Ez az ő fazeka

EU-csúcs: pipa, kormányülés: pipa, estebéd: pipa. Osztotta meg tegnapi ténykedésének velejét Orbán Viktor Mihály, és illusztrációul mellé biggyesztett egy piros fazekat, valamint egy bizonytalan identitású üveget pirosas trutymóval, rajta felirat: „Erős chili Viktortól”. Ehhöz jött egy hozzászólás, miszerint „jó, hogy megint köztünk van, és nyugalmat áraszt felénk, ha bajban vagyunk, tudjunk bizalommal önhöz fordulni”. Írta a fazéknak a magyar honpolgár, én pedig leestem a székről, most mászok vissza rá épp, de nehéz, mert magasan van.

Hülyékkel bonyolult az ember sorsa. Idézzük csak fel a Brian élete bájos jelenetét, amikor a bávatag népek követték a főhőst különféle vélt jelek alapján: hogy ez az ő töke, ez az ő saruja meg ilyenek, s amikor az elgyötört Brian nem bírta tovább, elordította magát, miszerint menjetek a picsába. A tömeg pedig egy arcban megmutatkozva kérdezte tőle: „Hogyan menjünk a picsába mester?” Valami ilyesmi szinten vagyunk, amikor a kedves vezető lefényképez egy fazekat, a „hogyan menjünk a picsába mester”, rajongó pedig üdvözli azt leborulva.

„Jó, hogy megint köztünk van, nyugalmat áraszt felénk”. – Van létjogosultsága a fröccsöntött Orbán-szobroknak, a világítós, kulcstartó Orbánoknak. Én például, ha élelmes vállalkozó lennék, faforgácsokat árulnék, mint annak idején – vagy most is, nem tudom, rég forgattam imakönyvet – a Krisztus keresztjéből való fadarabokat a belső borítóra ragasztva. Nos hát, erre a mintára mondanánk, hogy a fadarab egy kapufáról való, amelyet Orbán bődületes lövése forgácsolt le arról ifjú futballista korában. És még számos ilyen dolgot képes vagyok kitalálni.

Föl lehetne lendíteni az ereklyeipart, mint kitetszik, igény volna rá. Ez a játszma viszont kétoldalú, az egyik sarokban a birka öntudatú és intellektusú rajongó, a másikon viszont, aki felismeri, illetve eljutott odáig, az is elég, ha a fazekát megmutatja. Ez az istenné válás első lépcsőfoka, amit ugyan Orbán nem fogott fel, de láthatóan ínyére van a dolog. Ez az, amikor hagyja, hogy öregasszonyok csókolgassák a kezét, innentől már csak egy lépés a messiás-tudat, de most nem akarok elkezdeni hitlerezni. Csodálkozunk a jachtozáson, röpcsizésen, helikofferezésen? Ugyan.

A plebs ilyetén viszonyulása az igazán érdekes és szomorú viszont, hogy erre igény van, s a jelek szerint elég nagy. Csak mellékszálon utalnék itt a fáraókra és az ő piramisaikra például, amelyeket nem kivagyiságból építtetett az uralkodó, és nem azért épített az alattvaló, mert pisztolyt szegeztek a homlokához, ami az ismert okok miatt nem volt kivitelezhető. A nagy építkezések azért zajlottak, hogy a fáraó a túlvilágról is irányíthasson. Szükség volt a piramisra és mumifikálásra, hogy a birodalom fennmaradjon.

Mert ugyanis – vélekedett a bamba egyiptomi –, ha a fáraó túlvilági léte nem biztosított, az az ő nyamvadt életének a végét is jelenti. Ez az olvasat, és nem a romantikus milliók egy miatt, számunkra azonban az az érdekes, hogy ugyanott tartunk. Ülj le közénk, és kezdd el a mesét szépen, írta volna a rajongó a fazéknak, ha ismerné J. A.-t. De nem ismeri. Faforgácsok és szent szánkók vonatozásában egyébként javaslom Freud doktor Totem és tabu című munkáját, érdekesen ismerhetni rá belőle a sarukra és fazekakra, illetve ezek szakralizálódására.

Most ez a gusztushusz is ilyen piros fazekas szent szar. Olyan pátoszok, fennakadt szemek és leborulások röpködnek a levegőben, hogy az embernek az élettől is elmegy a kedve, ugyanakkor a hatalom oldaláról meg is érti. Elemi érdeke a csorda építése, ugyanakkor az organizmus, mint individuum működése nem világos ebben. Hogy nem döbben rá arra, ő mindannyian egyéniség, s amit aztán Brian meg is mutat nekik nagy futása végén. Itt nálunk viszont senki nem szól a hülyéjének, hogy ne imádja azt a fazekat, mert árt az egészségnek. Valamint kurvaélet.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Ez az ő fazeka
  1. Jane Doe szerint:

    Már-már kezdtem reménykedni az ötleteden, hogy a miniszterügynök fröccsöntött szobrai és világítós kulcstartói mellett a hozzá kapcsolódó szakrális faforgácsok forgalmazása is aktuális lehetne – igaz, én nem a kapufára gondoltam.

    • miki1950 szerint:

      Annyira tetszett, hogy nem tudom megállni, hogy a kapufa-kívánalommal áthallásos egyetértésemet ne fejezzem ki.
      De sajna Európában kivitelezhetetlen.

  2. miki1950 szerint:

    Tíz normálisból három -négy napimádó. Csak több ne legyen!

  3. Yeti szerint:

    Legutóbb névnapokkal voltam bajban.
    Piros betűkkel írták a naptárban, Nagy OktSzocForr.
    Gondoltam nagyon nagy elvtárs lehet, ha már ennyire nyomják.
    Na, az is pont ennyire fontos dátum volt, csak mára kiment a divatból.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!