Borsa, a béka

Értjük a visszafogottságot, hogy Borsa Miklós, valahai M1 híradós nem tör pálcát volt kollégái felett, mondván, valaha ő is ugyanazt csinálta, azaz kitartóan és aljasul hazudott. Ugyanakkor élünk azzal a joggal, hogy viszont mi megtegyük ugyanezt őfelette mindenféle Canossája ellenére. Pedig megbocsátóak vagyunk ha nem is krisztusi, de buddhai elnéző bölcsességgel mindenképp, de mielőtt ennek ellenére kifejtenénk azt a morális és érzelmi vihart, amit a volt hírolvasó bennünk megnyilatkozásával kiváltott, onnan indulunk el, jobb lett volna, ha hallgatott volna. Nem kellene a világ felé mutogatni megjavulásunk hősies történetét.

Mert van a bűn és van a bűnhődés, Borsa Miklós pedig ez utóbbinak még előtte van. Nem oldozzuk fel, mert nem jött még el az ideje, és az sem hat meg, ha elmeséli, mennyire okádott a munkától, amit el kellett végeznie, mert mi pedig őtőle tettük ugyanezt. Hogy úgy ne mondjuk, görcsbe rándult a gyomrunk, ha csak megláttuk az arcát, és mindez sokkal tovább tartott annál, mintsem most szó nélkül elfogadnánk, hogy neki mennyi baja volt akkor. Ellenben jól megfizették. Ugyanakkor pedig más kollégák utcára kerültek, más redakciókat bedaráltak és megszüntettek. Két út mutatkozott tehát az élet élésére. Egyenesnek maradni vagy lemenni kutyába.

Ez egy erkölcsi döntés, amit Borsa valaha meghozott, s ha ugyan rosszul érezte magát tőle, hogy zsoldosnak állt, az a határozása alól föl nem menti. Kiszolgálta a rendszert, milliók életének tönkre tételében volt tevőleges együttműködő, milliók elhülyítésében játszott szerepet, és évekig hágta át szakmájának alapvető szabályait. És ha ugyan most azt hangoztatja, hogy parancsra tette – mennyien jönnek majd ezzel –, az nem ad feloldozást. Hogy fölfordult a gyomra és rosszul volt a munkájától, arra is van precedens a ganyéban. A Wermacht tábornokai is panaszkodtak, hogy a katonákat megviselik a tömeggyilkosságok, hogy azok is rosszul vannak/voltak a munkájuktól.

Ebben a kontextusban én vagyok a hülye, hogy morális dilemmát okoz Borsa vallomása, hogy próbálom benne fellelni a pontot, ahonnan eljöhetne a megbocsátás, de ilyet momentán és a közzé tett szövegben (interjú a valaszonline.hu-n) nem találok. Minden túl közel van, és minden tart is még. Borsa is tart valahol, hogy észre sem veszi, amikor Orbánra mint klasszikusra hivatkozik, tehát azért nyomot hagytak benne a hazugság évei, bármennyire is mutatja most nekünk a bukolikus nyugalmat és boldogságot. Mert újra csak azokra a kollégákra utalok, akik egyenesek maradtak, amikor választani kellett, és nekik nem volt házikójuk, ahová elvonulhattak volna megutálva a világot.

Borsa előadja nekünk itt a sajátos elméletét a lassan megfőlő békákról, mint kollégákról és saját magáról is, hogy voltaképp észre sem vették, hogy a hazugsággyár részei, vagy, ha igen, az elején azt gondolták, ennyi még belefér. Nem, nem fér bele semennyi sem, mert ez nem csak a szakma alapjaival, hanem mindenféle erkölcsi szabályokkal is ellenkezik. Aki bármilyen megfontolásból – pénz, család, házikó, akármi – egy darabot is elad a lelkéből, az eladta már az egészet. Nem fér bele semennyi sem, és voltak ilyenek, ők kerültek az utcára, és az ő szerkesztőségük lett beszántva. Borsa akkor állhatna elő akármilyen magamentő dumával, ha az első hazugságnál fölállt volna.

Igaz, akkor nem is kellene mentegetőzni. S habár annak örülünk, hogy testi tünetei, rosszullétei elmúltak, amikor fölmondott, de csak ott maradat a házacska, ami még befejezésre vár, de mégis fedelet ad. A többségnek ilyenje sincs, a becsülete megmaradt, de csak az, amikor a rendszer kinyírta, és amit Borsa most akar visszaszerezni. Nem kellene, az idő majd visszaadná, csak ez a feloldozási folyamat szenvedett csorbát, amikor igazolást keres hősünk a múltjára, és mindeközben felidézi azokat a perceket, amikor tőle kapott hányingert az ember. Igaz, manapság már azt is elfelejtettük, hogy a világon van, erre újra fölbukkan a bizonyítványt magyarázandó.

Ez hiba. Mert ugyanis újra arra készteti az embert, hogy végig gondolja a NER tizenkét évének minden aljasságát, minden hazugságát és minden elhülyítési kísérletét, amelynek jó ideig Borsa az arca volt, ha állítása szerint szenvedve is, de mégis csak. Nem volt kötelező. Ennyi, és mégis, meg valóban, keresem a pontot, ahol, ha nem is megbocsátani, de megérteni tudnám ezt az egészet, de nem lelem. Mert Simicska jár a fejemben, aki megszedve magát milliárdokkal a rendszer addigi egyik alappilléreként kijelenti, hogy O1G, attól ő még hős nem lesz, a múltja el nem törlődik. Hallgat is, lassan feledésbe merülve. Borsának is ezt kellett volna, nem így tett. Így járt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
6 hozzászólás “Borsa, a béka
  1. netuddki szerint:

    Nem tud meghatni,hogy nehezére esett az ország képébe hazudni éveken keresztül.Már ő is készülődik óvatosan a számonkérés lehetőségére.Még két ima a mit elmond,oszt feloldozást nyert azt hiszi.

  2. Yeti szerint:

    Csak Simics – semmi becézgetés. A kisbetű sem jár, mert az meg a nemecsek lenne.
    Ez a faszi pedig attól tartok nem megunta a ganajkodást, hanem feleslegessé vált a gazdájának. Vannak helyette olcsóbb, lelkesebb ganajok bőséges választékban.
    Nem béka lehet ez, hanem Aesopus rókája.

  3. hj szerint:

    De ez az ember mégiscsak elkezdett gondolkodni, felfogta, hogy a rossz szolgálatába állt, kiszállt és beismerő vallomást tett, vállalva azt, ami most rázúdul, sőt megpróbálja jobb emberként folytatni az életét. Morális kérdésekben kicsit sem vagyok megengedő, úgyhogy nem mentem fel őt, csak azt kérdezem, hogy vajon ugyanitt tartana az ország, ha ez a megvilágosodás minden kollégájával, elvtársával, szekta- vagy maffiatársával megtörtént volna?

  4. BA szerint:

    Rohadtul félreértitek, félremagyarázzátok ezt az egészet. BM nem mosakodik, teljesen más miatt volt az interjú. Kérdezték, válaszolt. őszintén! És ő már 7 éve kiszállt!
    Nem Borsát kell bántani, mindenki szálljon magába egy kicsit!

  5. Yeti szerint:

    A wiszkis rabló is rég felhagyott a bankrablással, kerámiákat készít és árul a vásárokon. De ettől még nem támadt kedvem se megbámulni közelről, hogyan néz ki egy ex rabló se vásárolni tőle bármit.
    Ha ez neki bántó, hát az legyen az ő problémája.

  6. Kati szerint:

    Azért ne felejtsük el, hogy simicska a 18-as választásba rendesen belepancsolt, amikor a vonával, nem fogtak össze ovi ellen a többi ovi ellen induló pártokkal, most nem itt tartanánk. vona most is osztja az észt, rosszul vagyok amikor látom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum