Csók, ha csattan

Amikor megszavazódott tegnap a parlamentben, hogy O. V. ötödjére is kies hazánk teljhatalmú ura lesz, a díszpáholyban, akárha az operában, elcsattant egy csók, amely hitvesi volt, mégsem látott még ilyet a bulvárok kósza népe eddig soha. Mészáros Lőrinc és ifjú felesége fejezte így ki felhőtlen boldogságát, azt az érzést, hogy az élet csodaszép, és együtt pedig még szebb. A NER beiktatási ceremóniáinak sora ért véget tegnap, amely a győzelem színpadon ünneplésével kezdődött, Novák Katalán gyűrött kis kosztümjével és új otthonának meglátogatásával folytatódott, csúcspontját azonban tegnap érte el, amikor O. V.-ről újólag eldőlt, hogy újabb négy évig tesz az országgal és velünk is azt, amit csak akar.

Nem volt ez mindig így, nem csináltak a parlamentből cirkuszi előadást, mint ahogyan tegnap igen. Ott ült a parlamentben a NER krémje Ákostól Habonyon át Filipig és Bayerig bezárólag, akik jól élnek abból, hogy O. V. az ország koronázatlan királya, s tán annak szólt a felhőtlen boldogság, hogy O. V. megválasztásával eldőlt, a szüret folytatódhat, és nem kell esetleg börtönbe vonulni, mint kellett volna néhányaknak, ha másképp alakul a választás. Ezt azonban elszabtuk, utólag már szabhatjuk, legyinthetünk bávatag beletörődőn, így azt is el kell viselnünk, ami a parlamentben tegnap történt. Azt ugyanis, hogy még a korona nélküli koronázás előtt Gyurcsány kijelentette, nem törvényes a kormány.

Nem tekinti annak, mondta a NER réme és életben tartója egyben, mire is Kövér házmester magához képest szelíden mondta neki, fogja be a pofáját, mert legközelebb majd ő fogja be neki. Nem lesz itt a parlamentben lázadás és ordibálás, az lesz itt kussolva figyelve, amit ő, következésképp O. V. és Bayer akar, aki megadta az alaphangot, miszerint rajtuk kívül mindenki rohadékok. Tegnap azonban, hogy mindezek után Gyurcsány és csapata kivonult, azzal a lendülettel vonult be Mészáros a nejével, az Orbán família, papa, mama, gyerekek, csupa szív szeretet, és nem látszott, hogy a gyerek szégyellné az apját, az apja a gyerekét vagy a vő az apóst, hanem mosolyogtak egymás közt eltelten.

Eszükbe nem jutott, hogy belegondoljanak abba, mivé lett a fiuk, férjük, apjuk és apósuk, nem ugrott be egy kicsit sem, hogy szégyellni kellene őt és vele együtt magukat. Megülte az ájert az „ennek oly jó része lenni” balázspéteres pátoszos szervilis szaga, ahogyan az egész ország fölött ez lengedez, miközben voltaképp hazánk száguld a szakadék felé. Nagyanyámnak volt annak idején egy mindent lesöprő, ellenállást nem tűrő mondata, amivel mindent és mindenkit elcsitított, miszerint „nem beszilünk, ünnepülünk”, ami ukázzal megadta az ünnepek hamis hangulatát. Valahogyan így van az a Fidesz és az ország, április harmadika óta permanens az ünnep, utánunk az özönvíz, előttünk a múlt, sose halunk meg. Dehogynem.

Viszont a szimbólumok. A mi kicsi párunk első nyilvános csókja mintegy, és egyszerre a parlamentben, amire ez ember a delikát jelzőt akasztaná, ha jó kedve volna, amije viszont egyáltalán nincs. Mert ugyan nem mérte a szerelem megnyilvánulásának hosszát, viszont az eszébe jutott, hogy e röpke idő alatt is mennyit keresett a csókot kapó Lőrinc, hogy amíg párja ajka rövid időre érintette az övét, addig is menyi millióval hízott a bankszámlája, hogy az elképzelhetetlen. És a döbbenés, hogy az összes ezért ünnepelt ott, papa, mama, gyerekek plusz Habony, hogy akkor és ott megpecsételtetett, négy évig megint szabad a pálya és a rablás, hogy a keresztapa keresztapa maradt, jöhetnek a kurvák a jachtra.

Tudtuk ezt, tudjuk is, de kár mindezt pátoszba csomagolni a parlament páholyában, mondom, akár az operában, vagy épp egy stadion VIP elkülönítőjében csűrdöngölni a boldogságtól. És akkor ugrott be, hogy láttuk mi már ezt a mancsaftot ugyanígy futballmeccsen is, ezek mindig így együtt vannak nagy nyilvánosan. Hogy ahol, a gazda (keresztapa) mint kétes állagú halom elterül, ezek körötte döngenek, mint a legyek. És ez az, amikor Kövér házmester a T. ház falainak méltóságáról beszél, amikor az ellenzékiek a létükért sikongatnak benne, nos, ahhoz képest meg Mészáros Lőrinc ott csőrözik a nejével, ez mindent elmond a nyomorokról és a T. házról is. Legközelebb majd behoznak egy sezlont a páholyba, azon heverészni.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Csók, ha csattan
  1. Yeti szerint:

    Sezlon, hű de régen nem hallottam.
    No de ugye nem a sezlont kell váltani, hanem a kurvákat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum