Hollik iszonyú tizenkét éve

„Április 3-án lezárhatjuk a kudarcos Gyurcsány-korszakot.” – Ezt bírta mondani a Fidesz kommunikációs igazgatója, akit Hollik Istvánnak hívnak. Jegyezzük meg azt a nevet és ezt a kijelentést, amely hivatkozási alap lesz eljövendő történészek számára, amikor a tizenkét éves delíriumot szeretnék megérteni, ami a végéhez közelít. (Vagy nem, de ez csak rajtad múlik, nyájas választópolgár.) Ha jól értjük a kommunikáció mesterét (azért igazgató minden bizonnyal), akkor momentán és már évtizede Gyurcsány rémuralma alatt élünk és senyvedünk, a hamarosan eljövendő választás tétje tehát az, hogy Ferencünket eltávolítsuk a hatalomból.

Íme hölgyeim és uraim, máris benne vagyunk egy párhuzamos univerzumban, amely a reciproka ennek a miénknek. Más szemszögből viszont az állapítható meg, hogy Hollik igazgató szemének fénytörése és az azon át tudatába türemkedő valóság nem ugyanaz, mint amiben mi élünk. Két dolog van, ami ebben izgató, hogy egyrészt Hollik valóban úgy érzékeli-e a tér és idő sajátos szegletét – ami Magyarországnak, vö. Neria – hívnak, mint ahogyan mesél róla, vagy pediglen aljas játékot játszik a panelporlikkal, ha nem is épp saját kútfőből, hanem a központi partitúra alapján. Erre utaló jelek vannak, mert nem látunk úgy fideszest szembe jönni, hogy előre megy és nem hátra.

Amikor Hollik azt a kényszerképzetet sugallja, mintegy hipnotizálja a bávatagokba, ha ebben a lehető világok legjobbikában valami bajuk volna, azért Gyurcsány a felelős, akkor kitöröl tizenkét évet a történelemből és az életükből, viszont ezzel egyszersmind a kukába hajítja az eltelt száz évből tíz legsikeresebbet. Vagy akkor azt a nagy diadalt is Gyurcsánynak kellene betudni, és akkor az a kérdés csupán, mért akarja lezárni a Gyurcsány korszakot, és az miért kudarcos. Nem ártana eldönteni a harc tárgyát és a küzdelem irányultságát végre, mert ez így összezavarja az ember illékony tudatát, és rossz embert vág képen a milliónyi utcai harcos.

A jobb napokat látott Magyar Nemzet készített egyébként interjút igazgató úrral, és a nerista sajtómunkásnak fel sem tűnt a Hollik szövegében megbúvó katyvasz, ha a logikát számon kérni rajta fölösleges volna is. Mi több, annyira megtetszett a kudarcos Gyurcsány-korszak lezárásáról szőtt Hollik-féle omló álom a szerkesztő úrnak, hogy címmé is kiemelte. És egy ember sem volt a redakcióban – rovatvezető, olvasó-, vagy főszerkesztő), aki szólt volna neki, vagy egyáltalán észre vette volna, hogy ez úgy, ahogy van, ökörség, és nem azért mert amúgy ökörség, hanem tartalmában voltaképp Orbán évtizedes ámokfutó uralkodását teszi erős zárójelbe.

Remélni lehet csak, hogy Hollik szándéka mindezzel a szándékos manipuláció volt, bár elnézve a manus horizontját, ez kevéssé valószínű. A baj így viszont nagyobb, mert rámutat az igazgató intellektuális korlátaira, morálisról és emocionálisról azért nem ábrándozunk csak, mert olyasmije eleve nincsen. Így viszont a nagy hiátus marad: mi az az ember, akinek se esze, se erkölcsei, se érzelmei nincsenek, és lám, előttünk a válasz, hogy hát Hollik igazgató úr. De nem azért vagyunk itt, hogy emiatt őt ostorozzuk, mert nem tehet róla. Teszi, amit a korlátai engednek, és erre futja neki. Megvetésünk – amit iránta érzünk – mégsem fordul sajnálatba, mert amit csinál, az nem kötelező.

Sheldon tanított minket arra, hogy bár determinisztikus világban élünk, de minden embernek van szabad akarata. Ezt néhány keresztény skolasztikus is így tanítja Isten és ember sajátos viszonyáról, de a mi lökött fizikusunk érzékletesen is ábrázolja. Mint mondja, az emberi létezésben szükségszerű és determinált a táplálék bevitele, az oxigén ezek feldolgozásához és a salakanyagok ürítése. Minden más választható. Innen nézvést maga Hollik sem kényszerpályán mozog, amikor a Sátánt szolgálva hülyeségeket beszél, de erre nem kellene harsányan büszkének lennie. Ám ő az, mint ahogyan az összes többi is, ahogyan élvezettel lubickolnak a fekáliában. És erről szól ez a kampány.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Hollik iszonyú tizenkét éve
  1. Yeti szerint:

    Hollik, hol lik? Hát a gazda hátsójában.
    Nevekkel viccelni illetlenség, de ez nem vicc hanem tény.

  2. Jane Doe szerint:

    Nem kell mostanság mindenhol logikát keresni és számon kérni, nem dakota közmondás, de: Ahol nincs, ott ne keress.
    Az meg, hogy fordítva ülnek a döglött lovon…, hát istenem, van ilyen.

  3. hj szerint:

    Hollik az egyik legnagyobb kedvencem. Őt már akkor kinéztem, amikor épp csak bontogatni kezdte a szárnyait, és egy fiatal politikusok vitáira épülő tévéműsorban rendszeresen annyira, de annyira csúcshülyét csinált magából a végtelen ostobaságával, hogy minden alkalommal azt gondoltam, most szerepelt utoljára, hisz ekkora blamából senki sem akar repetázni. De nem így történt, és néhány adás után már inkább sajnáltam, mert nyilvánvaló volt, hogy ez a gyerek még a KDNP-be is igen kevés lesz, de talán keresztényi könyörületből csak ott tartják valami ajtónyitogatónak vagy párizsis fiúnak. Most pedig ő a kommunikációs igazgató… Ebből is látható, hogy a NER-ben valóban vannak még csodák, meg főnixek, meg békákból lett királyfik. De leginkább az a hatalmas intellektuális fölény – na, az van ott igazán.

  4. jaegtoer szerint:

    Nem értek egyet veletek. Hollik egy jóravaló fiatalember. Egyedül az kérdéses: milyen jóra?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum