Vúdsztokk

dada1Szétmegy a testem, mint benned a mocsok. Ez jött ki hirtelen, mint erdőben a vadnyom, amikor megláttam a képernyőn a hírt, amely felemel: Kocsis Máté kézilabdázó lett. Pedig ez nem úgy megy, hogy csak nosza. Annak idején Edit néni, az én testem nevelője engem óvott is a bajoktól. Holott túlsúlyos nyolcadikosként már évek óta baszketbáloztam, mégis a 798-as Petőfi Sándor Úttörőcsapat (fogadás jobbról) handballosai közé félve állított be. Hogy tudok-e futni oda, és még vissza is. Ez volt a baja neki.

Érdemlendő indok, de lényegtelen, megette az idő az egészet. Annak idején, amikor még sportolni voltam képes, különös világok járták. Az úgynevezett szövetségekbe a párt delegálta a tagokat, következésképp elnököket is, és amint fölnőttem, azt hittem, hogy amint Hajós kolléga vázolta föl a veszedelmet a tantestületi értekezleten – amikor már nem dagadt nyolcadikos voltam -, hogy jön a plurális demokrácia, és szétrohad a világ. Mindenki csak nézett ki az ő fejéből, még az én drága igazgatóm is, aki meglátogatott a kollégiumban, miközben vigyáztam a kisdedeket, és utamra derített a nevelői szobából.

Menj az övéidhez. Ezt mondta, és ő volt annak idején a kézilabda szövetség elnöke ott, azon a megszentelt helyen, ahol azóta vagyok. Mindez, amit eleddig meséltem, csupán arra szolgál díszletül, hogy lefössem, milyen helyen is élünk. Ilyenen. Szűkebb vonzáskörömben, ahol lébecolok, lakik a magyar kézilabda egyik ikonja. Farkas Ágnesnak híjják, és ő is kandidált, hogy elnök lenne a kézlabdásoknál. Különösebb ismertetőjele nincsen neki, csak ért hozzá. És olyképp, ahogyan a birkózóknál is a rezsibiztos nyert a bevált ember helyett, így itt is, csakúgy Kocsis Máté lett a befutó.

boh 2És éppen ez a bajom nekem. Hogy mért köll megbarmolni, ami amúgy működne. Belepofázni. Értem én a vonalat, Mocsai is megkapta az ő TF-jét, csurog, cseppen a morzsa. Csakhát, nem lesz ez mindig így. Az idők változásával elnökölni lehet, de minek? Elfújja a szél. Bármennyien is üvöltöttek, meg zenéltek, azért Woodstockban a király Hendrix maradt. Ilyképp ott vagyunk, mint az én drága igazgatómmal annak idején. Megyek az övéimhez, mert testvérek: dagdugó varázslólekvár, minden számít, semmi sem használ, mint azt a Bizottság óta tudjuk teljes bizonyossággal, és végetérhetetlenűl.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!