Azok az ötvenes évek show

Különös képződmény ez a mi NER-ünk. Szimbolikájában, képi világában és kereszténykedésében Horthy feudálfasiszta rendszerére hajaz (ispánok, vármegyék, bocskaik, parádés kocsisok, tömjénszag), ugyanakkor Orbán szóhasználatában fel-feltűnik a Harmadik Birodalom ideológiája, emellett törvényalkotásában a putyini fasizmus hatalomgyakorlását is követi (homofób törvény, szuverenitásvédelem, stb.).

Ám mindemellett kis színezékként az ötvenes évek Magyarországa is megmutatkozik a sajtó nyelvezetében, a munkaalapú hőbörgésben, de másban is. Erről lenne ma szó. Látjuk egyébiránt az egy bekezdésnyi kis összefoglalónkból, hogy ez a katyvasz, aminek NER a neve, miért annyira iszonyú, hogy alig is lehet elviselni, emellett azonban a maga módján szórakoztató is annak, aki már semmit nem remél az élettől.

Örkény meghatározása szerint groteszk a mai világunk, mikor is – mint emlékezhetünk – lehajolva, a lábunk közt hátratekintve nézzük a temetést, amitől az sajátos fénytörést kap. Ettől pedig, holott sírnunk kellene, mégis nevetünk inkább. Mint most is elsőként a Rákosi-rendszer szellemében megnyilatkozó Nagy Márton miniszter elvtárs újabb szösszenetén, bár rajta már igazán meg sem kell lepődnünk. Mert régóta tudjuk, hogy olyan, amilyen.

Ezúttal nem mondjuk ki. Csupán arra utalunk, a gazdaság rendbetételének újabb elemét vélte felfedezni abban, hogy a lakosságot ösztönözni kell arra, költse el a SZÉP-kártyán lévő pénzét, mert a hazának szüksége van erre. Ha úgy vesszük, a hazának szüksége van a pénzedre, aminek az átadására most még csak noszogatnak, de esetleg el is vehetik (nyugdíjpénztár). Egyébiránt szaros ötmilliárd forintról van szó, ami még csak nem is kosz a köröm alatt.

Ez tehát, hogy Nagy Márton miniszter ötmilliárd forintért nyüszít, arra a bizonyság, milyen nagy szarban van az ország, miközben mi pedig doktorminiszter urunk népi bölcsességeit hallgatjuk a gazdasági évadnyitón, amelyekből egy rózsazsín lufi rajzolódik ki. Ez egyszer majd szétdurran, mint a Hubba-Bubba buborékja, és a színes máz odaragad doktorminiszer urunk széles képére levakarhatatlanul. De a bávatagok majd azt mondják, ez is milyen jól áll neki.

Gusztus dolga. Viszont sokkal érdekesebb, ahogyan Nagy Márton képzeli a pénzünk megszerzését, mikor is arra inti a SZÉP-kártyás cégeket, küldjenek értesítést a lakosságnak, hogy szíveskedjenek elkölteni a pénzt. Itt adódik a kérdés: mert, ha nem, akkor mi lesz. Ugyanis emlékszünk arra is, ahogyan a banki megtakarításoktól az álampapírok vásárlása felé terelgették a lakosságot. Ennek is olyan békekölcsön szaga van.

Tudnánk ajánlani még a „Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded” szlogent és annak folyományait, de nem is ez az érdekes igazán, hanem, ahogyan a mindenható állam mindenhonnan kiszorítja a piacot, ezzel működésképtelenné teszi a gazdaságot, amit aztán a lakosság pénzéből óhajt felszínen tartani. Viszont lassan már nem lesz mit elvenni tőle, s ilyenkor szoktak a padlás lesöprésével foglalatoskodni.

De van nekünk, és volt tegnap is egy Deutsch Tamásunk. Sajátos organizmus ő, aki egy életen át tartó semmittevésében jutott el a Rákosi-rendszer módszertanáig, amikor levelet intézett Kocsis Mátéhoz, amelyben arra kéri a Pártot, csapjon le az áskálódó ellenzékre, akik hazaárulók, mert az EP-ben Magyarország ellen dolgoznak. Nekik köszönhető ugyanis – így Deutsch -, hogy az EU mindenféle eljárásokat indított kies hazánk ellen.

Így a sokszínűséget nemrég a hányáshoz hasonlító ingyenélő szerint dolgozó népünket károsítják meg, ezért azt kéri Kocsistól, hívja össze a Fidesz nevében az Országgyűlés európai ügyek bizottságát “a Momentum EP-képviselőinek Magyarországgal szembeni folyamatos áskálódó tevékenysége megvizsgálására”. – A kampányüzemmódon túl nem tudjuk, mi a cél, így azt sem, Deutsch milyen büntetést tudna elképzelni a hazaárulók számára. 

Egy kis statuálást bizonyosan. Ám, ha azt rónák fel nekem, Deutsch delíriuma ennyit nem ér meg, abban ugyan igazuk lenne, de mégis rá kellene mutatnom rendőrségünk, ügyészségünk, az ÁSZ és a NAV ellenzékkel szembeni fokozott aktivitására, mert nap úgy nem telik el, hogy hír ne érkezne új és még újabb vegzálásokról, amelyek, bár egyedinek tűnnek, de a fentiek fényében kezdenek rendszerré összeállni. Bizony.

Ugyanakkor nem akarnék én vészmadárkodni, mert megteszik ezt az események maguk. Bár elnézve a reakciókat, akiket a rendszer épp nyektet, mindahány azt hiszi, csak az ő ege felett van borulat, másutt pedig vidáman süt a nap. Viszont itt kell visszatérni az örkényi látásmódhoz, amelyben, mint emlékezhetünk, a lábunk közül lessük a temetést, ezen mosolygunk, holott sírni volna jó. Üdvözöljük az utazókat az ötvenes években.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Azok az ötvenes évek show
  1. polyvitaplex szerint:

    Megmondom őszintén, én még soha nem kaptam SZÉP-kártyát, és elkölteni való megtakarításom sincs. De ha lenne, sem költeném el hülyeségekre, hanem odaadnám Deutschnak, hogy támogathassam az áskálódó ellenség elleni harcát.

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Szerintem itt már mindenki tisztában van a náci csürhével. Elszabadult hajóágyú az összes. Egymást licitálják a baromságban…
    Tényleg csak röhögni lehet rajtuk, vagy sírni…

  3. Yeti szerint:

    Annakidején azért találták fel a pénzt, hogy általános csereeszköz legyen. Az összes egyéb helyettesítő csupán arra szolgál, a hatalom kedve szerint túlértékelje a saját pénzpótlékát, torzítsa a piacot. Végeredményben minél jobban korlátozhassa az állampolgárt, megtartsa önállótlan gyerek szerepkörben.

    Kártyából jobban tetszik a 32 lapos, esetleg az 52 lapos.
    A zöld disznót pedig ütni kell. Hello röfi!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum