Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy na, micsinálunk holnap gyerekek, na mit, de elsőre nem tudta kimondani, hogy mit is, így hát nagyon elgondolkozott felőle, hogy micsinálunk holnap mi, gyerekek, meg ő, az Ibojnéni. Állt a dadus is az ajtóba, hogy megtudja, micsinálunk vajon, szurkolt, hogy na Iboj, mitis, mire az Ibojnéni aszonta, hogy kiflit fogunk vagdosni. Nézett a dadus nagyon, hogy ez hogyan lesz, a Kisböske meg tátotta a száját, ahogy szokja, csak a Pityu örűthogy hurá, kiflit fogunk vagdosni, és suhogtatta a műanyag kardját, hogy huss, kifli, huss, meg vigyorgott, ahogy szok ő is mindig.
Montam az anyunak az este, hogy holnap kiflit fogunk vagdosni az oviba, mire neki meg elkerekedett a szemehogy, mivan, micsinátok kisfiam, de nem tuttam mást mondani neki, minthogy kiflit fogunk vagdosni. Az anyu nem is monta az apunak, hogy micsinálunk mi holnap az oviba, de meghallotta valahogy, és jó volt a kedve és nem is idegeskedett, és kérdeszte, hogy a falhoz fogjuk-e vagdosni azokat a kifliket, de az anyu is csak nevetett, hogy ne a gyerek előtt, és nevettünk mind a hárman nagyonhogy vagdossuk a kifliket a falhoz az oviba, de a végén asztán az apu kiment a szobából és a végén már nem is nevetett annyira.
Mint az előtte, hanem csak sóhajtott egy nagyot, úgy ment ki. Reggel elmentünk az anyuval az oviba asztán, se nem ünneplősbe, mert nem kellett, csak izgulva egy kicsit, hogy mi is lesz, hogyan is fogjuk vagdosni azokat a kifliket, és mivel. Vagy hová. Monta az anyu, hogy vigyázz, kisfiam, meg ne vágd magad, ahogyan a kifliket vagdossátok, és montam neki, hogy vigyázok, anyu. Vártuk asztán a csoportszobába mind a gyerekek, hogy mi is lesz, amikor a dadus megjelent az ajtóba egy tálcával, rajta öt kifli, pedig mi tízen vagyunk, és láttam, hogy a Kisböske, aki mindig éhes, hogy a Kisböske már elkezd izgulni, hogy mi lesz most itt.
Letette a dadus az Ibojnéni elé a kifliket, hogy ennyit hosztak Iboj, most ezzel én micsinájjak, hogyan lesz ebből reggeli vagy tízórai, mire az Ibojnéni, aki már tegnap tutta, hogy nem lesz elég kifli, montahogy, na, gyerekek, akkor most fogjuk vagdosni a kifliket, de senkise értette, hogyan, mert nem volt hozzá késünk, csak a Pityu lengette meg a kardját, meg montahogy huss, de láttam, hogy a Kisböskének görbül le a szája nagyon már. Az Ibojnéni fogta a tálcát, és monta a dadusnak, hogy hozzon be egy kést, és láttuk ám, hogy nem is igaz, hogy mi vagdossuk a kifliket, hanem az Ibjonéni egyedül, és hogy így már nem is lesz jó.
A Pityu monta a kardjával hogy huss, az Ibojnéni meg egyszerűen kettévágta a kifliket a közepén, hogy na, gyerekek eszt játsszuk mámahogy mindenki kap egy fél kiflit, és úgy csinál, mintha egész volna, de nem sikerült úgy csinálnunk, mert a fél kiflinek csak egy rendes, csücskös vége van, és ezért kezdett el a Kisbske is visittanihogy ő a csücskét szereti, a Pityu meg montahogy huss, de már nem vigyorgott. Mentek oda a gyerekek mind az Ibojénihez a fél kiflijükért, és nézegették mind, hogy akkor most mi van, és az Ibojnéni monta nekikhogy tessék szépen megenni, de mindenki csak nézett hol a fél kiflire, hol az Ibojnénire.
Csönd volt nagyon, asztán a Kisböske rákezdte, hogy ő a csücskét szereti, ennek meg csak egy csücske van, és úgy ordittott ahogy mindig szok, ha éhes, és a többiek is elkezdtek halkan pityeregni először, asztán egyre hangosabban, fogta mind az összes gyerek a fél kiflijét, és bömbölt most már, a dadus az ajtóba is pityergett, hogy hová jutottunk Iboj, és nésztem, hogy hová jutottunk, de csak a szobát láttam, az ordittó gyerekeket, a pityergő dadust, és az Ibojénit, aki most szintén rákezdett, fogta a kést a kezébe, de nem volt kifli, amit vagdosson, hogy gondótam, na, ez már sok, hogy vára dömperemmegyek.
Vélemény, hozzászólás?