Ferenc, a mindenható

Olyan jó volna, pihentetően megnyugtató, ha a tébolyda csak egy fél napig nem működne turbó fokozatban. De nincs nekünk ilyen szerencsénk. Másfelől pedig dupla öröm is talán, hogy iszonyodva röhögjünk kormányzó elitünk alávaló ostobaságán.

Hogy a Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc minden bajok egyik, de mindenképpen legfőbb oka, az olyan ma már, mint az egyszeregy.

No de, Semjén Zsolt előadásában, illetve az ő kétes logikájának tekergését követve Gyurcsány és pártja, a DK Istennel egyenértékű hatalmak immár, ha a magyar keresztények annyira félnek tőle és tőlük, hogy elszégyellve megtagadják a hitüket.

Pedig, Buddhában testvéreim, ez van.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, egyben Orbán helyettese, azaz országunk második embere (már, ha komolyan vesszük a cirkuszt) értelmezte a KSH népszámlálási eredményének a hitéletre vonatkozó számait, amit mindenki ismer.

Azt jelesül, hogy mintegy egymillióval csökkent a magukat hívőnek vallók száma, akik egyáltalán valamilyen fölső hatalomban (mármint Orbánon kívül természetesen) hisznek, azok is kevesebben vannak, mint az ország lakosságának fele. Azaz, baj van a jelszóval, ami a (Fidesz szerint) keresztény Magyarországról mesél, mert a számok mutatják, ez nem igaz.

Már aki hisz a számoknak, mert Semjén nem.

Illetve más bajok is vannak Semjénnel, de azt majd a vége felé állapítjuk meg. Nos, az eset nem tegnap történt, de annyi ganyé van a NER-ben, hogy egyszerűen nem bírjuk követni jegyzeteléssel, ezért van az, hogy a fővadász most kerül sorra. De ígérem, vagy legalábbis remélem, megérte a várakozás, és nagyon jól fogunk szórakozni. Mára, már, ha a sírva röhögés egyáltalán annak tekinthető.

De vágjunk bele.

Nos. Vadai Ágnes érdeklődött Semjén elvtársnál az emlegetett népszámlálási adatok felől, hogy akkor most mi van, és ekkor következett az, amit igazából máig nem értünk, de azért próbáljuk fölfogni az egész kuplerájt, ami Semjén agyában vagy annak a helyén van. Nos, egyrészt Semjénnek a számok semmit nem jelentenek.

Ugyanis előadta, hogy aki úgy nyilatkozott, aki nem válaszolt erre a kérdésre (értsd: nem nyilatkozott úgy, hogy valamely felekezet tagja), azt nem lehet automatikusan a vallástalanok kategóriájába sorolni, tehát a kép nem is olyan rossz. Sőt, „Magyarország továbbra is erős bástya a keresztény világban” – így a vadász. Ezek szerint bár alapja nincs, és mégsem inog, de, ha Semjén így folytatja, egészen váratlanul és nagyon hangosan fog ledőlni.

Ugyanakkor érdekes ez a játék a számokkal. Ismerjük már a pozitív nullát, a kétharmadok számolási módszertanát, de ilyen azért eddig nem volt, hogy ott a végeredmény feketén-fehéren, amire egyszerűen rá lehet vágni, ez nem igaz, mert aki nem nyilatkozott, az minden bizonnyal úgy nyilatkozott volna, ahogyan Semjén és a párt gondolja.

Innen nézvést nincs értelme már semmit sem méregetni, számolgatni, a valóság nem érdekes, ha ott van helyette a kinyilatkoztatás.

Viszont nem ez volt Semjénben a legérdekesebb, hanem az, hogy meg is indokolta, miért rejtőzködnek a magyarországi keresztények, akik úgy vannak, hogy nincsenek. Nos, a fővadász szerint a DK és Gyurcsány vallásellenes propagandát folytat, ezért a számukra lehangoló eredmény.

Mi több, ezzel a vallásellenes propagandával úgy megfélemlíti az amúgy mélyen hívő keresztény atyafiakat, hogy nem merik beírni abba a nyüves felmérésbe a rohadt nagy hitüket.

Itt azért már meg kell állnunk egy szóra, mert ez az általános tébolynak is egy olyan foka, ami orvosért vagy gyógyszerért kiált, illetve a legegyszerűbbet föl sem veti az ember, hogy Semjén takarodna a jó francba. Ezt az óhajt alá is támasztom, megindokolom, ha úgy tetszik, mégpedig Semjén szavaiból fakadóan.

Mert és ugyanis.

A Fidesz, mint ismeretes, felelősséget semmiért sem vállal, és azt a szart, amit a kormányzásnak hazudott fungálásukkal összehoznak, mindig más arcára kenik. Ezt a világlátást és indoklási technikát pedig odáig fejlesztették, hogy ma már egyenesen tehetetlenek a külvilággal szemben, amelynek minden egyes része csakis ellenük, az ő megváltó tevékenységük ellen harcol és küzd.

Brüsszel, az USA, a liberálisok, az Unió, mindenki ellenük fog össze, és mind a világméretű összeesküvés mögött fölsejlik Gyurcsány démoni alakja, aki ezt az egészet irányítja. Ilyen ellen nincs mit tenni, le kellene mondani, és az ország kulcsait kékszegélyű kistányéron átnyújtani annak, akit ezek szerint legyőzni nem tudnak, mert minden szálat ő mozgat, és ez az alak pedig maga a patás Gyurcsány.

Ez a világi oldala a dolognak.

De most már az is kiderült, Gyurcsány hatalmasabb magánál Istennél is, mert mi magyarázhatná, hogy az ő propagandájától a hívők kikeresztelkednek, vagy csak egyszerűen félelmükben megtagadják hitüket. Ezek szerint Feri a mindenható maga, ebből fakadóan pedig Semjénnek le kellene borulnia előtte, de ilyen szándékai neki nincsenek.

Innen a kérdés, hogy akkor milyen szándékai is lehetnek ennek a Semjénnek.

De csak egyet találunk, ez pedig a hazudozás a hatalom megőrzése érdekében, mégpedig oly mértékig, mint mostani sztorinkból is kitetszik, hogy magát a számokkal leírható valóságot tagadja meg ez az eszement.

Ezért is, meg, mint fentebb kiderült azért is, mert a jelek szerint Gyurcsánnyal kezdeni semmit nem tudnak, el kéne takarodni. Az a szép, hogy ez Semjén logikájából következik, de ez az organizmus még azt sem képes fölfogni, amit saját maga beszél. Így állunk. Illetve fekszünk kiterítve most épp itt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Ferenc, a mindenható
  1. kovacs_ugynok szerint:

    A magyar politika legundorítóbb csúszómászói közt erős a verseny, és kétségtelen, a tömjénzsóti a dobogós helyért küzd a csokissal. Sajnálom, hogy ilyeneket kell „támogatnom” a befizetett adómmal.

    Amúgy, az én értelmezésem szerint, aki vallásos, és ennek ellenére nem írta be, felfogható egy „Közöd hozzá köcsög?!” üzenetnek is. Aminek inkább ahhoz van köze, ahogy az alkotmányban is szétválasztották a vallást a politikából. Elméletileg persze, mert itt van ez az orbán dzsippó banda, és a vallás hátára kapaszkodva akar plusz szavazatokra szert tenni. Amit még az is lát, akinek annyi esze van mint egy marék lepkének. Hát még az akinek több. :/

  2. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Nem tudom, ki hogy van vele, dee én már csak azt „várom” , hogy a KSH körül valami földrengés féle történjen. Emlékszünk még a meteorologus kollegára Szent Istvánról ?? Neki sem volt nagyobb „bűne” ! Ennyire nyiltan hivatalból ezeket a mocskokat senki nem küldi el mostanában. Persze, ők csak teszik a dolgukat, a számok meg nem hazudnak. Vannak törvények, amit a csürhe gazembersége sem tud megváltoztatni. Pl. a gravitáció. Ezér fognak pofára esni..🤣

    • Ultron szerint:

      A kevlár dakotára már több, mint egy évtizede nem hat sem a gravitáció, sem más törvények, és porszemnyi jele sincs annak, hogy ez valaha is megváltozna, szóval ne legyél olyan biztos abban a pofára esésben.

  3. Tom Sawyer szerint:

    Óda az októberi szotyibogárhoz.
    (Ritának Vazsba))

    Október volt, és a napon ültem én,
    hogy eszembe jutott e bolond költemény.
    Mikor rám szállt egy szotyi-bogár, dee kiköpött felcsuti. Ezt nem volt neki szívem elmondani.
    Aludt a macska aludt a Bundi, Nem Komondor,még csak nem is Kuvasz.
    Dee jött egy botsáska, és úgy éreztem, ő sokkal Magyarabb..

    Bocs. 🤪🤣

  4. Charles nem a harmadik szerint:

    Magyarországon a katolikus hit elhagyása nem vezethető vissza csak arra, hogy az egyház nem hajlandó elereszteni a dogmáit, amelyekről a tudomány előrehaladtával kiderült, hogy nem igazak.
    (Bár II. János Pál nagy bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor 2000-ben eltörölt egy dogmát, miszerint a Föld lapos!)
    Ezzel együtt kevés olyan egyházvezető volt, aki olyan bátor lett volna, hogy dogmákat töröltet el.

    Magyarországon sokkal inkább közrejátszott az, hogy a pénzéhes papi vezetés összepaktált a hatalommal. A szegényeket megvetette, templomait kerítéssel körbevette, hogy a nyomorultak, szerencsétlen szegények, ne tudjanak meghúzódni a templom kertjében.
    Még nagyobb hiba volt a szószékről megmondani, hogy kire szavazzon a hívő. Sokan, akik a legvadabb kommunizmus idején is templomba járók voltak, ekkor döntöttek úgy, hogy többet nem mennek oda.
    Tömjén Zsolt szokás szerint nem magukban keresi először a hibát, hanem másokban.
    Még római katolikusnak kereszteltek is adományozták inkább a Krisna-tudatú Hívők Közössége számára adójuk 1 %-át, mint az álkeresztény katolikus egyháznak, mert a Krisnások tényleg enni adtak a nehézsorsúaknak, míg a katolikus egyház inkább üldözte őket.
    Iványi MET-je az üldöztetés miatt nem kaphatta meg az 1 % adót, és egyetlen, cselekedeteiben is keresztény szervezetként, aki tényleg az elesetteken próbált segíteni, most a hatalom által kivéreztetésre került. Egyetlen „keresztény egyház” sem állt melléjük, nem mutattak szolidaritást, inkább stadiont, wellness szállót, sörfőzdés csalást, és a hívők átverését részesítették előnyben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum