Idegállapot ás alavjú

Egy sajátos állagú magyari organizmus a Momentum aktivistáját és a vele lévő karonülő (másfél éves) gyermekét először szeretettől vezérelve leköpte, majd pediglen mindkettejüket miheztartás végett akasztással fenyegette. Amikor pedig meglátta, hogy valaki telefonon rögzíti a felemelő aktust, a telefont kiverte a dokumentáló kezéből. A felvétel azonban megmaradt, és ezen az látszik, hogy a tomboló egyed tetves hazaárulóknak nevezi ellenségeit (a kisgyerekkel együtt), s így jósol nekik egyenkénti felakasztást a felebaráti szeretet nevében.

Orbán nagyobb dicsőségére, mert így megy ez Neriában. Az az érdekes az egészben azonban, hogy állítólag – legalábbis a Rogán-művek szerint – Magyarországon annyira jó, hogy ennél jobb már nem is lehet. A családok megvédve, a nyugdíjasok kitömve pénzzel, mindenki dolgozik, ráadásul a fizetések soha nem látott magasságokban, viszont a rezsi alig is, gyermekeink okosak és virulnak, és ők is megvédve, ezt el ne felejtsük. És mindezen felül lépten-nyomon megmutatkozik a jobboldali morális és intellektuális fölény.

Valamint a tiszta hit örömeit se feledjük, így, ha van Kánaán, akkor ez az. És mégis azt látjuk, hogy az ország idegállapotban van. Mégpedig olyanban, hogy szeretné leginkább egyike a másikát kiirtani, eltaposni, savval leönteni, esernyővel eltörni a kezét vagy a bordáját, mint látjuk, csendben fölkötni és egyéb cuki kurvaságok. Olybá tűnik, hogy kicsi ez a kilencvenháromezer négyzetkilométer, ahol a haza nem lehet ellenzékben, miniszterelnökünk pedig a hátán tucatjával cipeli a rugdalózó lipsiket. Mert ő utcai harcos.

Illetve, hogy a nagy klasszikust, az ötös számú tagkönyvet idézzük, ő pedig taknyán-nyálán vonszolná az ellenséget, s voltaképp mindezek után nem is kellene nagyon gondolkoznunk azon, hogy abban az anyagi és szellemi bőségben, amelyben az ország leledzik, mégis miért törnek elő az organizmusokból a legalantasabb ösztönök. Mert a választ meg is adtuk. Viszont olybá tűnik, hogy a helyzet fokozódik, hiszen például ezzel az incidenssel párhuzamosan a pedofil-ügyes K. Endre autójával nekitolatott a Gulyáságyú Média járművének.

Ez sem volt elég azonban neki sem, hanem az autó rejtekéből erősítést hívott, s az megérkezvén a riporter kezéből kiütötte a mikrofont, a kamerát is szerette volna, és szidta őket, mint a bokrot. Másutt, más alkalmakkor kitelepülős sátrakat borogatnak, s mint ahogy fentebb részleteztük, egyéb módokon (sav, esernyő és társai) ártanának olyan embertársaiknak, akik pedig nekik semmi rosszat nem tettek. Csak ráuszulnak ezekre, mint valami veszett kutyafalka, és az ember megkérdezné, mi van itt, ha már nem tudná évtizede.

Ezek a legfrissebb történések egyébként ott válnak kerekké, amikor épp tegnap Menczer államtitkár szintén kijelentette, az EP azon döntése, ami szerint jogtalan volt felszabadítani Magyarország számára az év eleji tízmilliárd eurót, mert itt semmi nem változott, a magyar baloldal áskálódása miatt van. Így Menczer államtikár hazaárulónak nevezte például Cseh Katalint. Mindezt csak azért hoztuk fel, hogy lássuk, honnan veszik az utcáinkon tomboló organizmusok a szellemi muníciót és az erkölcsi fölényt.

Gyalázatos állapotban van az ország. Az eredője a múlt ködébe vész, hogy a mai ifjak már nem is emlékezhetnek rá. Mi azonban igen. Arra, amikor először hangzott el az egy a tábor, egy a zászló szlogen, amikor Orbán és decens csapata először sajátította ki önmaga és hívei számára a kokárdát, aminek folyományaként megjelentek először azok a képek, amelyeken idős emberek csókolnak neki kezet, és a bamba tekintetű hölgy aztán az Orbán Viktor alavjú táblával. Ők arra a példa, amikor nélküle az életet már elképzelni nem tudják.

Az ilyen tudatállapot aztán kiszámíthatatlan tettekre sarkallhatja a népeket, és ezt is látjuk. Fölmerül azonban a kérdés, hogy miért ez az idegállapot a magyari Kánaánban, ha egyszer itt az élet bőségében már utolérhetetlenül csodaszép. Valószínűleg azért, mert mégsem az. Pszichológiai tanulmányt lehetne írni arról, ha a valakiben elültetett álomvilág találkozik a kiábrándító valósággal, így kénytelen rájönni, hogy neki mégsem annyira jó, mint mondják. Ennek okot és indokot kell keresni, de azt is beleverték, kiben találja meg.

Minden nyomorúság oka az ellenzék (Gyurcsány, Soros, elmúlt nyolc év, a hazaáruló Momentum), akik enkezükkel tesznek azért, hogy az Orbán által megteremtett paradicsom napja ne süssön a bávatagra. Biztosan mindenkinek jó, mert azt mondják, csak az ő ege felett van borulat, s ezek miatt. Ilyenkor pedig ütni kell. Ütni mégpedig azért is, mert ez könnyebb, mint gondolkozni, s éppen ezért ne higgyük azt, hogy Orbán rendszere eltüntethető. Több nemzedékbe beleégett, s több kell ahhoz is, hogy kikopjon onnan.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
15 hozzászólás “Idegállapot ás alavjú
  1. Yeti szerint:

    Egyszerűbb és praktikusabb megszűntetni az országot.
    Európai nem akar lenni, nosza olvadjon bele putyin seggébe.
    Akik még emlékszünk jobb reményű időkre, lassan úgyis kihalunk.
    A használhatóbb fiatalabbak már leléptek, a maradékért pedig nem olyan nagy kár.

    • kovacs_ugynok szerint:

      Te gondolom külföldről osztod az észt? :/

      • hj szerint:

        Nem értem, miért kötsz bele folyamatosan mindegyik kommenttársba.

        • kovacs_ugynok szerint:

          1. Nem hozzád szóltam, most te kötöttél gyakorlatilag belém.
          2. Olvasd el azt is mire válaszoltam, és próbáld értelmezni.
          3. Nekem ez a hazám, ide fizetek nem kevés adót.
          4. Értem az iróniát, de az irónia ideje lejárt.
          5. Mindenkinek megvan a lehetősége változtatni a jelenlegi helyzeten.

          • hj szerint:

            Én pedig azt gondolom, hogy mi itt beszélgetünk. Mindenki a maga intellektusának és stílusának megfelelően, de egyenlőkként, bármiféle hierarchia nélkül.

          • polyvitaplex szerint:

            „4. Értem az iróniát, de az irónia ideje lejárt.”

            Vigyázat, mert nagyon hasonlít a Hány az óra, Vekker úr? c. film német tisztjének mondatára: „Én értem a viccet, de nem szeretem.”

            Az irónia ideje nem járt le, sőt! Legalább annyi létjogosultsága van, mint hokedlire állva buzdítani a nem létező forradalmárokat.

      • Yeti szerint:

        Te gondolod, te gondod.
        Nekem elég, ha leírhatom, ami nyomja a bögyöm.
        No meg ha olvashatom amit házigazdánk és a többi hozzászóló írt.

  2. kovacs_ugynok szerint:

    A kezdő diktátorok kézikönyvében külön fejezet foglalkozik a plebs közti gyűlöletkeltéssel. Eleve, egy normálisabb országban, amelyik politikus ehhez az eszközhöz nyúl, többet soha még a politika közelébe se szabadna engedni.

    Az orbán rendszernek meg akkor lesz vége amikor mi, magyar emberek azt mondjuk, és össze tudunk fogni a cél érdekében. Olyan vezetők kellene akik a demokrácia és a jogállam visszaállítását szeretnék, nem a saját zsebüket tömni, azok kárán akiknek az érdekében kéne dolgozniuk. :/

  3. kovacs_ugynok szerint:

    „Szijjártó berendelte David Pressmant az amerikai elnök kijelentései miatt”
    https://hvg.hu/itthon/20240312_szijjarto-berendelte-david-pressmant-az-amerikai-elnok-kijelentesei-miatt

    A diktátor varangy csicskája fel’bátorodott azon, hogy az USA elnöke diktátornak nevezte a diktátor varangyot. Önélzetes a latol! Nem a magyarokra kéne hivatkozni, hanem megkérdezni a magyarokat minek tartják az orbánt! (ez utóbbi mondat, tripla értelmű lett)
    Remélem Pressman felvilágosította a kakadut, hogy a főnöke jobb ha nem szól bele az amerikaiak dolgába! :/

  4. polyvitaplex szerint:

    Mint mindig, Menczer Tamásnak most is igaza van: Cseh Katalin tényleg hazaáruló, már a nevében is benne van. Javaslom, hogy változtassa meg a nevét Magyar Katalinra vagy Csángó Katalinra. Esetleg Menczer vagy Bayer Katalinra.

  5. kovacs_ugynok szerint:

    Kezdő diktátorok kézikönyve
    Mikal Hem
    https://www.typotex.hu/book/5950/mikal_hem_kezdo_diktatorok_kezikonyve

    • kovacs_ugynok szerint:

      „A hatalomra törekvésnek számtalan oka van. A hatalommal befolyás, ellenőrzés, csodálók sora és
      gyakran gazdagság jár. A nyugati demokráciákban
      sajnos megvan a határa annak, hogy mekkora politikai hatalommal bírhatunk. A demokratikusan
      megválasztott vezetőknek mindig tekintettel kell
      lenniük az ellenzékre, és arra, hogy az emberek
      ingadoznak az egyes politikai jelöltek között. Amikor a választóknak elegük lesz egy politikai vezetőből, újat választanak.
      Diktátorként ezzel szemben egészen más játéktérrel rendelkezhetsz. Fárasztó ellenzéki politikusok
      és minden lében kanál médiumok híján ugyanis
      sokkal szabadabb vagy, amikor politikai és privát
      céljaid elérésére törekszel. Például a diktátorok
      zöméhez hasonlóan hatalmas vagyonra tehetsz
      szert anélkül, hogy az emberek, a sajtó vagy az
      állami szervek betekintést nyerhetnének abba. És
      ha valaki mégis venné magának a bátorságot, hogy
      nyilvánossá tegye privát üzleteidet, elég egyszerűen
      megváltoztatnod a jogrendszert úgy, hogy az effajta
      felforgató magatartás büntethető legyen…”

      Deja vu

  6. Civis szerint:

    Na keretének akkor alulro szagoljátok mind egytöl egyig

    • Yeti szerint:

      Hol a hiba?
      Eggyel több betű esetén kretének.
      Kevesebb esetén keresztének?
      Vagy netán a kettő összevonásával alkotott privát szóhasználat?

    • polyvitaplex szerint:

      Keret ének, a keretlegények éneke.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum