Pénzmozgatás

A DK tegnap figyelmeztette a Fideszt, hogy „kő kövön nem marad”, ha netán lenyúlja a bankban tartott lakossági megtakarításokat. Hogy mi lesz a kövekkel, marad-e egyik a másikon, az erősen kétséges, hiszen a Fidesz a háromezer milliárdos nyugdíjmegtakarításokat is ellopta, a mimagyarok pedig meg sem rezzent ettől, azóta is kábán néz ki a fejéből. A bankban, folyószámlákon a Fidesz számításai – és nyilvántartása – szerint momentán hat-, hétezer milliárdja van a lakosságnak, s egy bizonyos Turi Anikó államtitkár kezdett el arról ábrándozni, hogy ezt az összeget „meg kellene mozgatni” az állampapírok felé terelve.

A DK felvisítása tehát jogos, mert mint fogalmaztak „mindannyian tudjuk, hogy ennél a kormánynál ez mit jelent, és ez a mozgás milyen irányú szokott lenni”. Részletezték is, hogy az oligarcháknál kötne ki, de a jelenlegi helyzetben – ha megengedhető ilyen kijelentés – még ez a kisebbik baj. A nagyobb, hogy az ország minden jel szerint villámgyorsan iramlik a csőd felé, ha nem is a pénzügyi összeomlás, de a kilátástalan és vállalhatatlan jövő irányába. Ha rábeszéléssel, ha erővel, de elszedik a lakossági megtakarításokat, akkor arra keresztet vethetünk, hiszen mint kiderült, az állam évi kamatterhei rövidesen évi ezermilliárdra nőnek.

Ezt pedig elég nehéz finanszírozni. A helyzet az, hogy az infláció miatt megemelt kamatokkal kibocsátott állampapírok terhe összenyomja a gazdaságot, s ahogyan a nyugdíjmegtakarítások esetében láttuk, a Fidesz nem rest elszedni a pénzünket, ha ezt következmények nélkül teheti. Hogy a baj nagy, amit igyekeznek eltussolni, az ilyen államtitkári megnyilatkozások mutatják, jelesül azt, momentán az állam nem nagyon tudja – másrészről nagyon is -, hogyan tömködje be azokat a pénzügyi lukakat, amelyek azért keletkeztek, mert az Unió nem utalja azt a pénzt, amiből a jelek szerint az elmúlt tíz év hatalmas sikerei fakadtak.

Falat kenyérként kellene az a kis pénzecske, ami viszont a jelek szerint már soha nem érkezik meg, illetve akkor azonnal, ha Orbán eltakarodna, ilyen mesében azonban nem reménykedhetünk. A rezsimet viszont finanszírozni kell, és ennek csak egyik eleme a lakosság kifosztása, a másik mód pedig az ország áruba bocsátása. Az akkumulátorgyárak minden áron való építésére is egyetlen épeszű magyarázat van, hogy ez valaminek az ellentételezése lesz. Mivel ezekből sem az országnak, sem a lakosságnak, sem a környezetnek, egyáltalán senkinek sincs haszna a kínaiakon kívül, lehet, hogy egyszer majd kérni fogunk tőlük valamit.

Ha már nem is tettük meg, mert a nagy, lehangoló hírforgatagban valahogyan elsikkadt az az apróság, hogy öt napon keresztült tárgyalt kínai pénzintézetek és vállalatok vezetőivel, valamint politikai képviselőkkel Pekingben a gazdaságfejlesztési miniszter, Nagy Márton. A látogatás és a megbeszélések célja a Magyarország és Kína közötti gazdasági és pénzügyi kapcsolatok erősítése, elmélyítése volt.  Ez most történt, a tavaszon pedig az, hogy fiókot nyitott kies hazánkban a kínai CCB, a világ második legnagyobb bankja, ami folyamatok nem lehetnek véletlenek, és messze túlmutatnak a nyüves akksigyárakon.

Mert nem kell túlságos képzelőerő ahhoz, hogy egy lépésre vagyunk attól, Kína – vagy kínai bank, bankok – vásárolgasson tőlünk állampapírokat hatalmas mennyiségben, s ezen a ponton vigyázó szemeink a világra szegezzük. Politikusok és közgazdászok – tehát nem én, a költő – nevezik Kína hitelezési gyakorlatát adósságcsapda-diplomáciának, ami ez: Kína az elmúlt évtizedben ezer milliárd dollárnyi kölcsönt helyezett ki százötven országban, és a Kínai Export-Import Bank meg a Kínai Fejlesztési Bank gyakran megkövetelte, hogy a finanszírozásukban részesülő országok kínai beszállítókkal kössenek szerződést.

És íme, hölgyeim és uraim, itt vannak az akksigyárak, de itt van az is, mi történik, ha valaki nem fizet nekik, amit Montenegro példája mutat: az ország egy milliárdos kölcsön aláírásával néhány furcsa vállalást is tett. Például, hogy pénzügyi nehézségek esetén lemond az ország némely területéről, és az erről szóló eljárást pedig Kínában folytatnák le, kínai törvények szerint. Vélekedések szerint Kína így akarja megszerezni Bar kikötőjét. Hogy Magyarországon mire fáj a foga, az jelenleg nem ismeretes. Az viszont igen, hogy a jelek szerint jól halad a gyarmatosítás útján, s egyszer csak ugrik egyet, s itt lesz.

Soha nem állt jól nekem a vátesz szerep, még akkor sem, ha rendszerint igazam lett a végén, de ez sovány vigasz. Csak az ember elborzadva nézi, mire nem képes a NER – illetve egyes szám első személyben Orbán -, hogy hatalmát fenntartsa. Nem, hogy a mimagyarok érdeke és sorsa nem érdekli, de az országé sem egyáltalán, s amikor caligulai végjátéknak hívtam olykor a most kibontakozó haláltáncot, akkor nem tévedtem túl sokat. Az volt a szlogen, hogy az Unió pénze nélkül is jól elvagyunk, aminek viszont ez az ára. A lakosság kifosztása és az ország gyarmattá tétele, semmi sem drága, ha a hatalom megőrzéséről van szó. Megint szólok, de nem figyeltek.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
10 hozzászólás “Pénzmozgatás
  1. kovacs_ugynok szerint:

    Akkor kíváncsian várom a DK mit csinál. Ugyanis már most is lenyúlta az orbán banda a bankokban tartott megtakarításaink kamatát. Idáig 15% SZJA volt rajta, most hozzájött még 13% SZOCHO. Összesen 28%-ot nyúlnak le mostantól. A 0.6%/0.3% tranzakciós illetékről nem is beszélve. Ez gyakorlatilag nagyobb, mint amennyire a bank sarcol meg egy tranzakció során. De a kettő összeadódik, ennyi a veszteségünk.

    Aztán hol van a DK, amikor a munkaerőköltség közel 60%-a megy adóba? Amennyibe kerülünk a cégnek, gyakorlatilag minden 100 forintból 40-et tudunk csak mi elkölteni. Mindegy, hogy valaki 100 ezret keres vagy 1 millát.

    Aztán hol van a DK a 27% ÁFA-nál? Dumálni a legkönnyebb. Meg csivava módjára ugatni. De ettől még az orbán benne marad az ebül szerzett hatalomban. :/

  2. Anarchista szerint:

    Ez annyira dühítő, hogy nincsenek rá szavak. Mi van ezzel a néppel? Az összes rohadt diktátornak a világon van FEGYVERES ellenzéke, akik olykor eltérő intenzitással de összecsapnak a diktatúra rendőreivel, katonáival. Olykor kicsinálják a diktatúra egy-két vezetőjét emblematikus szereplőjét stb. Mimagyarok meg morognak az orruk alatt!
    Az országot, már évekkel ezelőtt elhagytam és a rothadó nyugatról figyelem, hogy hogyan „virágzik” kies hazánk. Úgy érzem, hogy lelki egészségem érdekében most egy ideig nem fogom ezt tenni…
    Ha esetleg mimagyarok fegyveres felkelésben törne a ki a rezsim ellen azt úgyis megtudom a BBC-ről. akkor majd hazalátogatok és a bőröndömben hozok lőszert.
    Tartok tőle, hogy az a bőrönd még sokáig üres marad.

    • kovacs_ugynok szerint:

      Lószar kell a magyarnak, nem lőszer! Azt meg megkapják az orbán maffiától is. A kos út rádióról lehet csipegetni… :/

    • V.A. Lucky szerint:

      Aki képes és mer is tenni valamit, az már elment, elmegy, el fog menni. Maradnak az öregek és az egyéb okból tehetetlenek. Nincs, aki ellenállást szervezzen.

      • kovacs_ugynok szerint:

        Egen, ez lenne a NER patkányok nedves álma. Sokan nem akarnak ám innen elmenni, mert ez a hazánk. Aztán majd lesz kártevőirtás is, biztos. A végtelenségig nem mehet az ország és a benne élők lerablása.

  3. Bogomil szerint:

    Azt hiszem, sokan teljesen félreértik ezt az „ösztönzést” a párnacihában tartott, illetve a folyószámlákon lekötés nélkül „ülő” pénzek állampapírba tételére. A célja nem a pénzek elkonfiskálása, hanem annak biztosítása, hogy ne költsék el gyorsan, kiszámíthatatlanul a magas infláció miatt, amivel egyébként tovább erősítenék az inflációt. (És csak mellékesen: teljesen rossz az összehasonlítás a magánnyugdíjak „elvételével” — ami nem is elvétel volt, hanem a nyugdíjrendszerbe kötelezően befizetendő járulékok (tehát a nyugdíjrendszer pénzei) kezelésével/befektetésével kapcsolatos részleges állampolgári autonómia — amúgy általam is helytelennek tartott — visszavétele.

  4. cyr45 szerint:

    Bogomil!

    Az nincs meg neked, hogy akkor, amikor „visszavették” a magánnyugdíj pénztárak vagyonát (azt a bizonyos csekélyke 3000 milliárdot, azaz -szemléltetés gyanánt- hárommillió embertől fejenként egy-egy milliót) előtte volt egy hazug, és ijesztgetős kormányzati kampány?…

    Amely szerint, aki meg akarja tartani a magánnyugdíj pénztári tagságát, azt kockáztatja, hogy állami nyugdíjat majd nem fog kapni?…
    EZÉRT repült be a birkák többsége, és ezért tudta Orbán „visszavenni” azt a pénzt!:-((

    Mellesleg „visszavenni” csak azt lehet, amit valaki (korábban) már adott. A magánnyugdíjak vagyonát pedig nem Orbán „adta”, hanem a tagok adták össze, hosszú évek alatt!
    Tehát, azt a háromezer milliárdot Orbán nem vissza-, hanem elvette.:-((
    És az a kevés értelmes, és bevállalós nyugdíjas jelölt járt jól, aki nem ijedtek meg, hanem -vállalva a nyilatkozattal járó papírmunkát is- megtartották a tagságukat!:-)
    Mert aki csak lapított, azt „önként” kiléptették…

    Ki volt ez találva!

    • Bogomil szerint:

      Hogy jól jártak-e, akik bennmaradtak, az valószínűleg soha nem fog kiderülni. Akik közülük az elmúlt válságos években mentek nyugdíjba, azok valósznűkeg nem, mert a magánnyugdíjpénztárak aktuálisan elég rosszul teljesítettek. Akik kiléptek, azok annó megkapták az addigi reálhozamot cashben, és jogosultak maradtak a teljes, 100%-os „állami” nyugdíjra, tehát rosszul nem jártak. És persze nem a tagok adták össze a magánnyugdíjpénztárak vagyonát (szemben az önkéntes nyugdíjpénztaraléval), hanem a munkáltatók a járulékok 25%-ának a pénztárakba való kötelező befizetésével, a tagok csak azt választhatták meg, melyik pénztárba menjenek az ő járulékai.
      Én ezzel együtt azért helytelenítem a magánnyugdíjpénztári rendszer megszüntetését, mert az az embereket legalább egy minimális mértékben autonóm gondolkodásra késztette a jövőjükről, egy eszköz volt a paternalizmustól való elszakadásra. És persze a megszüntetés módja is felháboító volt, ahogy te is írod…

      • kovacs_ugynok szerint:

        2010 áprilisban 265Ft/€ volt az árfolyam. Ma 380Ft/€. 43%-os pénzromlás volt azóta. Ekkora hozamot hol tudtak volna elérni? Maximum ha átváltják euróra, és külföldön fektetik be.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum