Orbán Ráhel lába

Megnyugtató, hogy Orbán Ráhel a saját lábán áll, mint azt kijelentette azokra a firtatásokra, hogy mi a büdös paripaszervből futotta jóédesapjának az ő tizenötmilliós tandíjára. Nem kellett a friss, ropogós apósnak a zsebébe nyúlnia, hiszen a királylánynak van saját lába, a legújabb maszatolás csak azt nem említi, honnan kerítette azt a topánkát, amely a svájci tapodást lehetővé teszi, és persze, hogy a didergő király népétől, azaz a te zsebedből nyájas olvasó. Már megint. Nem csak a királylányt kapta meg az újdönsült férj, a fele királyságot is, ahogyan az szokás abban a magyar népmesében, amelyet a NER ír. Úr ír – ahogyan a hajdani mezítlábasok szokták a betűvetés tudományát magolni a palatábla fölött, ahol vagyunk megint, abban a világban.

20141216orban-megette-a-tuntetok-csokijat

„Férjemmel önálló családunk van, saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük.” Ezt írta a nő az oldalán, egy másik site meg ezt tette közzé: a Tiborcz István tulajdonában lévő Elios Innovatív Zrt. kiváló évet zárt 2014-ben, összesen 2,9 milliárd forint állami megbízást kapott, többnyire pályáztatás nélkül. Az én fiam is önálló család a feleségével meg a két gyerekével, ő is igazi mesehősként indult el szerencsét próbálni, és meg sem állt Ausztráliáig. Már több mint egy éve él Sydneyben, nem pályázik semmire, főleg nem kengurus megbízásokra, ő így áll a saját lábán. Ki így, ki meg úgy, de ez nem panasz, a valóság tudomásul vétele csupán, és még jól is járt a kölök, vasárnap is mehet boltba templom helyett.

Mégsem ez a lényeg. Illetve ez is, dehogynem, csak a rendszer abszurditását ezek már nem jelzik, ami szomorú. Ami viszont már baj is, az más jelenség, és csokizabálásban mutatkozik. A vej apósa, a lány apja miniszterelnök, ugye, az ország első szolgája a klasszikusok szerint, akit prime minister-nek neveznek szerencsésebb vidékeken. Ez a szolgálat mellett mégis valami emelkedettséget kéne mutasson, ez az ember viszont „Óra alatt ett”. Ezt az örökbecsű mondatot – mint már többször megénekeltem, de megunhatatlan – Peresztegi tanár úr véste egy ellenőrzőbe a hajdani Nagy Lajos Gimnáziumban. A gesztus ekképp rosszallást fejezett ki, és most magunk is rosszallásunkat fejezzük ki az orbáni zabálás miatt. De nem is azért, hogy nem bírt kielégíthetetlen étvágyával, hiszen tudvalévően mesebéli Kisgömböc ő, csak még nem durrant széjjel.

20141216varju-laszlo-dks-kepviselo-adta1

Hogy kinek a csokiját majszolta önfeledt gyermeki derűvel, az viszont „Sok a többnél”, hogy megint ideidézzek egy peresztegis megnyilvánulást. Ez a tanár úr elmondhatatlan felháborodását takarta boldogult úrfikoromban, így más nem képezheti jobban az indulat erejét most sem. Ez a papír annak a csokinak a csomagolására szolgált, amelyet a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete csempészett a parlamenti ülésterembe, a miniszterelnök asztalára. A DDSZ a csokoládékra ragasztott matricákkal üzent a képviselőknek, hogy ne szavazzák meg a dohánykereskedelem átalakításáról szóló javaslatokat. Az akció kudarccal zárult, Orbán Viktor pedig megette a csokit, ezzel szentesítve ezerkétszáz munkahely megszűnését.

Ez az ezerkétszáz ember is a saját lábán áll, amit a futballista és csapata most kihúzott alóluk, ideje volna hát a piros lapnak, de még most sem ez a lényeg. A rezgő csokipapír, a sztaniol sorsa az, a magyar abszurd. Árverezik, az LMP képviselője, Ikotity István meghirdette a Vaterán, és a cinizmus ereklyéjének nevezve ezt a költői kérdést tette fel: „Hogyan lehetne másképp reagálni arra, hogy az ülésről elkéső miniszterelnök fogja a figyelmeztetésként és könyörgésként elé tett tábla csokit, feltépi a fogával, majd – egyébként a házszabállyal ellentétesen – elkezdeni enni, miközben éppen azokat teszi tönkre, akiket a csokoládé papírján láthatott?”

foci_orban_viktor

Ez a magyar abszurd. Miközben az elfogadott költségvetés az utolsó kapaszkodót is kihúzta a munkanélküli segély teljes fölszámolásával azok alól, akiket ez a rohadt papírdarab szimbolizál, perverz alakok licitálnak is rá. Nem kéne. Orbán még azt hiheti az akciótól, hogy olyan fontos ember, mint amilyennek tartja magát, holott régen nem az. Egyre inkább hízó, öregecske despota, akinek udvartartását már cincálgatják a feltörekvő sakálok egészen addig, míg róla is kijelentik egyszer, hogy meztelen. Mindemellett addig még sokakat fog a saját lábára állítani a köz pénzéből, mint tette ezt a nagylánnyal. De van még négy gyerek, meg számtalan udvari bolond, a fele királyság viszont oda. Izgalmas napok jönnek a birodalomban.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum