusson ehhöz-ahhoz a köz javaiból, hanem az a másik, a virtuális, amely arra hivatott, hogy a körülöttünk zúgó valóságot leképezze, azaz, maga a lingua. Ez élő, szuszogó valami, amely követi az árnyékvilág alakulását, s ha abban abszurdot tapasztal, akkor maga is ilyen álomszerűvé válik, mert be kell mutatnia valahogyan a lehetetlent. De sokszor meg is erőszakolják szegényt. Már az is szerencsétlen dolog, ha ezt tudósnak kikiáltott nyelvészek teszik, az viszont maga a katasztrófa, ha a politika szorgoskodik ezen csak azért, hogy az általa létrehozott trágyadombot ábrázolja, vagy elfedje valahogyan. És éppen itt tartunk most.
Nem feledtük el még a fedett sportlétesítmény nagyszerűségét, amely szörnyeteg a közpénzek rendszeres elkúrását volt hivatott elrejteni úgy, hogy a stadion szót száműzte volna a szótárból. Ilyen cselekedetekre csak diktatúrák képesek. „Az egységes szóhasználat segíti a közérthetőbb megszólalást, s egyúttal a kormányzati politika irányát is mutatja.” Így, s ezzel magyarázta az emberminiszter azt a különösséget, hogy beosztottjai nem ejthetik ki szájukon a stadion szót, meg még sok egyebet.
Ez az ukáz azonban még mindig csak meglévő hangalakokkal operál, de van egy másik szint is, amely új szavakat hoz létre, s ennek élharcosa maga a nagy tudjukki, aki bevezette a köztudatba az addig nem igazán létező illiberális szót, hogy a fejében lévő katyvaszt valahogyan el tudja mondani, és mégsem sikerült neki. Viszont általános visítást váltott ki szerte a világon, amely folyomány valószínűleg meg is felelt lázáros terveinek. A dolgok viszont felgyorsultak, így ezt az egész történetet már be is fedte az idő a maga migráncsaival, a nyelvújító törekvés azonban nem veszett ki pártunkból. Tisztára Kazinczyk ők, mint most épp Víg Szilárd, a konyári győző.
Nagy idők nagy embereket kívánnak, mint az Svejk óta tudvalévő. Polgármester úr ebben a szellemben éli életét a végeken, s mivel tanárként már nem fungálhat, mert belengette a büdös és koszos roma gyerekek megruházásának felemelő ideáját, s emiatt valagba rúgták, most, mint a szemétdomb első embere nevelné népét, s nem is akárhogy.
„Ha akármilyen félelemkeltő megnyilvánulás zajlik, kiilleszkedés, akkor nyilván engem szoktak értesíteni a konyári lakosok. Nekem az a célom, hogy ezeket az embereket visszaillesszük a többségi társadalomba, az elvárt viselkedésre neveljük át, hogy a nemzetünk és a közösségünk javára viselkedjenek.”
Ilyeneket delirált aranyom. Minderről hámozzuk le azt a vegytiszta fasizmust, amely süt a szövegből, és csupán azért, hogy fölhorgadásunkat félre téve – mert ezt a tempót már megszoktuk sajnos – csupán a nyelvújítás nagyszerűségére koncentráljunk, hogy meglássuk új, frissen született szavunkat: kiilleszkedés. Ez maga a csoda. Kosztolányi szegény kiválasztotta a tíz legszebb magyar szót. Ezek: anya, gyöngy, szűz, ősz, kard, vér, csók, sír, láng és szív. Most recsegő csontokkal fordul egyet, és tizenegyediknek beemeli ezt az unikumot is: kiilleszkedés. Amely ugyan semmit nem jelent – azaz tisztára citrancs -, ámde jól mutatja új elitünk szellemi nagyságát a gödör alján. Ahogyan az illiberális demokráciában kiilleszkednek a fedett sportlétesítményben. Uram, irgalmazz!
Vélemény, hozzászólás?