Orbánpolgárok

Itt járt minálunk (vö: fatornyosom, szűkebb pátriám) Szijjártó et. pénzt osztogatni, s ezzel együtt törzsi életet élni is. Egy kosszal intéződött minden, már aznap megtelt a Facebook a képekkel, amelyek a helyi polgári kör szeánszán készültek egy tablóra montírozva Márki-Zayt és Bin Ladent, ahogyan ez polgáréknál szokásban van, ha fideszesek. Márai jut az eszünkbe, és a polgár mint szociológiai kategória az öblös foteljeivel brokátfügönyök mellett. És eszünkbe jut az orbántorgyánpolgárkormány, Jóska bácsi a chilei cseresznyéjével és hófehér öltönyével. Isten nyugosztalja most már a bohócot, aki olyan sokat ártott az országnak, de neki ilyen helyzetben tökmindegy.

Túl voltunk akkor már Orbán első színeváltozásán, a polgári körök időszakát éltük, amelyek szervezésével Hende Csaba lett megbízva, és végezte is a feladatot odaadó buzgalommal, hogy a fazék mellett maradhasson. Maradt is, és maradásának záloga az önfeladás és mindent megtevés végletekig lojális és szervilis létállapota. Ő már rég elfeledte Brian intését a filmből, hogy a népek legyenek mind személyiségek, ami a polgári lét fundamentuma lenne kiegészülve egyéb készségekkel és képességekkel, amelyek hiányoznak mind azokból, akik képesek előadni, másik oldalról pedig tapsolni a Márki-Bin Laden párhuzamnak. Ez szimpla ösztönélet.

Ez a Hende volt az is, aki az önkormányzati választás előtti kampányban szintén itt, a fatornyosomban mint egy karnagy vezényelte a közönségét, szinte Cipolla módján, hogy az ellenérdekelt oldal polgármesterjelöltjére mondják ki az ítéletet, miszerint hazaáruló. Akkor is terroristák képét vetítették a politikai ellenfél képe mellé, Hende pedig vezényelt, mégpedig ekképp: Hende: „Hadd halljam!” – Közönség: „Hazaáruló!” – Hende: „Hangosabban!” – Közönség: „Hazaáruló!” – Hende: Köszönöm szépen. – És bármilyen fura is, most nem azért vagyunk itt, hogy Hendét ostorozzuk, mert már annyit sem ér, hanem a folyamatokba szeretnénk belelátni, amelyek magukkal hozzák a züllést.

Hogy most meg ez a Bin Laden. Hogy ott ülnek a polgári kör tagjai, és nekik ez így megfelel, sőt, tetszik is. Nem tennénk föl a kérdést, hogy akkor miféle polgárok ezek bizonyos intellektuális, anyagi és erkölcsi szinttel, mert jól láthatóan ahhoz a fogalomhoz az ég egy világon semmi közük nincs. A polgárság kabátja lötyög rajtuk, bele kellene nőniük, csak az így nem fog menni. Már nem is lehet, a polgárosodás folyamata a félfeudális Magyarországon ugyanúgy elkésett, mint minden más, a felemás, dzsentribe hajló világot pedig letarolták a bolsevikok, majd a rendszerváltás után kajla népünk elkezdte keresni magát a kitáguló világban, de máig sem lelte meg.

Ilyet talált magának. Itt és most nem a polgárság fölött nosztalgiázunk, mert a XXI. században voltaképp ez a társadalmi kategorizálás okafogyottá vált, hanem, hogy mivé lett, illetve kik nevezik magukat annak, akik Bin Laden képének tapsolnak, és kórusban hazaárulózzák a politikai ellenfelet. Húsz éve is ilyenek voltak, s ha akkor tán erős szóhasználattal neveztem egy tévéműsorban országos visítást kiváltva Orbánt a csőcselék vezérének, így visszanézve a tévedés nem is volt olyan nagy. Vagy egyáltalán semekkora. Mert ugyanaz a réteg hazaárulózik decensen a törzsi gyűlésen, mint amelyik a stadionban kifütyüli a szolidaritást vállaló térdeplő futballistákat.

Orbán szóhasználatával őket provokálja a mások létezése, és ők buziznak is védve álságosan a gyermekeiket. Általános a züllés, nincsenek irányító mércék és mérföldkövek. Jól öltözött és jól szituált csürhe van, bármennyire is eltartott kisujjal isszák a teájukat. Szenvtelen és érzelmek nélküli diagnózis ez a homokos, vizes síkon, eltorzuló arcokkal. Az a fiatalember, akinek az érdekében Hende annak idején vezényelte a tömeget, a kampány végére fénytelen szemű öregember lett, mint ahogyan most is látom Hende csapatában a volt SZDSZ-es országgyűlési képviselőt, akinek elkezdett szétfolyni az arca. Az összeset fölzabálja Orbán, elképesztő morális és szellemi állapotban leledzik kies hazánk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Orbánpolgárok
  1. Yeti szerint:

    Az itteni “Blájen”, orbán szalmabábja pedig “Legyetek bátorak!” szöveggel biztatja a csürhét.

  2. hj szerint:

    Kedves Rezeda, mostanra már nyilvánvaló, hogy az a 20 évvel ezelőtti erős szóhasználat inkább bölcs jövőbe látás volt. Több millió honfitársunknak viszont még a „jelenbe látás” sem sikerül.

  3. remete szerint:

    Amnéziára épülő tőkefelhalmozás közben teremti meg e szolgahad az új úri seggeket, akik önfeledten tojnak az ezt élvező alattvalóik arcába. Azon agyalok, érdemes-e a tömegemberért tenni bármi előremutató dolgot, ha egy modernkori járványt képtelenek fölfogni és kezelni. Tanulságos volt, ahogy még az értelmesebbje is megbolondult…

    • T. A. Rack szerint:

      A tömegemberérét nem érdemes és nem is lehet tenni. A tömegember elveszett. Feloldódott a masszában. Engem nem az zavar, hogy sokan szeretnek ilyenek lenni, hanem az, hogy ellehetetlenítik mások számára is a normális emberi életet…

      • remete szerint:

        Mert részei vagyunk magunk is e tömegnek, valahogyan csak emelni kellene a közös nívót! A kiemelkedettek szándékán és gerincén sok múlik… Figyelve pl. a NagyFerót, az első bulijuk után se gyűjtöttem be semmit a Ricsétól, se a Mobiléktól, lázadóként is hiányzott belőlük valami, amire csak jóval később jöttem rá, hogy mi.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Archívum