Kiabáltak, vagy nem kiabáltak

Ha Havasi Bertalan (OV sajtófőnöke) állítja azt mindenféle bizonyíték nélkül, hogy a mostani V4 találkozón nem is üvöltötték le Orbán fejét, akkor minden jogunk megvan a kételkedésre. Ebből fakad, hogy valószínűnek, mi több, igaznak tartjuk azt, amit Havasi tagad, azaz, doktorminiszter urunkat hangos szóval küldték el az anyukájába, ami így már egészen delikát sztori. Mert dübörög a magyar külpolitika.

Kiindulópontunk, a kályhánk mintegy a mostani történetben az a tudósítás (a VSquare hírlevele), amely arról szól, hogy midőn egy év után találkozott egymással a mostani visegrádi négy (Tusk, Orbán, Fico és Fiala), ezek közül Donald Tusk és Petr Fiala – lengyel és cseh színekben – üvöltözött Orbánnal, miközben a mi nagy emberünk világra szóló cimborája, a szlovák Fico csendben üldögélt, és nem sietett a barátja segítségére, aki így egyedül maradt.

Itt is és most is. Prágában, ahol zajlott a nagy esemény, nem tudták kiküldeni őt kávézni vagy pisálni, amíg a normálisak döntenek. Az, bármennyire is nagy taktikai sikerként szerepel a Fidesz-legendáriumban, mégis csak megalázó helyzet, és nem a magyar népet (nemzetet) és hazánkat alázták meg vele, hanem annak vezetőjét. Itt is az látszik, hogy amikor Magyarországról beszélnek mindenütt rosszallóan, akkor a Fideszről van szó.

De menjünk vissza Prágába, ahol a V4 találkozón Orbánnak az az előnye is megvolt, hogy nem kellett jogállami fejtegetéseket és kifogásokat hallgatnia, mint ami az alapbaj vele Brüsszelben. A V4-ek ilyennel nem foglalkoznak, mert semmi közük hozzá, nekik az a bajuk Orbánnal (és nem Magyarországgal), hogy miért nyalja Putyin valagát, hátráltatja Ukrajna szabadságharcát, és miért szórakozott másfél évig a svéd NATO-tagsággal.

Ezen a ponton emlékeztetünk arra, nem is olyan régen háborodott fel maga OV azon, hogy őt egyesek (szinte mindenki) Putyin kutyájának nevezik, s ő akkor pszichoterápiát javasolt vádlóinak. Akkor még V4-ről szó sem volt, akkor Brüsszel jelent meg ellenségként, mint aki orvosi kezelésre szorul, most pedig itt van az a sztori erről a prágai dzsemboriról. Megint elő kell vennünk az autópályás hasonlatot, hogy vajon ki halad a forgalommal szemben.

Ez azonban annyira egyértelmű, és a világ normálisabb felét annyira zavarja, hogy a diplomáciában meglehetősen szokatlan módon üvöltöznek Orbánnal, csak azt nem tudjuk, hogy ő behúzta-e fülét-farkát, vagy talált-e függönyt, ami mögé el lehet rejtőzni. Itt is és megint előbukkan a szégyen, mint amit éreznünk kellene, hogy ilyen dúvadat választunk mi meg immár másfél évtizede, de ez sem ér semmit, és nem is mi voksolunk rá.

Egy kisebbségi csoportosulás, akiknek viszont ez így éppen megfelel, nem tudjuk miért, de már nem is érdekel. Nézzük viszont az események gyorsulását, ahogyan a máz mindenről mállik le, s ahogyan Orbán szinte teljesen egyedül marad, és Trumphoz kell menekülnie, hogy valami sikerélménye legyen. Mindenki tudja, Magyarországnak egyáltalán nem érdeke, hogy az ottani degenerált újra hatalomba jusson, csak Orbán fényezi magát vele.

Valószínűleg annak sem lesz jó vége, de azon a ponton, ahol most vagyunk, már nem igazán látszódik pozitív kimenet. Momentán – bármennyire is fura – az a fő dilemma, hogy akkor most ordítottak-e Orbánnal vagy sem, és nem azért, mintha valamit is változtatna ez kies hazánk kilátástalan helyzetén, hanem a tisztánlátás miatt. Mert valaki sanda mód hazudik, vagy a VSquare, vagy Havasi. Más lehetőség nincsen.

Föltehető az az alapvető kérdés, kinek az érdeke – cui prodest, ugye, ha már jogász volna a minielnökünk -, hogy ne mondjon igazat. Az eredeti hír hozójának, az emlegetett VSquare-nek nem nagyon, illetve, ha lódít is, miért épp ezt lódítaná, hogy Orbánnak leordították a fejét. Havasinak már inkább fontos, hogy kisimítsa a göcsörtös képet, ugyanis hogyan venné ki magát, ha kiderülne, a mi utcai harcosunk egy sarokba állított, szaros kis ovis.

Készültek már róla erre utaló képek, ahogyan a körön kívül ácsorog, de ezekben csak a csendes megvetés mutatkozott. Hogy ehhez képest már annyira sem tudják elviselni, mint amira a fejet leüvöltős sztori mutat, ez már egy új szint valahol a béka feneke alatt pár méterrel. Viszont az a baj, hogy rend szerint hazajön, s most már nem csak dicsőséget hazudik, hanem hatalmát inogni vélvén itt velünk keménykedik. Már berregnek a fekete autók.

S ha azt vetnék a szememre, ugyan, nem kell az ördögöt a falra festeni, azt felelném, nem bizony, mert már ott vigyorog teljes valójában. Tessenek nap mint nap híreket olvasni, kit idéztek be, kit hallgattak ki, hol volt épp házkutatás, és meglátják, a rezsim tényleg elkezdett fenyegetni és zaklatni. Most még pénzügyekre fogják, de nincs messze az idő, amikora politikai meggyőződés is vád lehet, vagy hitbéli – esetünkben hitetlenségi – dolgok miatt visznek el.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
12 hozzászólás “Kiabáltak, vagy nem kiabáltak
  1. polyvitaplex szerint:

    Orbán békepárti, békeszerető, békemenetes, ráadásul toleráns és elfogadó. Ezért is keresi a hozzá hasonlók, Trump, Erdogan, Putyin, Lukasenka stb. társaságát.
    A puskaport is a végtelen békevágya miatt tartja szárazon.

  2. Csányi László szerint:

    Kedves Rezeda!
    Régi és hűséges és lényegében minden írásával egyetértő olvasója vagyok. Ám nem vagyok grafomániás hozzászóló, de most kénytelen vagyok kivételt tenni.
    „Egy kisebbségi csoportosulás, akiknek viszont ez így éppen megfelel, nem tudjuk miért, de már nem is érdekel.” -ez legutóbbi írásának egy rövid részlete, amely mögött némi elfojtott, jogos keserűség érezhető. Ezért gondoltam, előásom egy -a nem létező íróasztalom fiókjának készült – régi írásom egy részletét, és elküldöm Önnek:

    2. A csoporttudat:
    A csoporttudat, a csoporthűség, a nemzettudat birodalma, jóval meghaladja, felülmúlja az ego szféráját, az ego önzésével ellentétben a csoportérdek melletti önkéntes önfeláldozásra sarkall.
    Ám a vagy-vagy logika miatt a csoporttudat a nacionalista, rasszista, kirekesztő, megbélyegző, csoport-ellentéteket abszolutizáló negatív megnyilvánulásokat preferálja.
    Ez egészen addig fajulhat, hogy bizonyos csoportok a kollektív nárcizmus jegyében mindenkinél különbnek, egy képzeletbeli, magasabb rendű létforma kizárólagos birtokosainak delirálják magukat.
    E csoport tagjai e képzeletbeli létforma sajátjává tesznek olyan képességeket, amelyeknek sem e létforma, sem ők maguk nincsenek, és soha nem is válhatnak tulajdonosaivá.
    E mozzanat következtében a csoport legnyomorúságosabb, legjelentéktelenebb, legkevésbé megbecsült, meglehetősen mérsékelt szellemi képességekkel rendelkező, éppen ezért végletekig befolyásolható tagjai is e „felemelő”, fantom-tulajdonságok birtokosainak érezhetik magukat.
    Mondani sem kell, hogy ezeknek az elferdült képzelgéseknek semmi köze a valósághoz, ami nyilván nem segíti, sőt teljességgel lehetetlenné teszi egy nemzet, és az emberiség valós helyzetének szükséges és minél pontosabb megismerését, morális fejlődését.

    Hát ennyi, persze lehet, hogy ez csak az én véleményem. Mégis remélem, hogy észrevételemmel nem bántottam meg, csak segíteni szerettem volna egy viszonylag bonyolult, nehezen érthető mozzanat értelmezésében.

    Elnézést a zavarásért, további minden jót kívánok!
    Üdv: László

    • kovacs_ugynok szerint:

      Egyvalami mindig kimarad a képletből, a tömegmanipuláció. Ha a kanálisok nem a maffia kiszolgálói lennének, hanem csakis a tényeket közölnék, az orbánékról is, már nem lennének hatalmon. Dübörög az agymosás minden szinten, nem csoda, hogy az átbaltázott népek megszavazzák ezt a tolvaj, hazaáruló maffiát. Ami persze messze BTK-s és alkotmányellenes cselekmények sorozata. Tehát annyira azért nem érezhetik magukat biztonságban a NER jómunkásen’berei. Csak fel kéne már végre ébredni és összefogni, ellenük. Azoknak akiknem már elegük van ebből a qplerájból, ami itt van. Mert végül is ez az egész mindenki bőrére megy. Vagy mit teccenek megvárni? Egy putyini diktatúrát, ahol a nem tetsző embereket a főmaffiózó elteszi láb alól, és e miatt semmiféle büntetést nem kap? :/

      • Ultron szerint:

        Te már felébredtél és összefogtál?

        • kovacs_ugynok szerint:

          Jáj more! Baszogassál e miatt mást! Nem rajtam múlik, én akár ma is kész vagyok összefogni, és ezt általában mindig el is mondom. Esetleg csatlakoznál? :/

  3. kovacs_ugynok szerint:

    Csak az a nagy helyzet, hogy az orbánék nem piszkolják be a kezüket. A vegzálást nem személyesen ők végzik el, hanem a végeken a Jancsi meg a Juliska. Akiket nem kísérgetnek állandóan testőrök, de valójában a maffia hatalma rajtuk nyugszik. Ezért mondom mindig, hogy össze kéne fogni, és megvédeni egymást „ezektől”, ne követhessenek el bűncselekményeket ellenünk. Ha már azok nem végzik el a munkájukat akiknek ez lenne a feladatuk, és esküjükkel ellentétben a maffia cinkosai, elfeledve kiktől is kapják valójában a fizetésüket. Amíg ez a maffia lesz hatalmon jobb nem lesz, de legalább rosszabb igen. :/

  4. kovacs_ugynok szerint:

    A helyzet fokozódik…
    „Bizalmas helyzetben fotózták le Varga Juditot és az ÁSZ elnökét”
    https://hvg.hu/elet/20240309_varga-judit-windisch-laszlo-kez-a-kezben-foto

  5. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Úgy tűnik, a nemzetközi helyzet fokozódik ! 🤪
    Kisnyilasok meg mindig is teremtek a Kárpátok tövében..
    Amióta ismerjük a Magyar történelmet, aki normális volt, és jót akart a nemzetnek karóban végezte, tüzes vastrónon, estleg kardélre hányva.. Ha nagy szerencséje volt száműzetésben, később diszidesként mondva.
    Aztán csodálkozunk azokon aki még itt maradt ? A fasiszta náci csürhén, – és meg ne feledkezzünk a kommunistákról se- akik kihasználják ezt, és azokról se, akik meg lelketlenül, agyamenten megszavazzák ezeket ?? Meg a többi hülyét is mondom – velem együtt- aki meg eltűri a mocsok csűrhét és nem rugja fel őket, vagy hagyja itt az egész trágya kupacot ?? Szerintem nem kéne annyira meglepődni..

  6. Yeti szerint:

    Szégyenkezzen a fene a hülyébbek/aljasabbak miatt.
    Dúvadat kezdettől alkalmatlannak láttam országvezetőnek.
    Nem sejtettem, újra és újra a nyakunkba ültetik marharépáék.
    Ennyi évesen meg már semmi kedvem hőst/hülyét csinálni magamból.
    Egyszerű a matek, már csak rosszul járhatok akármit is csináljak.
    Lejárt az időm.

    • kovacs_ugynok szerint:

      Azért ennyire nem egyszerű a dolog. Ha szégyenkezünk, ha nem, „ezek” akkor is szégyent hoznak az országra, és minden magyarra. Bár ugye… Na mindegy, nem kezdem megint. Amúgy is, az útlevele a varangynak is magyar, még ha nem is érzi magát annak. :/

  7. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Kázmér, kedves Yeti , kedves Kovács és mindannyiunk !

    Nem magam miatt mondom, azon már túl vagyunk. Dee a gyerekek, az unokák ! Ötből négy gyerekem külföld. Német, Olasz, Spanyol, Svájc.. Ennyire gazdagok vagyunk bassza meg ? Egyik se kellett a a hazának, mert esetleg nem a náci párthoz húztak ?? Elcseszték ezt pár évtizedet a kollegisták . Elloptak, szétrohasztottak mindent ! Amihez hozzányúltak, abban a pillanatban sz@rrá vált. Szó szerint ! Erre nincs szebb szó. Én láttam az egészet. Most irigylem a horvátokat ! Ha ott tizedet csinálná valaki éveket kapna a bűneiért, a lopásért ! Ebből rohadt gyenge az Unió ! Aztán csak pisloghatunk mi a túró történik itt Hunniában velünk ?? 🤣

    • Yeti szerint:

      Ennyi gyerek nekem is maradt itthon. Visszajött mindenhonnan, afféle bumeráng gyerek. A lehetőséget megkapta egy másik életre, nem élt vele.
      Innentől nem töröm magam semmiért.
      Nem az orbánbanda cseszte el, de nem ám hanem akik folytatólagosan rájukhagytak mindent.
      Nem gazdagok, hanem hülyék országa. Aki ezen megsértődik, az meg úgy járt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum