Nemzeti Mátrai Sport

Állami tulajdonba vonta (hárommilliárdért megvette) Nagy M. gazdasági miniszter Orbán kedvenc lapját, a Nemzeti Sportot. Azzal a hazugsággal, hogy értékmegőrzést végeznek benne és rajta, jelentsen ez bármit is, illetve, hogy a lap el tudja látni közszolgálati feladatait. Jelentkezhetne nálam az a fideszcsicska, aki el tudja magyarázni egy sportnapilap közszolgálati feladatait, hacsak nem az volna az, hogy a reggeli abált szalonnája mellé ezt szokta forgatni Orbán, ezt viszi magával vonatutakra a hátizsákja mellé, és ezt olvasgatja az erkélyén is. Ami lap ennyi sok feladatot ellát, azért hárommilliárd aprópénz, még ezekben a vészterhes időkben is. Tudni kell mik a fontos dolgok, és őméltósága kedvenc újságja az.

Nem kötözködésileg, de annak idején ez a lap ingyen került a KESMA birtokába, mert olyan jó fej volt a tulajdonosa. Azt szeretnénk tudni, most miért nem tudott hasonképp ingyen az államhoz jutni, amikor a magyarok nagy része megfagyni készül. Ezen a ponton felsír egy Mátrai Erőmű, ami szintén addig váltogatta a tulajdonosát, hogy a végén a Mészáros járjon jól, de ki emlékszik már arra. Például én. Ez a tulajdonosváltás azon kívül, hogy egy kis ingyen(köz)pénz forogjon és jusson megfelelő helyre, teljesen felesleges volt, az NS főszerkesztője, a Szöllősi György nevű eddig is Orbán seggéből nézegetett ki, ezután is onnan fog. Így voltaképp a lopáson kívül semmi érdemleges nem történt.

Ez meg már szót sem érdemel, mert ez az életünk. Ilyen sportos nap volt tegnap egyébként, Menczer államtitkár is megmutatta az éles eszét és érdes nyelvét, azt hiszem jobb lesz minden külön értesítés helyett idézni őt, mert azt a tökélyt, amit ő delirálni tud, ember el nem éri soha. „Magyarország egy olyan ország, amelynek ismét van futballja.” – tudtuk meg, illetve még azt is – „Sikeres a nemzeti csapatunk, láthatjuk a teltházas stadionokat és az ünneplő tömegeket…” – Ez bővebben előadva Orbán „Na, ugye” felböfögése, amikor egy válogatott győzelem után azt akarta tudatosítani a talpasokkal, hogy megérte az összes stadion, és a futballba pumpált számolatlan milliárdok. Körbeérnek a dolgok.

Ennek a Menczernek lehet egy lelke, amikor az ország haláltusája közepette is megtalálja azokat a dolgokat, amelyek leginkább fontosak, az ilyen menczereket ki kellene találni, ha Orbán már nem tette volna meg. Annak idején, amikor gombamód nőttek ki a stadionok kies hazánk minden budija mellett, az volt a hasbaakasztó duma, azért van rájuk szükség, hogy ifjúságunknak legyen hol sportolnia, de már akkor is tudta mindenki, hogy ez ordas hazugság, és ez is kiderült a napokban. Megszűnt ugyanis Balassagyarmat harmadosztályú futballcsapata, visszalépett a bajnokságtól, mert az addigi mecénások nem tudták tovább pumpálni a pénzt bele, s ha innen nézzük, akkor Brüsszel a bűnös.

Esetleg még Gyurcsány. Mindezen túl, hogy ezt fölemlegettem, az a szándék sarkalt a gonoszságra, hogy jól megmutassam, minden hazugság, ami körbevesz minket. Itt nem a fiatalság sportjáról van szó, mert akkor Balassagyarmaton még mindig rúgnák a bőrt a fiatalok, hanem egy színházról, cirkuszról úgymond, ami lényegében egyáltalán nem különbözik egy tűzijátéktől. Rohadt drága, és semmi értelme. Cirkusz, ha már kenyér nem jut, a magyar futball igazi állapotát ugyanis nem az mutatja, ami a felszínen csillog, hanem az, ami a mélyben nincs, mint például Balassagyarmaton. De ez arra is utal, hogy Orbán már rég elfeledte, honnan jött, és ez a magyarázat a felcsúti futball-disneylandre is.

Minden hazugság, ami ebben az országban történik, színjátékok és talmi dicsőségek, ahol már a kérdés sem igaz, csak egy, a közelítő vég. Végül is, lehet muzsikaszóra fölgyújtani a tanyát vagy Rómát is, és el lehet menekülni a valóság elől egy darabig. Meg lehet venni a Nemzeti Sportot, hogy hazudjon nekünk valami szépet, sőt, menczerként is lehet mindenféle futballnemzetről delirálni, a stadionokat megtöltő boldog népekről, de a valóság előbb-utóbb szembe fog jönni, és az ébredés nagyon keserű bír lenni. Vagy kínkeserves, mint egy duhaj éjszaka után. Ez pedig véget érni látszik, amikor a lufik kipukkannak, sőt, a zene véget ér, és hazamennek a legények. Mert már nincs miből fizetni a prímást.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Nemzeti Mátrai Sport
  1. polyvitaplex szerint:

    „Láthatjuk a teltházas stadionokat”, mondta Menczer, de én nem látom. Az igaz, hogy a Nemzetek Ligája válogatott meccseken sokan voltak, de a stadionfelújítási programban érintett Kisvárda, Mezőkövesd, Felcsút, Szombathely, Vasas otthonában 1200-1500 néző szokott lenni, a Debrecenén valamivel többen, de még a Fradi sem játszik telt ház előtt. Kb. annyira igaz a teltházas stadionok kifejezés, mint a kétharmados győzelem.

    A Nemzeti Sport államosítása a legjobb időben történt. Egyrészt, fel lehet vele bosszantani a pedagógusokat, és ez a kormánynak minden pénzt megér. Másrészt, évek óta csökken az eladott példányszám, most kell megmenteni, amíg van mit. Harmadrészt, ha a szintén veszteséges Vodafone Hungaryre jutott pénz, akkor nehogy már erre ne jusson. Jobban meggyullad tőle a nedves tűzifa.

  2. Yeti szerint:

    Nem mennek haza a legények.
    Titanic, a zenekar még játszik.
    Ha a matrózok agyon nem verik a tisztikart, akkor majd azok lelépnek – haza és boldogan élnek amíg át nem kell szállniuk egy másik Titanicot elpusztítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum