A széles fejsze mosolyog

erdőA közmunka haszna egyértelmű. Halálra keresi vele magát a jómunkásember, ezen túl pedig permanens élménye neki az is, hogy ő milyen kibaszottul hasznos tagja a társadalomnak, amely – mint az tudvalévő – munka alapú. Ezen túl még illiberális is. Ez utóbbi társadalomtudományi kategória, amely a maga egyszerűségében és együgyűségében örökös miniszterelnökünk lázáros tudatában létezik csupán, meg amúgy is értelmezhetetlen, de azért teszi a magáét. A hülyék megmondják a bambáknak, hogy mit csináljanak. Így megy ez.

Legutóbb Debrecenben hajtották ki a népeket hasznosat cselekedni.
– Látod azt az erdőt, fiam?
– Igen, uram.
– No hát akkor, fogod a baltát, gereblyét, kapát, és kipucolod az alját. Értve vagyok? Pia nincs, munka van, ha jót akarsz, lódulj!

És ment az ember dolgozni, sok társával egyetemben hasznosat cselekedni a haza üdvére és saját épülésére. Ennek van hivatalos oldala is, a cívisek Nagyerdőjét rekonstruálják parkilag az Unio segítségével egymilliárd forintból. Biztosan közbeszereztek meg pályáztak, és biztosan egy mindehhez igen nagyon értő mifiunk borja nyerte el az egész örömöt, és tette a dolgát, aminek eredménye is lett, mégpedig a következő: az engedély nélkül dolgozó közmunkások kiirtották a védett erdő aljnövényzetét. Feladatuk a nem őshonos cserjék gyérítése lett volna, ehelyett a cserjeszint összes növényét elpusztították, ráadásul az avart és a talaj felső rétegét is felforgatták, ami megsemmisítette a telelő rovarok és kétéltűek sokaságát, valamint sok madár fészkelőhelyét.

favágó 1El lett végezve a közmunka úgymond, mint ahogyan a csodálatos Budapesten is, a Déli csücskiben. Ott is hasznos munkát végeztettek a rabszolgákkal. Egy űzött kerületi polgármester kislattyogott a a Moszkva térre, délnek nézett, a sínek fölött fákat látott meg bokrokat, aztán közmunkásain ingatta megfáradt tekintetét, és odaküldte őket gazolni, amely nagyon jól sikerült. Következtében a pályaudvaron megállt az élet, az alagút, amely ennek az intézménynek a lelke volna, omladozik, vonat se ki, se be. Itt is közmunkálkodtak böcsülettel, eredményesen és mindannyiunk javára.

Szerencsésebb esetben időben feladják a jobb érzésű magyarok, mint tette ezt Gyöngyfa polgármestere. Nem bírta tovább, és odahagyta az egészet a jófrancba. – Úgy éreztem csalok, sikkasztok, okiratot hamisítok, és elkövetem a hivatali visszaélés bűntettét. Azzal követem el mindezt, hogy igazolom: a falu közmunkásai dolgoznak, holott ez nem igaz, csak herdáljuk az ország pénzét – fakadt ki a szerencsétlen, és csendesen lemondott. Távozását így kommentálta: – A közmunkások rendszeresen nem jönnek dolgozni, elhagyják a munkahelyüket, s ha itt vannak, akkor sincs haszna a tevékenységüknek. Nálunk harminchat közmunkás egy háromszáz méteres árkot tisztított fél éven keresztül. – Révedezett.

ezmegazMindez munka alapú társadalmunk lázlapja: vagy nem csinálunk semmit, vagy szétkúrunk mindent erős társadalmi kontroll alatt ugyan, de alaposan. Mi a baj? Semmise sincsen, legyen bármi az ára, megmutatjuk a munka böcsületét, basszon szét mindent a magyar mintsem segélyt kapjon. Ez a filozófia. Ne hőbörögj, statisztika rendben, a széles fejsze meg mosolyog.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!