Új idők, új dalok

– Te Bélám… – fordult oda íróasztala mögül egy Gucci táskában kotorászva a magas, szőke férfi a vele szemben ülőhöz – Te Bélám, csinálni kellene valamit ezzel az április 11-el.
– Mért, mi van április 11-én? – értetlenkedett a szemben ülő Armani öltönyös, akinek még aranyóra is csillogott a csuklóján.
– A költészet napja van, Bélám – magyarázta a guccis még a táskában matatva.
– Mi a tököm az a költészet? – kérdezte emez csodálkozva és értetlenkedve.
– Versek, Bélám, versek – válaszolta a felvilágosultabb, és kivett a Gucciból egy szelet disznósajtot, szalonnát és koviubit.
– Aha – konstatálta az armanis –, és? – tért a lényegre, de nagyon.
– Ezt a József Attila születésnapjáról nevezték el – mondta a mindent is tudó kolléga, és kipattintotta a bicskát a disznósajt szeleteléséhez.
– Ki a tököm az a József Attila? – hozta a formáját a másik.
– Költő – tette tisztába a dolgokat az értelmesebb, és levágott egy szelet préshurkát, majd a szájába tömte.
– És? – kérdezte megint a hülyébbik, ami ezek szerint nála ilyen lényegre irányuló érdeklődés jele volt.
– Nem illik a vonalba.
– Nem?
– Nem.
– Miért?
– Komcsi.
– A kurva anyját – összegezte az eddigieket az öltönyös – Ilyen gyurcsányos buzi ez is? – mondta el az összes tudását.
– Meghalt már.
– Meg?
– Meg.
– Jól van, halott komcsi a jó komcsi.
– De itt van ez a nap.
– Milyen nap?
– A költészet napja.
– Ja. És?
– Más költőhöz kellene kapcsolni.
– Mi az a költő? – kérdezte megint az elegáns öltönyös, és látszott rajta, hogy nem viccel.
– Aki verseket ír.
– Aha. És miket írt ez a József, ez a kis komcsi Józsi? – röhögött debilisen.
– Munkásokról.
– Bassza meg.
– Parasztokról.
– Pláne.
– A mamájáról.
– Kis köcsög.
– Flóráról.
– A szappanról?
– A szerelméről.
– Oda ne rohanjak.
– Meg leginkább saját magáról – összegezte a guccis szájában a szalonnával, de a jelek szerint mégis ő volt az, aki látott már könyvet egyszer régen.
– És mi a baj? – kérdezte az öltönyös, végleg bebizonyítva, hogy semmit nem tud, semmit nem ért, semmit nem lát. Csak van.
– Találni kellene helyette mást.
– Kit?
– Költőt.
– Mi az a költő? – kezdte el megint a másik most már azzal a kinézettel, hogy ennek soha nem lesz vége.
– Mondom, aki verseket ír – felelte emez, akinek csodálatra méltó volt a türelme.
– Ott van a Nagy Feró – állt elő a javaslatával az öltönyös – Milyen szép az a nyolc óra munka meg a pihenés. Meg hogyan tudja mondani, hogy jeee, meg mutat az ujjaival. Meg Kossuth-díja is van neki.
– Ő zenész.
– Zenész?
– Zenész.
– Nahát – összegezte ismereteit tömören az öltönyös, de hirtelen felragyogott az arca – És azt ki írta, hogy piros volt a paradicsom nem sárga, Magyarország előre megy nem hátra? Ez tök jó.
– Ezt senki nem írta.
– Hogyhogy nem írta senki, csak úgy lett?
– Ja – mondta most már a lemondás kezdeteit mutatva a guccis, bánatában levágott egy nagy szelet szalonnát, és a szájába tömte.
– De ő mondta először – mutogatott a fejével fölfelé az öltönyös.
– Ő.
– Akkor ő is írta.
– Vehetjük úgy is.
– Na ugye.
– Mit na ugye? – volt az értetlenkedés sora az eddigi okoson.
– Mikor is született ő? – kérdezte szinte suttogva, és a fejével hülyén fölfelé integetve.
– Május 31-én.
– Készen van.
– Mi van készen?
– Ez lesz az új költészet nap vagy mi a rosseb.
– Nem jó.
– Miért?
– Mert ez jövőre nemzeti ünnep lesz.
– Tényleg?
– Tényleg.
– A mindenit.
– Akkor?
– Mit akkor?
– Milyen költőt találjunk? Wass Albert? – kérdezte bizakodó tekintettel, szájában disznósajttal a könyvet már látó guccis, de megint zátonyra futott.
– Ki a tököm az a Wass Albert? – érdeklődött a tőle megszokott módon az armanis, és látszott, hogy ennek soha nem lesz vége.
– Tudod mit – találta meg a megoldást emez – nem teszünk javaslatot új napra, csak arra, hogy ezt cseréljék le.
– Miért?
– Mert ez a József Attila születésnapja.
– És ki a tököm az a József Attila?
– Költő.
– Ja, a komcsi? – derült fel az öltönyös, mint aki mindent megértett.
– Az – felelte a szalonnát zabáló.
– A kurva anyját – összegezte az armanis.
– A kurva anyját – hagyta jóvá a guccis, és ebben maradtak.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Új idők, új dalok
  1. Yeti szerint:

    Már eleve olyan szovjetes dolog utánzata ez.
    55-ben az akkori cár atyuska elrendelte nekik, erre az itteni is leutánozta 56-ban. Mszmp agitprop osztály egészen 63-ig rágódott rajta, kinek a (k.anyja?) legyen kijelölve.

  2. hj szerint:

    Múlt vasárnap óta most nevettem először egy igazán jót. (Habár lehet, hogy ez inkább csak elfojtott sírás…)

  3. Jane Doe szerint:

    A költészet napja? – LEVEGŐT!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum