Színtiszta gyalázat

Ha én pap volnék, lelkész vagy akármilyenféle jámbor szolgája az úrnak, karikás ustorral hajtanám ki Orbánt az összes templomokból, isten házákból, mint oda betérni méltatlant. Mindemellett örülünk felettébb, hogy miközben kies hazánk az utolsókat rúgja, a mindenféle egyházak gátak nélkül gazdagodnak, Orbán Viktor és bandája ugyanis korlátlanul dönti beléjük a pénzt kizárólag hatalmi megfontolásokból. Az egyházfiknak, papoknak és az összes többinek majd ezzel – ha hisznek egyáltalán – a saját istenük előtt kell elszámolni, ha pediglen szerencsénk van, Orbánnak pedig világi bíróság előtt. Ám nagy valószínűséggel nincsen nekünk ahhoz moslékunk, hogy mindez megtörténjék.

Színházak, mozik, könyvtárak, uszodák, és mindmegannyi színtere az emberi életnek zárnak be, mert Orbán ellopta azt a pénzt, amiből a vészterhes időkben nyitva tarthatnának. Az emberek a közösségi terekbe menekülnének, hogy otthon ne kelljen fűteni, és nem valami restség okán, hogy nem akarnak tűzifát hasogatni, hanem, mert nem futja erre. Se gázra, se villanyra. De épp tegnap derült ki, hogy a távfűtés kiszabott áraiba az önkormányzatok rokkannak bele, majd aztán bezárnak a bölcsődék, óvodák, ilyesmik. Mindeközben kell ahhoz valami jellemtelen aljasság, hogy Orbán elmenjen püspöki székházat avatni. Mert, ha már úgy alakult, hogy most készült is el, ilyen helyzetben mégsem illegetem magam arrafelé.

Se hivalkodni, sem pedig aljadolgokat beszélni. Üzengetni az Apokalipszis állapotában leledző országnak, a túlélni kívánó Európának, egyáltalán, ha református püspöki székház lennék, nagyon csöndben húznám meg magam, s mint fentebb már emlegettem, magát Orbánt pedig kiűzném onnan. Ilyen gerinces egyház, pap, lelkész, püspök és harangozó-kántor azonban nincsen az országban. Ezek mind híznak a mi húsunkon és isszák a vérünket, sőt, ahhoz sincsen sem gerincük, sem pedig lelkiismeretük, hogy hallgassanak, másfelől nézvést, ha segíteni nem tudnak vagy nem akarnak, legalább ne ártsanak. Ez nem antiklerikális kirohanás volt, hanem a morális minimum szava, ami készségekkel ezek nem rendelkeznek.

Mégsem róluk beszélnénk most, mert minek. Hanem arról a színtiszta aljasságról és uszításról, amit Orbán ott és akkor megengedett, de nem akadt egy isten embere, egy nyüves sajtótermék, sem senki és semmi, amely, illetve aki kimondta volna tegnap vagy ma, hogy eddig és ne tovább. Ha ez így mehet, márpedig a jelek szerint igen, akkor voltaképp nincsen nagyon miről beszélnünk, és én is csak azért mutatom meg, hogy rögzüljön az utókor számára, mire volt képes a gazdaságilag, szerkezetileg szétesett valaha volt hazánk 2022. októberében, mert a gyalázat – s ami miatt szó nem esik róla – nem csak Orbáné, hanem az egész, utolsókat rúgó Magyarországé is. Mindenki bűnös, aki hagyja ezt. Ráadásul szó nélkül.

Orbán Viktor ezen a püspöki székházavatón idáig merészkedett: „Akkor kell a leghangosabbnak lenni, amikor a világ hatalmasságai el akarnak hallgattatni minket. Akkor kell egyenesen állni, amikor hamis vádakkal fenyegetnek bennünket. Akkor kell kiállni méltóságteljesen a hagyományaink mellett, amikor a fél világ az új divatok lázában vonaglik, és ezt büszkeségnek hívja.” – Miután végig olvasták, tegyék meg ezt még egyszer és lassan, hogy világossá váljék mindaz, ami ebben megbúvik a hatalmasságokról és a vonaglásokról, meg a divatokról, hamis vádakról, hogy nem szakadt rá a frissen avatott püspöki székház vadonatúj plafonja. De nem.

S mivelhogy mindez így történt, ez a bizonyság arra, hogy Isten nincs, vagy már megint meghalt. De fájó igazolása annak is, hogy a nevében milyen alakok élnek jól a mi pénzünkből, mert az lett volna az erkölcsi minimum, hogy ezt az embert – ha komolyan veszik magukat – azonmód zavarják el onnan. De, bár erről a tudósítások nem mesélnek, minden bizonnyal meg is tapsolták élénken, és nem égett le a képükről a bőr. Sőt, akkor sem kérdezték meg ezt a degeneráltat, hogy mi a rossebeket beszél, amikor még ezt is mondta: „Épségben át kell vinnünk hazánkat a túlsó partra. Egymásba kapaszkodva, és bízva az Úristenben.” – Kikérem ezt Nagy László nevében. És Isten nevében is.

Odáig már el sem megyek, neki sem állok annak, hogy értelmezni próbáljam ezt az újabb okádást. Akinek szól a sparhelt mellett, biztosan elalél a gyönyöröktől, hogy de szépen beszélt ez a mi miniszteres urunk, ahogyan viszi a hazát a túlsó partra, csak az nem jut az eszébe, hogy ez a Sztüx, amelynek örvénylő és zavaros vizén a pokol ötödik körébe lehet jutni. Ha tudnák ezt a sparhelt mellett – de nem tudják -, tán még örülnének is, hogy ott éppen jó, mert ott kellemes meleg van. Így talál egymásra az aljasság és a hülyeség, és így élvezi ennek hasznát a püspöki székház és annak lakója, meg mind a hasonszőrűek is. Ránk férne már egy új felvilágosodás, vagy csak az enyhe fuvallata.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Színtiszta gyalázat
  1. Fáradt szerint:

    Quem deus perdere vult, dementat prius.
    Ateista vagyok, de ha igaz a mondás, Magyarországnak nincsen már sok hátra.

  2. polyvitaplex szerint:

    Szerintem Orbán már nem tud másként beszélni, függetlenül attól, hogy templomban, rádióban, nagygyűlésen van, vagy csak a grazi zárt osztály bentlakóinak mond gyújtó hangú beszédet.
    Azon meg, hogy a Kálvin téren senki nem kiabált közbe, nem csodálkozom, hiszen az összes szónoklatait békésen szokták végighallgatni, az óvodásoktól kezdve Feri bátyámig. Egyedül Grazban vannak néhányan, akik ellent mernek mondani.
    Ettől függetlenül, lehet, hogy a Kálvin téri püspököknek most külön meg lett mondva, hogyha közbe mernek ugatni, mehetnek Recskre.

  3. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Mint hívő, és mint magyar is, igazat kell adjak. Ebben a mai válságban iszonyatosan visszataszító, és képmutató volt ez az egész.
    Ahogyan felénk mondják -és most szó szerint is értendő-
    ” rendesen meghúzhatnák magukat ” 🙂

  4. repulo szerint:

    Csak nehogy Oroszország Anyácska dús keblei közt találja meg a túlpartot kompország révésze!

  5. Károly szerint:

    Apokalipszis csak azoknak a fejében van akik más világot akartak építeni mint Orbán Viktor. Közel száz éve nem volt magyar vezető az ország élén, most végre van.
    Éljen Orbán Viktor, aki tesz értünk magyarokért, a többi nem számít!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum