Hegymenet

Ha még nem találkoztak volna vele, akkor készséggel mutatjuk meg a NER legfrissebb darabját, a legendás kék plakát sorozat új, kiemelkedő opuszát, amitől az embernek az a képzete támad, hogy Phenjan utcáin kóborol. Másfelől, hogy A tanú világába csöppen bele Virág elvtárs szavaival, miszerint, „Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.”

Új gazdaságpolitikát hirdet a műalkotás, mint látni tetszenek, amit kies hazánk meg tud csinálni. De már itt fölmerül az a kérdés, a régivel mi van, amely az elmúlt száz év legsikeresebb, legfantasztikusabb – und so weiter leglegleg – tíz évét eredményezte nem is olyan rég. Mint a fényes jövőt sulykoló kék csoda nekünk mutatja, a mimagyar hős a mélyből tör a csúcsok felé kezében a nemzeti lobogóval, tehát előtte nem lehetett odafönt.

Innen fakad azonban, hogy más nem lehet a plakátra applikálva, mint Sziszüphosz József, aki halad permansen a csúcs felé, aztán mindig visszahömbölödik, következésképp azt soha el nem éri. Trump győzelmével lett meghirdetve ez az új irány amúgy tartalom nélkül. Annyit tudni róla, hogy a semlegesség a varázsszó, amiről viszont olyanok, akik értenek is hozzá, feketén fehéren bebizonyították, hogy kivihetetlen. Azaz, a plakáti alak szükségképpen bukik a mélybe.

Mindezen túl azonban az az alapvető kérdés merül föl az emberben elnézegetve ezt a rogáni csodát, és ismerve a számokat gazdaságunk kiábrándító állapotáról, hogy ettől a plakáttól miért lesz jobb. Illetve, s ami minden bizonnyal lényegesebb, hogy ez maga már az új gazdaságpolitika része, hogy ettől nekünk csudijó máris, vagy várnunk kell egy Bandi a lóra Orwell Állatfarmjából, akinek minden bajra az volt a reakciója: majd még többet dolgozik.

Még továbbá az a kérdés is adódik, hogy Nagy Márton miniszter urunknak van-e köze ehhöz az egészhez, aki nem is egyszer jelentette ki csodálkozó bávatagon, hogy nem érti, miért nincsen elég áfája, azt sem, hogy miért nem fogyaszt a magyar. Egyáltalán semmit nem ért, inkább álmodozni szokott, mint a legutóbb lakossági fórumán a XVIII, kerületben, ahol kifakadt a lelkéből a sóhaj, miszerint „Nem tudják az emberek, milyen jó nekik Magyarországon”.

Ezt nevezhetnénk amúgy kormányzati tételmondatnak is. Ha belegondolunk, azt a megrovást kaptuk jó miniszter urunktól, hogy fürdünk itt a tejben meg a vajban, azonban észre sem vesszük. Következésképp hálátlanok vagyunk, ugyanis kormányunk, a Fidesz, ezek szerint Nagy Mártonnal az élen, értünk dolgozza ki a belét, idehozta nekünk a Kánaánt, mi azonban fanyalgunk meg kritizálgatunk minden alap nélkül.

Voltaképp az a szlogen is igaz, hogy „nem a zsömle kicsi, hanem a pofánk nagy”, de ezen a ponton óhatatlanul fölvetül, akkor mi az anyánk valagának van szükség a megmutatott plakátra. Egyáltalán új gazdaságpolitikára, ha a világunk úgyis a lehetők legjobbika, kalbászból van a kerítés, ilyenek. Mert Nagy miniszter urunk ott a XVIII. kerületben még azt is belesóhajtotta a légbe: „Szerintem többet már nem tudunk tenni”.

Ez a mi tejben-vajban való fürdetésünkről szól. Ám mindemellet és viszont újólag megkérdőjelezi a csudálatos kék plakátunk létjogosultságát, hacsak nem annyi volt az egész, hogy valakinek megint ki kellett tömni a zsebét, és ezzel sikerült. Tehát az új gazdaságpolitika csak olyan, mint a régi, azaz, a fiúk lopnak, mi pedig megyünk a hegyre, kezünkben zászló, mert egyebünk, sincs. De ez is csak a képen, tehát képzeletben.

Van azonban két dolog, amit a logika fényében vizsgálnunk szükséges, mégpedig, ha Nagy miniszter urunk, mint mondta, ennél többet nem tud tenni sem érettünk, sem a hazáért, akkor miért van még a helyén. Mert, ha efféle plakátokra futja csupán a gógyiból, ami ezek szerint nem túl sok van a tarsolyban, akkor fölösleges ott lennie, ahol van, ideje lejárt, ha volt valaha is egyáltalán. Be kellene vallani, hogy elcseszték, nem kicsit, hanem nagyon.

Aztán lelépni a színről balra – vagy inkább jobbra – el. Ez azonban csak olyan elméleti fölvetés a részünkről, mert tisztában vagyunk vele, itt nem így működnek a dolgok. Addig nincs vége, amíg Orbán Viktor nem mondja, azaz, Nagynak majd kiderül, nekünk viszont soha. Mert, ha jó miniszter urunk ideje kitelne is, Orbánnak lenne másik, de a rendszer jellegéből fakadóan még sötétebb, ahogyan a kontraszelekció megkívánja.

Bár ezzel a plakáttal már olyan alacsonyan van a léc, hogy limbózni hívná az új delikvenst, és egyszer majd szólítja is, hogy átcsusszanjon valahogyan a kilátástalanság szintje alatt. De mondom, nem ez a meglepő már, hanem az új plakátból áradó szellemiség, ami olyan sötét, hogy valami későbbi történelemkönyvekbe elborzasztó példaként fog bekerülni. Viszont ez a mi életünk, ami jelen időben zajlik, s velünk. De nem tudod, milyen jó neked.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
6 hozzászólás “Hegymenet
  1. Coolman szerint:

    „Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon”

    helyett

    Jaj, én tudom, mi ez, és szar nagyon. 🙁

  2. Yeti szerint:

    Sajnos az ő fényesboldog jövőjükben bízhatok, a sajátomban nem.
    A rusnya táblájukat eddig észre sem vettem, automatikusan kihagyja az érzékelésem már elég régóta. Kicsit elbillentve a fejem oldalra máris értelmezhetővé vált: a zászlós gomba rohan a szakadékba. Derék szög ez a 90 fok.

  3. polyvitaplex szerint:

    A „Magyarország meg tudja csinálni!” a legújabb nemzeti konzultáció szlogenje, jelszava, a plakát a kérdőív kitöltésre akar buzdítani.
    Sikerrel. De ha már el van döntve, hogy a zászlós srác töretlenül halad előre, akkor miért kell róla konzultálni?

    És azon is csodálkozom, hogy miért csak egy karja van, hová lett a másik, levágták, vagy nem is volt neki, de akkor meg miért nem túrabotot visz, miért cipeli ezt az embernagyságú zászlót.

    • kovacs_ugynok szerint:

      „Magyarország meg tudja csinálni!”

      Erről nekem elsősorban a kártékony ruszki báb, tolvaj banda elzavarása jut az eszembe. Remélem én is, hogy meg tudjuk csinálni!

  4. Asura szerint:

    „És azon is csodálkozom, hogy miért csak egy karja van, hová lett a másik, levágták, vagy nem is volt neki,”

    Ahogy anno egy nagy ember mondta: „Nemzet nélkül félkarú ipar az óriás” vagy valami…… 😀

  5. kovacs_ugynok szerint:

    Felmegyek a dombtetőre, onnan nézek szerteszét,
    Megláthatom, az országot, az orbánék hogyan lopták szerteszét…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum