Valamennyi bejegyzés

Semmi sincs egészen úgy

„…A pogány Süttőfia Süttő gondolatai, miközben Vencellin, abádszalóki prépost parancsára testét négyfelé szaggatták (Megjegyzés: A prépostság négy kimustrált kancát adott a szaggatáshoz. Emiatt a művelet csak a negyedik rugaszkodásra sikerült.) – 3./ A gyávaság forrása, hogy az emberek nem tudják elképzelni a rossznál még rosszabbat. Én azonban, ha elgondolom, hogy négy helyett nyolcfelé is szaggathatott volna a prépost, helyzetemmel, még ha nem is valami rózsás, mégiscsak elégedett vagyok…”

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Pléd

Visszatérve azért még a letámasztott biciklimhez: minden elvetemült fáraó célja az örökkévalóság volt, amit a legjobban Ehnaton fiacskája, Tutanhamon ért el, s nem azért, mert oly kiváló lett volna, hanem, mert egy földcsuszamlás miatt nem tudták kirabolni a sírját. Így maradt meg sértetlenül, így ismerik az egész világon őt a legtöbben, míg a hatvan évig országló Ramszeszt meg alig is. Innen fakad Örkény igaza, amely ez: Túlélsz pöcök. És ezen gondolkodjunk el.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Seggfej

Így lett teljessé az anziksz, a kis üdvözletünk Neriából, aminek semmi kézzel fogható haszna, és semmi hátsó jelentése nincsen, egyszerűen csak van. S hogy mégis mért melengetett meg, ez a nagy kérdés. Hogy milyen szimbolika rejtőzött ebben a seggben, az élet milyen nagy kérdései bújtak meg benne, azon még elmélkednem kell, tanulmányozva a fekete lukak mibenlétét. Kezdetnek tán annyit: jobb volt látni, mint OVM ábrázatját. – Felemelőbb mindenesetre.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Cövektelenítés

„A kétharmad áll, mint a cövek.” – Ezt Orbán miniszterügynök úr jelentette ki 2012. augusztus 25-én, de most se mondhatta volna szebben. Egyáltalán nem bír meginogni ez a kétharmad. Főleg, ha olyan szolgái vannak, mint Patyi András is, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke, aki a száznyolcvan kifogás ellenére sem rendelt el egy nyüves szavazókörben sem újraszámolást, nemhogy új választást.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Seduxen

Sőt, a lépcsőházban ki volt állítva két levél, amelyet valami Orbán Viktor írt valamelyik lakóknak, de már senkinek sem kellett. Odaadtam azt is a sünnek. – Szuper. – Ordított föl, hogy csak úgy rezgett az alma a hátán. – Asszony, asszony, – kiabált még – milyen klafa alom-alapanyagot kaptunk. – Így szaladt vele el, de csak zsörtölődés hallatszott a kesztyűből, hogy: – Már megint idecipelsz minden szart? – Ezt mondta sünné, és vitának nem volt helye már.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Fagyállós kockacukor

Így készül a mai kockacukor, ha már ebbe a metaforába ragadtam bele. Pártunk fagyállója pedig ez: Akit átvernek, akivel elhitetik, hogy félnie kell, aki retteg, az nem a maga ura. A félelem beszűkíti a tudatot, lebénítja a gondolkodást, felfalja a lelket, és ezáltal a hatalom számára dróton rángatható, irányítható bábbá válnak a félelem-propaganda áldozatai. Pont ez a célja Orbánnak, a fideszes félelem-gyártóknak, akik így tesznek tönkre magyarokat.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Méhednek gyümölcse

Ez a mai az a kor, amelyben Ferenc pápa is, aki pedig igazán közel állhat az Úrhoz, mert ő a közvetlen főnöke neki, még ő is, amikor háborgott a lelke, pszichiáterhez járt, és nem a sekrestyébe. Igaz, hogy ő libsibolsi ganaj a mai Magyarországon, nem úgy, mint Veres püspök, aki abba is beleüti az orrát, amihez semmi köze nincs, és nem is ért hozzá.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Gerincbetegség

Erre a legjobb példám, amit már elmondtam ugyan, de nem lehet elégszer, hogy aljassá válásának kezdetén mélyen belenéztem a szemébe, és föltettem neki a tízezer forintos kérdést, hogy mi a véleménye az ÉS-ben a szőleit firtató írásokról, amire azt válaszolta disznó szemekkel, hogy ő ilyen lapokat egészségügyi okokból nem olvas.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Viszonylagos diktatúra

Romain Rolland agyrémére visszatérve, aki Sztálint humanista, felvilágosult bolsevik uralkodónak rajzolta meg, vizsgáljuk meg ezt a miénket. Még ebben az összevetésben is vesztes, mert nem felvilágosult, nem humanista, viszont nagyon bolsevik.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , , , ,

A (hm) végbélsár ehető

Ez okozza, hogy a számtalan szóvivő, megmondó és vérszívó ember rendszerint áll a kamerák kereszttüzében, előttük egy nagy tányér szar – tisztesség ne essék szólván -, és soha nem látott ékesszólásuk hiányával azt magyarázzák a gőzölgő halomról, hogy az ehető, és még finom is. Viszont még soha nem kóstolták meg.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum