Szevasz, kenyér

Mindannyian emlékszünk, mert hogyan is feledhetnénk, amikor jótevőnk tavaly a királyi erkélyen megszegte a böhöm nagy, legalább három kilós ünnepi kenyeret, ami nemzetiszínű szalaggal volt feldíszítve. Nemzeti kenyér volt az így, azzá transzformálta a szalag, és a megszegés helye. A szakrális jószágot egy akkora késsel szelte a kedves vezető, akárha lovagi kard, már csak a páncéling és más hasonló középkori készségek hiányoztak róla, hogy abba a múltba röpüljünk vissza, ahová ma az ispánok, főispánok, vármegyék és más, nemzeti nagymúltunkra utaló avas szagú szarságok juttatnak bennünket.

Ha úgy vesszük, egy évvel ezelőtt a maihoz képest boldog békeidők voltak, és Orbán népe nem nézte nyálcsorgatva azt a nemzeti kenyeret, amit egy naptárfordultával valószínűleg nem tud már megvenni. Hozzáértő népek mondják nekünk, hogy pár napon belül ezer forint lesz a kenyér kilója. És most ne a mindenféle faksznisra – ilyen bogyó, olyan mag – tessenek gondolni, hanem olyan mezeire, amely Kádár apánk alatt háromhatvanat kóstált. Na, azok voltak az igazi békeidők, és sokak számára olyannyira, hogy épp a nemzet atyja utáni nem is látens vágyakozás az mások mellett, ami Orbánt sokak szemében annyira vonzóvá teszi.

Viszont nem veszik észre, hogy Orbántól egészen mást kapnak, mint az előző apafigurától. Többek között azt, hogy nála eljutottunk oda, nem tudják megvenni azt a kenyeret, amit Kádárnál viszont egészen biztosan. Most nem a múltba akarunk révedni azonban, hanem a kenyér dolgáról elmélkedni, mert mindjárt itt van augusztus 20-a, és megint jön a gurulós, bádog Szent István, a morális tartalmakat hordozó milliárdos tűzijáték, és minden olyasmi, ami ezt az egészet egy rohadt drága búcsúvá teszi. Egy valami azonban megmarad, és ez a totálisan értelmetlen és hazug pátosz, ami a falakról csöpög.

Mindemellett ez az egész nem akadályozza meg kormányunkat, hogy operatív törzset alakítson a bazi nagy búcsú lebonyolításra, amelynek vezetője, Kovács Zoltán arra intette az elkanászodni látszó népeket, viselkedjenek méltósággal a nemzeti ünnepen, de valljuk meg, ez több okból is elég nehéz lesz. Nem olyan időket élünk, hogy a méltóságnak akár a szikrája megmaradna az emberekben, amikor az egy évvel ezelőtti andalító világ után mára az életben maradás a tét, aminek csak az egyik eleme, hogy nagyon sokan nem lesznek képesek megvenni nemhogy az ünnepi, de egyáltalán semmilyen kenyeret sem.

Ehhöz képest Kovács Zoltán sajtótájékoztatón mutatta be az idei Szent István-napi kenyeret, amelyik méretben köszönőviszonyban sincs azzal, mint amivel Orbán tavaly az erkélyen bohóckodott. Nem akarnánk itt és ezúttal méreteken és az azokból fakadtatható következtetéseken rugózni, mindezek után kíváncsiságunk kimerül abban, hogy vajon ezt is lovagi karddal kaszabolja-e jótevőnk, vagy ez a pörformansz az idén elmarad. Ez utóbbira tennénk inkább a pénzecskénket, ami viszont nincs, mert fölzabálta az infláció, de megismerkedhetünk egy új fogalommal, ami azonban nem is annyira az.

Ez pediglen a zsugorfláció, amit Pippa Malgren alkotott meg pár évtizede, bár a közgazdászok nem igazán rajonganak érte. Nagyon egyszerűen ez az a folyamat, amikor ugyanolyan csomagolásban a réginél kevesebb árut adnak, de ugyanazon az áron, mint például a félkilós tejföl helyett negyven dekát, amitől otthon csodálkozik az ember, miért fogy el olyan hamar. Ez az, amikor nem a zsömle kicsi, hanem az elvtársak pofája nagy, és megint ott vagyunk a háromhatvanas időkben, pedig eszünkben sem volt errefelé indulni. De az élet fogja a ceruzánkat, és a rögvaló.

Szóval ilyesmi eshetett az ünnepi kenyérrel, amit Kovács Zoltán a képünkbe tolt, és ami után csorog a nyálunk. No de, azon a sajtótájékoztatón, ahol mindez megtörtént, a háttérben volt egy felirat, miszerint „Isten Éltessen Magyarország”, így csupa nagy betűvel, és még csak nem is ez volt az, ami a zavart keltette, hanem a képzet, hogy augusztus 20-al, bár nagyon akarnak, mégsem tudnak mit kezdeni az új elvtársak, lévén, annyi sok neve és képzete volt már a zivataros évszázadok alatt. Alkotmány, új kenyér, államalapítás a kurzus gusztusa szerint, hogy mind a magyarok össze is zavarodtak teljesen.

Alkotmány már régen nincs, kenyér hamarosan nem lesz, marad a Szent István, aki viszont mostanában kerekeken gurul. Viszont, ha kenyeret nem is tud venni a pórnép, legalább boldogra ihatja magát a nevetségesen olcsó borral, sörrel és pálinkával, amely bódító készségek a szakrális napon levetik az infláció béklyóját, így a paneprolik majd méltósággal okádhatnak a felvonulás alatt és után. De, hogy milyen lesz a másnap, azt senki nem tudja, még Kovács Zoltán, de maga Orbán Viktor sem. Annyi látszik, hogy a cirkuszhoz ragaszkodnak, a baj viszont az, hogy kenyeret nem tudnak adni mellé.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Szevasz, kenyér
  1. polyvitaplex szerint:

    Nem látok bele a kenyér árkalkulációjába, de a liszt nem drágult ilyen mértékben, a kovász, élesztő, só meg tán egyáltalán nem. Ha ezeket mind megvesszük, hogy itthon süssünk kenyeret, nem kell az egy évvel ezelőtti árnak a dupláját fizetnünk.
    Lehet, hogy az adalékanyagoknak nevezett kutyaszar drágult meg ennyire?

  2. Yeti szerint:

    Meglehet olcsóbb mindent saját alapon előállítani( bár ez a legritkább eset) – de mindenképpen hitványka lesz az eredménye 🙁
    Kenyérszerű valamit sokan próbáltak készíteni a koronavírus idők elején, aztán másfél évig nyűglődhettek a beszerzett hadikészletekkel. Liszt, wc papír, olaj, stb.
    Nermentes országműködtetéssel sem lennének teljesen elkerülhetőek a bajok, de bizonyosan csökkenteni lehetett volna a károkat.
    Most lesznek szívesek egymást kinyúvasztani , a népség már anélkül is csendben felfordul. Szerzési mániájuk az utolsó lélegzetvételükig működni fog.

  3. polyvitaplex szerint:

    Nem azt mondom, hogy itthon sokkal jobb ízü énnekem a fekete, mint a Tescóban a fehér, csak azt, hogy a hozzávalók messze nem drágultak ennyit.

    • miki1950 szerint:

      A munkaerő ára és az energia viszont drágult, ezért drágul a kenyér .
      Lesz drágább is, ha majd rátevődik az aszálykár.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum