Egyem a zúzájukat

abszurdValami történt tegnap. Olvasópróbát tartottak a az ország háza dohos, egyszersmind friss malterszagú falai között, a játék ugyanis folytatódik. A színdarab címe: „Demokrácia“. Ez egy abszurd játék, amelyet Orbán Viktor és színi társulata ad elő immár több mint négy éve folyamatosan. Mindez színháztörténeti unikum, a nézők száma folyamatosan a tízmilliót verdesi, ha Semjén Zsóti még egypár állampolgárságot elad, akkor még föle is lesz, akárki meglássa. Ugyanis a parlamenti pártok támogatását kérte a nemzeti külpolitikai célok eléréséhez Orbán Viktor és zseléshajú haverja, Szijjártó, akit külügyminiszternek neveznek ezidőtájt, hogy mért, azt csak a tartótisztje tudja. Meghívták az ellenzéki pártok frakcióvezetőit egy teára, és beszélgettek velük, a támogatásukat kérték úgymond. Több téma is szóba került, jelesül a segítségnyújtás folytatása Ukrajnának, valamint az amerikai-magyar szövetségesi kapcsolatok erősítése, és az Oroszországgal fenntartott pragmatikus együttműködés fejlesztése.

Ez három felettébb érdekes dolog. Milyen felemelő lesz látni, amint a frakcióvezető urak a fővezérrel egyetemben erejük végső megfeszítésével zárják el az Ukrajna felé mutató gázcsapot, vagy közös erővel, gondterhes ábrázattal hajolnak a paksi, egy életre titkosított dokumentumok fölé. Egy fáintos képet látok magam előtt általános iskolás történelem könyvem stílusában, azok közül is egy lenne az iránymutató, amely a „Lenin dolgozik“ címet viselte. Ebben a mostaniban Orbán látszódna szűrt fények közt, a háttérben ingujjra vetkezett frakcióvezetők törölgetnék a nemzet gondjától verejtékező homlokukat. A következő snittben ugyanezek a frakcióvezetők, meg még Gyurcsány, ezt el ne feledjük, a Nagy Medve fehér-kék-piros zászlaját lobogtatnák papír formátumban hurkapálcikán, amint a cselgáncsbajnok KGB-s Pobedája vagy Audija hajt el előttük a fő utcán, köröttük éljenző tömeg. Aztán meg Amerika, ugye. Most már hogy Goodfriend, ez a sötétben bujkáló ellenforradalmár dicstelenül elmenekült a szabadságharcos vidékről, és így Vida Ildikónak sincsen szüksége tolmácsra, új alapokra helyezzük a kapcsolatainkat bizonyára.

lenin dolgozikUgyan már, királylány, sóhajtunk fel szűzlányos zavarunkban, de nem ez a terített betli. Az inkább, hogy minek ez a nagy összeborulás. Felkent és igen nagyon töketlen ellenzékünk javasolhatott itt bármit eddig a törvénygyárnak, ezek úgy lettek lesöpörve az asztalról, mint a száraz morzsa. Most meg együttműködni, és épp ezekben az ügyekben, amikor szívük szerint kanál vízben végeztetnék a megböcsült ellent. Nonszensz, de mondom, ez a színdarab újabb jelenete, amelyben egyrészt annak a kukacoskodó dájcskancellárnak mutatja meg csillagunk, hogy megszívelte tanácsát, amely arról szólt, hogy az ellenzék nem ellenség. (Dehogynem) Másrészt az ajtókon kopogtató cár atyuskának mutatjuk, hogy nemzetünk nagyjai egy emberként törik magukat a pragmatikus együttműködés fejlesztésén. Mindez maga volna a gyönyörűség, ha a ‘zember nem emlékezne egészen élénken, hogy ez a manus mit meg nem tett amíg zakkant aggyal ellenzékben volt, áldott működése után tank szaladgált az utcán, és égett a tévé székháza. Azt nem mondom, hogy ezt kéne utánozni, de azért ilyen médiatölteléknek a T. házba menni ölég nagy baromság, ám ha erre telik csupán, akkor hajrá.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!