Anyák és fiúk

Orbán atyuska megnyugtatott mindenkit, hogy anyák napjára, illetve napján nyitva lesznek a virágboltok, a hálás gyermekek tehát vihetik a szülejüknek a vírusos csokrokat, a halál rózsáit és az elmúlás tulipánjait, szerencsésebb esetben a tüdőgyulladás szegfűit, vagy ki mit szeret. Orbán atyuska nem olvas Marquezt, mert, ha olvasna, akkor emlékezne rá, nála még José Arcadio Buendia is rájött arra, hogy az álmatlansági kórt – amitől elvesznek az emlékek és széthull a delikvens tudata – az asszonyok által gyártott nyalókák terjesztik, betiltotta hát az árusításukat, az idegenek nyakába pedig kolompot akasztott, hogy a Macondo lakosai ne közelítsenek hozzájuk.

Olykor tényleg nem árt, ha olvas az ember. De Orbán atyuskával és a cimboráival még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy nem tesznek ilyesmit, hanem, hogy ennek híján meglehetősen eltorzult az illékony tudatuk, amit a kocsmákban úgy nyugtáz a közönség, bunkó ez, cseszmeg. Egy embernek a nőkhöz való viszonya bonyolult dolog, ahogyan az anyukájához is sajátos kötődés fűzi. A NER-ben Novák elvtársnő színre lépése óta annak a szónak, hogy anya, amúgy is különös zamata van, böfi és pelenkaszaga. A NER-ben egy nő vagy terhes, vagy szoptat, vagy CSOK-ért áll sorba a bankban, illetve mos, főz, takarít, valamint kielégíti az ura vágyait, ha már a kurvák nem tudják.

A NER-ben az anya egy szocreál szobor, Orbán atyuska azt látta otthon gyerekként, amit most Novák elvtársnő szuggerál a lányokba, asszonyokba. A suttyó Viktorka azt tapasztalta, hogy anyukája mos, főz, takarít, keni neki a zsírosdeszkát, végzi azt rabszolgamunkát, amit egy nőideálnak el kell végeznie, úgyhogy a suttyó Viktorka és az összes hasonszőrű haverja így szocializálódott. Anya főz, anya krumplit főz. Aztán egy évben egy napra elönti őket a pátosz, fölveszik a szép ruhájukat, és körbeünneplik az összes fellelhető anyát, mert ezt követeli a konvenció. Május első vasárnapja előtt vagy után eszükbe nem jutna kivenni a kezükből a porszívót, játszani a gyerekkel vagy elmenni a boltba.

Valami különös módon a fidesztudatúakban különválik az anyaság és a nőség fogalma, amitől viszonyuk a másik nemhez beteges lesz. Az anya megszűnik nő lenni, szoborrá vagy a magasban lebegő fogalommá merevedik, a nőnek viszont lehet füttyögni az utcán, beszólni neki, ami viselkedésminta az ótvar bunkóké, de ezek ilyenek. Viszont az anyában is csak a sajátjukat tisztelik, mert mi más indokolta volna Kövér pedellus kijelentését, miszerint “Szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma kettővel kezdődik.” Eszerint Kövér pedellus anyukájának nem kettessel kezdődik a személyi száma.

Akkor viszont ő földönkívüli, ami mindjárt érthetővé teszi Pataky Attila irántuk való megmagyarázhatatlan vonzódását. Most nem mennék végig újra azon, hogy Ákos dalszerzőtől kezdve a többi degeneráltig miket mondtak a nőiség lényegéről, csupán azt nézném meg, az anyukájukhoz is hasonképp viszonyulnak-e. Mert, ha igen, akkor baj van, ha pedig nem, akkor is, mert megint eljutunk oda, hogy nem tudják összekapcsolni az anya és a nő fogalmát. Egyébként az ilyenek szoktak hőzöngeni az utcán, hogy mi van, szidtad az anyámat, és verik is ki a delikvens fogát. Közben pedig mások anyukáját kurvázzák.

Mert hogyan is lehetne másképpen érteni az Orbán atyuska egyik sajtótermékében megjelenteket, miszerint az ellenzéki hölgyek ribancok. Csak azok lehetnek, mert nekik vannak futtatóik, akik pedig liberális férgek. Ilyenek láttak napvilágot a jobb sorsra érdemes Magyar Nemzetben. Most úgy tűnhet, hogy elkanyarodtunk az anyukák és a drága kisfiuk témakörétől, mégsem így van, hanem egészen megérkeztünk hozzá. Mert megkérdezhetjük, hogy ezzel a mosdatlan szájjal csókolják-e meg az anyjukat, hogy mindenki másé kurva csak az övék szent, és akkor eljutottunk egy végtelen, mocsaras vidékhez, ami trutyiban így is, úgy is elmerül az ember.

Illetve föltehetnénk a kérdést kötekedve, hogy az ő köreikben meg arra való az anyuka, hogy disznótelepet vegyünk a nevére, de ez megint rohadt messzire vezetne. El egészen a gyerek nevére vett lakásig, házig, el a nagy családig, aminek maffia a neve, és ebben a képződményben is rohadtul védték a berkeken belül lévő nők becsületét, miközben meg kurváztak és kurvákat futtattak. És eszünkbe is jut a már majdnem feledett Borkai fideszista meg az ügyei mindenféle rendű és rangú lányokkal. Ilyenek ugranak be, amikor hallja az örömöt a vasárnap nyitva lévő virágosokról, és konstatálja azon a napon, hogy minden egyes szó, ami elhangzik majd nagy pátoszokkal nőkről és anyákról, hazugság lesz. Illetve az is az lesz, mint minden.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
1 hozzászólás “Anyák és fiúk
  1. remete szerint:

    Hát igen, a bajok itt kezdődnek. Hogy az anyák eltűrik fiaiktól, hogy az apák nem vágják pofán fiaikat, amikor észreveszik, hogy aláznak bárkit, hogy tahóskodhatnak és etc. Egy szóval: mentális csődtömeg ez az ország. Mert ha lenne tartás az ilyen hulladékok őseiben, ilyenkor kiléphetnének a nyilvánosság elé, hogy: kisfiam, ezt mégis hogy értsem? A demokrácia a családban kezdődik, ahonnan kikopnak a hagyományosan leosztott szerepek, s a fiúkák is belátják: az igazi Férfi nem cselédet szeretne párjául, hanem Nőt, aki szabad, nem béklyókban vergődő háziasszonyt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum