Készen lett az Aranyvonat Szent Jobb-ereklyeszállító kocsija. Fel is avatták, meg is mutatták, már csak az hiányzik, hogy bejárja az egész magyarlakta vidéket Gyergyótól (Gheorgheni) Lékáig (Lockenhaus), ha már van ilyen sírdogálós gödrünk. Ez a kelet-nyugat metszet az útvonalban, de lehetne Borneótól New Yorkig, észak-délre meg Sydney-től Reykjavikig, mert minden magyar miniszterügynök elvtárs ünnepi delirálása nyomán. Vagy ha nem, az lesz, míg a meccset le nem fújják. A mi hatalmunk egészen degenerált, ezt mutatja a Szent Jobb-ereklyeszállító kocsi nívója, ami egy falusi búcsú céllövöldéjével vetekszik.
Mégis, ahogyan először megláttam a műalkotást, két név ötlött az eszembe egyből, mégpedig Raffay Ernőé és Bajusz bakteré. Az egyik azt mondja, történész, de nem kell neki feltétlenül hinni, plecsnit tegnap ugyanis feltehetően azért kapott, mert hangosan bír bömbölni Trianon miatt, és mellesleg véresszájú antiszemita. Ez a két tulajdonság már felér egy jól fizetett hivatallal a NER-ben, de Raffay az ereklyés kocsi miatt nem ezért ugrott be, hanem egy hadgyakorlat miatt, amely, ha jól emlékszem, Újdörögdön zajlott a rendszer változása után. Olyan szabad volt a levegő, és Raffay államtitkár volt Antallnál. Akkor még nem tudtuk, de abban a pillanatban lett elcseszve a jövőnk.
Raffay bemutatkozott mint államtitkár, kezet fogott, és összeütötte a bokáját, mint egy zupás őrmester, és utólag belegondolva már akkor is benne volt a téboly, csak még nem teljesedett ki. Viszont Mikszáth és Móricz világa igen, meg Horthyé, ahová visszavágyik az egész rühös banda, lásd ereklyeszállító kocsi, meg a nacionalizmustól gőzölgő agyuk. Ezt a világot mutatja be egyébként a Megy a gőzös, Koltai Róbert filmje is, amely nem elborzasztani, hanem röhögtetni akar Bajusz bakter, Ivaros és a Barcikai ősanya meséjével. De az országban hurcolászott múmia és az őt (azt) körüllengő pátosz olyan mélységes sötétséget mutat, mint ami az Aranyvonatból sugárzik.
De míg az film, ez véres valóság, és az ember ekkor döbben rá, hogy egy abszurd, szürreális vagy nem tudom milyen tébolydában él, ami egyáltalán nem vidám, bár az egyetlen autentikus viszonyulás hozzá ez: a képébe röhögni. Kierkegaard is ezt javasolja az élet elviseléséhez, de még nem látta a vonatunkat. Tegnap vakarásztam a hasamat, kapcsolgattam a teleképet, és alig lehetett elmenekülni az abból folyó takony elől. Az egész országnak fönnakadt a szeme, az összes nagyunk mondta a pátoszos semmit, a képtelenségnek olyan fokáig jutottunk, amely komolyan veszélyes az egészségre. A vírus ehhez képest bolhafing, de azt a NER-ben lehet miatyánkkal gyógyítani.
A tragédia, hogy Koltai filmjével ellentétben ezek komolyan veszik az avas szagú világukat. A szónokok azt hiszik, mondanak-, a kitüntettek azt, érnek valamit, a papjaik, hogy nélkülözhetetlenek, a pöckösen álló díszkatonák, hogy erősek. Pedig mondom, céllövölde ez az egész kacsintó nős pénztárcával, három hurkapálcán álló világító Szűz Máriával. Ha volna hozzá esztétikai affinitásuk, látnák, hogy immár önmaguk paródiái, ami tegnap történt az országban ünnep fedőnéven, az egy rosszul komponált disznószar szagú giccs volt. Egyébként az egész huszonöt éve kezdődött a korona úsztatásával, illetve, mint rémlett már, Raffay harminc éves bokacsattogtatásával.
Nincs mit, kit szidni emiatt, mi tettük ezt. Mi választottuk őket, egyiket a másik után, aztán sokszor ugyanazt. Semjén, Rétvári, és a mai még véres szájúabbak mind a mi édes gyermekeink. S amíg lesz olyan az országban, aki elalél az Aranyvonat Szent Jobb-ereklyeszállító kocsijától – s mint tegnap is megmutattam, ilyen akad dögivel –, addig nincs miről beszélni. Ez van, Buddhában testvéreim, most, hogy elmúltak az ünnepek és fába szorultak a férgek. Ámde ne keseregjünk, vigasztaljon bennünket az a tudat, sosem lesz vége. Amiként most szar néhányunknak – bár egyre kevesebben érzik -, az lesz gyermekeinknek is. Fölzabálja az országot a primitív, nagyhangú, avas szagú giccs. Ez a sorsunk.
Vélemény, hozzászólás?