Egy mondat

Aztán a végén közleményt adott ki az USA magyarországi nagykövetsége, és akkor minden elhalkult, elcsöndesült. Nem volt hosszú az a közlemény, s a lényege voltaképp egy mondatban sűrűsödik, ami ez: „Pressman nagykövet mindig örömmel fogadja a lehetőséget, hogy szövetségesünkkel megvitassa a magyar demokrácia helyzetét”. Ez a szöveg arra született válaszul, hogy Szijjártó külügyér bekérette David Pressmant „sürgős találkozóra”, mégpedig azért, mert Biden elnök kétségbe vonta a magyarországi demokrácia működését.

Amúgy mindenki kétségbe vonja, aki nem a barbárság oldalán áll. A svédekkel is ez volt a baj, ők „sértegettek” minket, előtte a finnekhez is azért szaladt ki a gukkeros Hende, de amúgy sem kellene különösen részletezni, hiszen az Európai Parlamentnek permanensen ez a baja. S amióta Lengyelországban elkezdődött a rendszerváltás, mind az összes, rajtunk kívül álló huszonhat országnak vannak ilyen gondjai velünk (még a szlovákoknak is olykor). Ilyképp, ha Biden ilyeneket beszél, azzal, nincsen egyedül, csak jobban hallatszik.

Szijjártó is szeretné, ha hallatszana, ő azonban hangerővel operál, egészen egyszerűen rikácsol és ordibál, mert mást nem tud tenni. Közbevetőleg, azok szoktak hangoskodni, akiknek amúgy nincsen igazuk, és azok is, akik nem megbeszélni szeretik a dolgokat, hanem üvöltéssel dolgoznak tények helyett. Ez a magyar külpolitika jellemzője, ha azt az ámokfutást, amit Szijjártó rendez Orbán nevében, egyáltalán annak lehet nevezni. A tartalmi kifogások mellett elsősorban a stílussal van a baj, de elég Szijjártóra csak ránézni, hogy ezen ne csodálkozzunk.

Szijjártó külpolitikájának lényege a permanens röpködés és rikácsolás, amivel szemben itt van ez az amerikai egy mondat, ami nem tesz egyebet, mint megsimogatja külügyérünk taraját, és olyan irónia van benne, csendes és határozott kioktatás, ami lehet, el sem jut a NER-ben szocializálódott organizmus tudatáig. Vagy ha épp igen mégis, akkor lángoló arccal kellene a sarokba mennie. Ilyet azonban Szijjártótól azóta sem láttunk, feltehető tehát, hogy föl sem fogta, őt, s vele a NER-t olyan elegánsan oktatták ki, amiről még csak álmodni sem tud.

Mert ehhöz kell gyerekszoba, humorral elegyes intellektuális fölény. És azok számára, akik, mint Orbán is annak idején Pressman elődjével, Goodfriend ügyvivővel történt összeütközése során is csak arra jutott, hogy a kocsma előtt rendezzék le a dolgokat, mint férfi a férfival, az ilyen fejsimogatós üzenet talán semmit nem jelent. Aki az iróniát nem érti, semmit sem ért, de lehet, jobb is neki, mert az USA nagykövetsége Pressman nevében voltaképp lehülyézte a komplett magyar külügyet, de úgy, hogy arra nem lehet ordítva válaszolni.

Ezért hallgatnak. Megvizsgáljuk tehát ezt a mondatot, ámde nem nyelvészi szemszögből (szerkezet, hangtan és egyebek), hanem a burkolt tartalom oldaláról, és amellett, hogy jót mosolygunk, le is hajtjuk a fejünket, mert elönt minket az a szégyen, amit nem kellene éreznünk, mert ők nem mi vagyunk. Ám mégis ránk vetül a nyomoruk. Ebben a mondatban benne, van, hogy a vádlottból vádló lesz – szívesen beszélgetünk a demokráciáról -, és az is, hogy örülünk a beszélgetés lehetőségének, mert ezek szerint erre máskor nincsen módunk.

Szijjártó üvöltése után, miszerint Biden hazudik, s ezért „sürgős találkozóra” bekérette a nagykövetet, az a kép fakadna, hogy ez a Pressman lehajtott fejjel, fülét-farkát behúzva ácsorog a magyar külügy folyosóján, ez a kép zúzódik darabokra, hogy csörömpölnek a szilánkok. Beszélgetünk veletek a demokráciáról: elmondjuk nektek, mi is az. Ez van ebben a mondatban, ami tulajdonképpen jobban üt, mint Bidené, ami miatt az egész cirkusz generálódott, de erre a magyar külügy (élén Szijjártó) reagálni nem tud. S ez bizony baj.

Azért mégpedig és jelesül, mert aki érti a diplomácia nyelvét, az tudja, mit mondott a nagykövetség, és ez is elterjed a kerek, nagy világban, nem csak a bekéretés. Sőt, és ez a valószínűbb, mindenki tudja azt is, miről van igazából szó, főleg, amikor abban az egy mondatban az is benne van, hogy a „szövetségesünkkel” szívesen diskurálunk. Mégpedig a demokráciáról. Mint valami tanár-diák kapcsolat, ahol a hülyegyereknek elmondják a fogalmakat, a fejébe verik, hogy végre megértse. De úgysem fogja.

Ennél nagyobb pofont Szijjártó nem kaphatott, de föl nem foghatja. Valószínűleg azért, amit a mostanában tündökölni kezdő Magyar Péter írt róla: „Tudja egyébként valaki, hogy Szijjártó Pétert miért védi évi 1 milliárd forint adófizetői pénzen 52 db TEK-es? Miben különbözik ő a többi minisztertől, akiknek semmilyen védelem nem szükséges? Miért kísérik még a Balatonba és futás közben is testőrök? Miért száguldozik a városban 5-6 állami luxusautóból álló konvojjal? Miért megy repülővel 200 km-re? Miért viszi hazáig rendszeresen helikopter? Már persze azonkívül, hogy szeret fontosnak látszani vízben, földön levegőben…” – ott a pont.