Valami történt tegnap. Olvasópróbát tartottak a az ország háza dohos, egyszersmind friss malterszagú falai között, a játék ugyanis folytatódik. A színdarab címe: „Demokrácia“. Ez egy abszurd játék, amelyet Orbán Viktor és színi társulata ad elő immár több mint négy éve folyamatosan. Mindez színháztörténeti unikum, a nézők száma folyamatosan a tízmilliót verdesi, ha Semjén Zsóti még egypár állampolgárságot elad, akkor még föle is lesz, akárki meglássa. Ugyanis a parlamenti pártok támogatását kérte a nemzeti külpolitikai célok eléréséhez Orbán Viktor és zseléshajú haverja, Szijjártó, akit külügyminiszternek neveznek ezidőtájt, hogy mért, azt csak a tartótisztje tudja. Meghívták az ellenzéki pártok frakcióvezetőit egy teára, és beszélgettek velük, a támogatásukat kérték úgymond. Több téma is szóba került, jelesül a segítségnyújtás folytatása Ukrajnának, valamint az amerikai-magyar szövetségesi kapcsolatok erősítése, és az Oroszországgal fenntartott pragmatikus együttműködés fejlesztése.
Ez három felettébb érdekes dolog. Milyen felemelő lesz látni, amint a frakcióvezető urak a fővezérrel egyetemben erejük végső megfeszítésével zárják el az Ukrajna felé mutató gázcsapot, vagy közös erővel, gondterhes ábrázattal hajolnak a paksi, egy életre titkosított dokumentumok fölé. Egy fáintos képet látok magam előtt általános iskolás történelem könyvem stílusában, azok közül is egy lenne az iránymutató, amely a „Lenin dolgozik“ címet viselte. Ebben a mostaniban Orbán látszódna szűrt fények közt, a háttérben ingujjra vetkezett frakcióvezetők törölgetnék a nemzet gondjától verejtékező homlokukat. A következő snittben ugyanezek a frakcióvezetők, meg még Gyurcsány, ezt el ne feledjük, a Nagy Medve fehér-kék-piros zászlaját lobogtatnák papír formátumban hurkapálcikán, amint a cselgáncsbajnok KGB-s Pobedája vagy Audija hajt el előttük a fő utcán, köröttük éljenző tömeg. Aztán meg Amerika, ugye. Most már hogy Goodfriend, ez a sötétben bujkáló ellenforradalmár dicstelenül elmenekült a szabadságharcos vidékről, és így Vida Ildikónak sincsen szüksége tolmácsra, új alapokra helyezzük a kapcsolatainkat bizonyára.
Ugyan már, királylány, sóhajtunk fel szűzlányos zavarunkban, de nem ez a terített betli. Az inkább, hogy minek ez a nagy összeborulás. Felkent és igen nagyon töketlen ellenzékünk javasolhatott itt bármit eddig a törvénygyárnak, ezek úgy lettek lesöpörve az asztalról, mint a száraz morzsa. Most meg együttműködni, és épp ezekben az ügyekben, amikor szívük szerint kanál vízben végeztetnék a megböcsült ellent. Nonszensz, de mondom, ez a színdarab újabb jelenete, amelyben egyrészt annak a kukacoskodó dájcskancellárnak mutatja meg csillagunk, hogy megszívelte tanácsát, amely arról szólt, hogy az ellenzék nem ellenség. (Dehogynem) Másrészt az ajtókon kopogtató cár atyuskának mutatjuk, hogy nemzetünk nagyjai egy emberként törik magukat a pragmatikus együttműködés fejlesztésén. Mindez maga volna a gyönyörűség, ha a ‘zember nem emlékezne egészen élénken, hogy ez a manus mit meg nem tett amíg zakkant aggyal ellenzékben volt, áldott működése után tank szaladgált az utcán, és égett a tévé székháza. Azt nem mondom, hogy ezt kéne utánozni, de azért ilyen médiatölteléknek a T. házba menni ölég nagy baromság, ám ha erre telik csupán, akkor hajrá.
Vélemény, hozzászólás?