Fidesz a klozettban

macbeth14Úgy tűnik, komolyan vették a fősámán legújabb óvodás nyelvi leleményét a mindenféle alführerek és kommandósok, mármint a nixugribugit, amely nem a bohócügyi államtitkárnak, hanem a Jobbiknak szólt két tasli helyett, és kábé sőt nagyjából annyi is a foganatja. Meg kiváltképp az eredménye szintén egy ország bajára, amely föld mi magunk volnánk a náculás folyományaként. Mégsem erről irkálnék csak kicsit vihogva.

Hanem, hogy megindult a birnami erdő, amely köztudomásúlag a Macbeth névre hallgató isten báránya vesztét jelzi, de Shakespeare-t nem ajánlunk kötelező olvasmányként a kollégistáknak, elég nekik Wass Albert. Félnek már ezek, reszketnek, mint William vasárnap délelőtti matinéjában a hős, aki csak magának élt, és ennek legújabb folyományaként ellenségnek tartott újságírókat üldöznek keresztül-kasul a Parlamentben, mint az olvasható manapság szerte a szertelen neten.

Ím ígyen, mint írja a vs.hu íródeákja:

„Eleinte véletlennek tűnt, hogy a kormánypárti frakció sajtósai éppen akkor és azzal a lifttel indulnak az országházi menzára, mint én, és éppen velem egy időben fejezik be az ebédjüket. Az üléstermi folyosón sétálva már gyanús volt, hogy általában máskor a frakcióirodán megtalálható pártsajtósok közül legalább egy mindig két-három méterre, éppen hallótávolságban volt. Bizonyossá akkor vált a helyzet, amikor a mosdóba mentem, hogy nyugodtan lebonyolíthassak egy telefont, anélkül, hogy állna mellettem valaki. Fél percen belül ott is megjelent és láthatóan alibi sminkigazgatásba kezdett a felügyelettel megbízott frakcióasszisztens. Ezután szándékosan tesztelni kezdtem a megfigyelés komolyságát: amikor betértem az egyébként már kiürült sajtóterembe, szinte rögtön bejött a megfigyelő is. A negyven négyzetméteres, üres székekkel teli szobában ráadásul egy méterre foglalt helyet tőlem, hogy lehetőleg ne csak a telefonokat hallja, de rálásson a laptopomra is.”

békaemerHát nem délibábos Hortobágy ez az egész? Nem igazán, és még jóízűen vigyorognánk is, ha ahhoz volna érkezésünk, de nincsen. Hiszen kitetszik, hogy kormányzó erőnk elérkezett a hatalom ama delíriumos állapotába, amelyben a békaemberektől retteg, hogy ürgebőrbe kötik az ő cselekedeteit. És tényleg. Mindemellett, ha már szarni sem lehet tőlük nyugodtan, hadd javasoljak valamit polgártársak. Miután végeztünk a nagydolgunkkal, hagyjuk ott nekik. Turkáljanak abban is könyékig, hátha találnak valami infót. Végül is, mindez nagyon ékesen fog állni az egész bagázsnak, láthatólag erre predesztinálja őket jól megérdemelt sorsuk. Kinek mi jár.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!