Mennyit eszik egy ember?

buddha_33Valamikor ezerötszáz évvel ezelőtt Sziddhartha testvér gondolt egy merészet, és odahagyta a picsába b. nejét és gőgicsélő gyermekét, hogy megkeresse az igazat. Ugyanez idő tájt a mi atyáink kortyoltak egyet a kumiszból az Ararát alatt, megfordították a húst a nyereg tövében, mindezek után nyilaztak egyet visszafelé, és a vak komondort ráeresztették az asszonyi állatra, hogy háljon velük a saját örömére. Hosszú volt az út, amelyen most vissza akarnak menni győztes táborok, de nem is erről volna szó. Ám ez az időbéli csúszás lehet az oka mindennek.

Kis idő teltével egy Károlyi Mihály nevű testvér fogta magát, és karókat vert a földbe. Avas szagú parasztok állták körbe, és nehezen értették, amit mondott nekik: ez a tiéd a cölöpön túl. Ez a pörformansz olyannyira újdonság volt, hogy még az úr 2010-ik esztendejében sem értették igazán az új földesurak, és legott ki is alkólbílották ezt a szerencsétlent a nemzet friss teréről az állandóan vernyogó költővel együtt a Dunának az ő kibaszott partjáról, hogy teret engedjenek a saját régi idejű dalaiknak az idők végtelen folyásában. És éppen itt vagyunk most.

Tudvalévő, hogy hülyék bőven teremnek, ám a csillagok és göncölök valami különös egymásba esése eredményezheti, hogy minálunk különösképp veti föl a fejét a dudva. Spengler óta erősen tudjuk, hogy a világ mondhatni: körben forog, csak azt nem árulta el ez a fasiszta, hogy mifelénk mért mindig azt a felét mutogatja, amikor is a kultúra meghal, ugye, és helyébe lép a civilizáció, pedig épp itt volnánk. Hedoni szerzéseknél, amikor saját képességeinket meghaladó emócióval lessük, hogy a legújabb kivételezett, a vej hány milliárdot kaszált épp hirtelen abból, hogy bevilágítja az országot.

károlyiLehet zabálni homárt, gucciban hazavinni a maradék csokit, de egyszer csak eljön az idő, amikor – ha már a lélek nem – a gyomor mondja ki, hogy nem megy. Móricz Kis Jánosa mesélhetne erről, ha nem gyilkolta volna meg az irodalom öntörvénye. De hát megesett vele. És hogy elmondjam: arra vagyok fölöttébb éhes, mikor telnek ezek be a szerzéssel. Mikor jön el az óra, amikor belátják, hogy a leggyönyörűbb nő is szarik, sőt és továbbá, hogy nyakig tele van vizelettel és ürülékkel, mint azt Gótama testvér állapította meg igen találóan, ergo: mindent megszerezni lehet ugyan, de semmi értelme. Egymillió meg tízmilliárd között nincsen különbség. Mondom én ezt a templomi egér földöntúli bölcsességével. De azért valami igazam csak van, ti papok.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum