Közös lájkot mutogatva fotózkodott Orbán és Trump a volt amerikai elnök bedminsteri (New Jersey) birtokán, miszerint ők a békére kötöttek volna szövetséget, ami érdekes. Nem különösebb kifogást keresve, de eszünkbe ötlik, amikor Trump csapatai megrohamozták a Capitoliumot, amiből az a következtetés fakad, hogy neki az a béke, ha ő van hatalmon. Mondjuk Orbánnak is, különben meg az ő csapatai a magyar tévészékházat ostromolják meg, és nem azt állítjuk, hogy ez már közös nevező a két bajkeverő között, de már majdnem az. Ahogyan Trump eszméje az ukrán békéről, hogy a megtámadott ország mondjon le a Krímről és egyéb területekről, valamint a NATO tagságról, és legott béke lesz.
Ezt Putyin sem mondhatta volna szebben, és innen nyer értelmet az is, amit Orbán Tusványoson a fajok keveredésén kívül még előadott, miszerint, ha Trump (és Merkel) lenne még mindig hatalmon, a háború ki sem tört volna. A merkeli utalást nem értjük, csak érezzük, Trump viszont világos, mert Orbán szájával beszél, ugyanazt gondolják ezek ketten a világról, és elég rosszul gondolják. A találkozó, amiről Orbán most posztolgat, ilyen szemszögből lehetett volna a gelendzsiki Putyin-palotában is, amiről viszont Navalnij készített ugyanolyan drónvideót, mint amilyet Hadházy szokott Hatvanpusztáról. Navalnij sorsát ismerjük, Hadházyt pedig innentől fogva féltjük, de ez csak intyeresznij mellékszál.
Hanem ez a kettő a vigyorgó képével és lájkot mutogatva, mint akiknek jobb dolga sincs, és voltaképpen nincs is. „Make America great again”, mondta az egyik, és az a helyzet állott elő, hogy kihullva a hatalomból (és a Capitoliumot sem bevéve) a spájzba kerülve nem marad más neki, mint Orbánra mutogatni, hogy ő milyen nagyszerűen csinálja azt, amit Trumpnak az ő népe a választások miatt nem enged. Ott tartunk, hogy Amerika fasizálódásához Orbán a zsinórmérték, nem véletlenül utazik Bedminster után Dallasba előadni úgymond, bár a rossz nyelvek szerint fizetett érte, hogy ott jártathassa a száját. Elégedetten dőlhetnénk hátra, hogy ez maradt neki, ha ez a maradék nem a mi életünk volna.
Pedig az. S ha fizetett érte, ha nem, ha a szabadságát erre használja, ha nem, valahol egészen elképesztő, hogy előadást lehet tartani arról követendő mintaként, hogyan lehet szétverni egy országot büntetlenül, és az amerikai republikánusok elvetemültebb ágának az lehet a lecke, hogyan kell ezt csinálni, mert nekik – egyelőre – nem sikerült. Mindezeken túl, akármilyen is a felhajtás, ez az egész úgy, ahogyan van, leginkább szánalmas, de ezen kívül végtelenül szomorú is, hogy erre a pörformanszra Orbánt népes delegáció (Szijjártó, Német Zs., etc.) kísérte el, amivel hivatalossá vált, hogy Magyarország nem a regnáló amerikai hatalommal épít kapcsolatot, hanem annak fasiszta ellenzékével.
Innen érthető már az is, miért küldte el az anyjába Szijjártó a hivatalát még el sem foglaló új amerikai nagykövetet, de tágabb összefüggésekben és Európában az is, a magyar kormány tagjai miért találkoznak Európában is rendszeresen mindenféle szélsőjobboldali alakokkal, míg egyedül Navracsicsot küldik Brüsszelbe tárgyalgatni. Ebből viszont az is kitetszik, hogy azt nem igazán gondolják komolyan, míg azonban ezek a nagypolitika peremén való dörgölőzések kies hazánk igazi irányát mutatják, azaz, hogy lator állam vagyunk, aki a szarkeverők barátságát keresi mindenütt, de csak egyéni érdekből.
És ez Orbán árulásának újabb fejezete. Az mégpedig, hogy valamikor a tyúkszaros udvaron a világ urának álmodta magát, és fölnőve azt hitte, ez sikerül is. Így vénülve azonban rá kellett döbbennie, hogy neki csak Magyarország kifosztása marad, az egója ápolgatása viszont megkívánja, hogy – ha fizetett érte, ha nem – mindenféle kétes tudatú alakok előtt adja elő azokat az általa megvalósított lázálmokat, amik nekik soha nem sikerülnek, mert arrafelé demokrácia van még egyelőre. Szánalmas ez így, ha nem lenne tragikus, ha az egész cirkuszt nem akkor látnánk, amikor Magyarország éppen atomjaira hullik. Mondanám, hogy ezért majd egyszer a szemünkbe kell nézni, de nem vagyok javíthatatlan álmodozó.
Vélemény, hozzászólás?