Orbán elvtársnak szeretettel

Ha a CÖF nem volna, ki kellene találni. Muszáj lenne, mert azok az örömök, amelyekkel ők gazdagítják sivár életünket, semmilyen más helyről nem érkezhetnének, csakis az ő szellemi műhelyükből, ha ezzel a „szellem” fogalmát nem járatnánk le. Egy azonban bizonyos, ha a CÖF-ről van szó, nem hegeli értelemben használjuk a fogalmat. De emlékezhetünk, ebből az éji homályból származnak mindenféle levelek különféle elnököknek és kormányfőknek, megróva őket és fölhívva a figyelmet arra, hogy ők is szeressék a NER-t és rajongjanak Orbán Viktorért. Nem szoktak.

De ugyanígy nem feledkezhetünk azokról a boldogságokról (felhőtlen) sem, amelyeket a békemenetek szereznek és okoznak, mostanában az első sorokban már Gáspár Győzikével és hasonló szellemi nagyságokkal, méteres, barokk stílusú aranyfeszülettel a kézben. A CÖF tehát olyan nekünk, akárha falat kenyér, megnyilatkozásai megjelölik nekünk a jövőbe vivő biztos utat, bátorításukkal pedig Orbán elvtárs rendszeréhez adják a fundamentumot, és egyben jellemzik is azt, elborzasztva minket ráismervén, hol is muszáj élnünk. Ez itt a nihil, de nem a Nirvana.

A CÖF ezúttal nyílt levelet fogalmazott meg Orbán elvtársnak szeretettel újraválasztása alkalmából benne olyan szövegel, amely sok lapot elborzasztott, és nem is voltak képesek egyébre ennek kapcsán, mint lehajtva fejüket, megadva magukat a tébolynak kijelentették, hogy kommentár nélkül adják közre, és mindenki gondoljon róla azt, amit csak akar. Olvasván aztán olyan ismerősnek tűnt a stílus és a mondanivaló, a szófordulatok és a pátoszos rajongás, mintha láttunk volna mi már ilyet valahol, és akkor rájöttünk. Megvilágosodtunk mintegy, mit is ismétel és mire hajaz.

Könnyű és nehéz is a dolgunk erre a belátásra jutva, krónikási kötelességünknek szerkesztési és szövegalkotási szempontból pedig akkor felelünk meg a legjobban, ha innentől fogva idézetekre hagyatkozunk, egymás mellé téve mondatokat, szervilizmusokat, egy segítséget adva az értelmezéshez, hogy annyit elmondunk, egyes szövegrészletek Gerő elvtárs Rákosi elvtárs hatvanadik születésnapjára írott köszöntőjéből, míg mások a CÖF-nek Orbán elvtárs újbóli győzelme alkalmából fogalmazott lelkendezéséből valóak. Megdöbbentő, amit tapasztalunk.

„Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az Ön kiemelkedő szakmai munkája és mesteri teljesítménye előtt, ahogy szokták mondani, le a kalappal. Keresztényi mentalitása Európa szerte példaértékű, vezetésével hazánkban a népfelség elvének követése immáron ötödször vívta ki a szavazópolgárok többségi bizalmát. A felbolydult világ tapasztalt, a nemzetéhez és annak identitásához hű vezetőt kíván. Magyarország e tekintetben szerencsés. Szeretném megerősíteni, hogy a CÖF-CÖKA szellemi honvédői, a békemenetek hű katonái az Ön szilárd támaszai.”

„Rákosi elvtárs hatvanadik születésnapján egész népünk meg van győződve arról, hogy Rákosi elvtárs vezetésével hazánk végre a helyes útra tért. Arra az útra, amely nem más népek elnyomása és leigázása felé mutat, hanem amely a szabad és a szabadságukért s a békéért és demokráciáért küzdő népekkel együttműködve hivatott biztosítani hazánk további felemelkedését még fényesebbé, még dicsőbbé tenni a világban a magyar nevet! Ez az út, amelyen Rákosi elvtárs vezet bennünket – Sztálin útja!”

„Az európai őshonos civilizáció megtartása és tovább építése minden állampolgárától odaadást követel. Ezt mi is mindenkor szem előtt tartjuk. Kérjük Önt, hogy folytassa békepolitikáját, miközben az Isten, haza, család szilárd eszmeisége vezeti. Civil közösségünk nevében kívánunk erőt, bölcsességet, egészséget.”

„Tiszteljük, becsüljük, szeretjük Rákosi elvtársat, mert egész népünk jól ismeri azokat a hatalmas eredményeket, amelyeket pártunk, munkásosztályunk, országunk az ő bölcs vezetésével ért el. Tagjává lettünk a békének, demokráciáért, szocializmusért küzdő népek nagy családjának, annak a hatalmas tábornak, amelynek élén a kommunizmust diadalmasan építő Szovjetunió jár, s amelynek zászlaját a győzelmet jelentő Sztálin viszi előre!”

A krónikás mondana még valamit, de elakadt a szava, illetve arra jutott, minek. Nincs miről beszélnünk mindezek után, tehát hallgatunk, és a nyájas olvasóközönségre bízzuk a következtetések levonását. Segítségül megadjuk a miénket, ami ez: a rohadt életbe. A rohadt, kurva életbe.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Orbán elvtársnak szeretettel
  1. Yeti szerint:

    Meg lehet szokni még a mindennapi bombázásokat is.
    Egy idő után észre sem vehető melyik bombatölcsér vagy hulla a régebbi.
    Eleinte ” a rohadt kurva anyátokat!” volt a leghasználatosabb szöveg, aztán elkoptatva már eszembe sem jut (az sem).
    Hallgatom a gerléket, rigókat, meg egy magányosan vonító huskyt a környéken – ennyi pont elég a környezettel együttélésemnek.

  2. polyvitaplex szerint:

    Békemenet, békeharc, békemisszió, békekölcsön.

  3. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Mégis mit vártunk ezektől ? Talán már mondtam, hogy nagyapámat a nyilasból avanzsált kék ávós vitette el Recskre.. Nézd csak meg mi ez a csürhe, a keresztény konzervatív eszméjükkel ? Az összes aki amnyi idős hogy lehetett KISz titkár, vagy funkcionárius volt, de a fiatalabbak is azok lettek volna, csak most épp Fidelitasnak hívnák az átnevelt ifjak seggnyalóí klubbját. De kétség ne legyen, a Hitlerjugendbe is az ilyen mocskok léptek be.
    Ezt csak azért mondom hogy nem kell megbotránkozni, csak egy “kövéret” ki kell köpni ahogy nagypapa szokott, ha ” ne adj’ Isten ” szóba kerülnének..

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum