Lopnak és lopakodnak

Varga Judit miniszterasszony módfelett elfoglalt. Temérdek a feladata, így napi rutinja közé tartozik Brüsszel ócsárlása lehetőleg külföldi tévécsatornákon, de a hazai sem rossz, hegedülgetés, dekázgatás a lasztival, pózolás a kameráknak, rövid távú menekülés újságírók elől, lájkok számolgatása, futkorászás, sportolgatás, különféle aljadék törvénymódosítások előkészítése (erről bővebben később), megfigyelési, lehallgatási engedélyek aláírása, és így tovább. Látjuk, hogy a föladat tengernyi, érthető tehát, ha olyan apróságokra, mint a rá bízott cég vezetése, aminek a neve Igazságügyi Minisztérium, kevéssé marad ideje. Mert egy nap csak huszonnégy órából áll, és a fentiek ezt mind az összeset kitöltik.

Piszlicsáré dolgokra idő nem marad. Így fordulhatott elő, hogy a miniszterasszony cégének kebelébe tartozó Digitális Szabadság Bizottság bűnöket követ el, éspedig olyképp, hogy cikkeket lopkod, és ezeket megjelenteti az oldalán minden további nélkül. No most, ez a bizottság hivatott foglalkozni – mégpedig kiemelten – a szerzői jogok védelmével, és látjuk, ezt milyen buzgón teszi. Mondhatnák, hogy nem nagy ügy, pedig debizony az, szellemi tulajdont lopni legalább akkora vétség, mint bankot rabolni, csak ennek belátásához a társadalomnak el kellene érni egy fejlettségi fokot, mi kipcsakok azonban még itt nem tartunk. Példa erre jeles köztársasági elnökünk, akiből ige lett. A megschmittelni ma már oly bejáratott, mint a jó reggelt.

Emlékezhetünk Pali bátyánk szakdolgozatának készültére, ami szintén lopásba bele is bukott a maga módján. Terhes feladatai nincsenek, ellenben pénzt házat, őrséget, mindent kap, hogy zavartalanul tárogatózhasson, és dicsérhesse Orbánt. Esetünkben a Digitális Szabadság Bizottságnak, Varga Juditnak, mint a főnöküknek meg pláne semmi baja nem esett. Egy kattintással eltüntették a lopott holmit, és meg vannak győződve arról, hogy ezzel minden rendben is van, pedig nem. Nincs. Viszont lehet, hogy mindez kényszeres, mármint a lopás, nem tudható, orvoshoz kellene fordulni a tünetekkel. A legszebb az egészben, hogy valakik(kik) ezért még pénzt is kapnak, és látjuk, hogyan dolgoznak meg érte, és ez tanulságos.

A cikkek lopkodásánál ügyeletek a minőségre, külföldi lapok mellett a hazaiak közül ilyeneket károsítottak meg, mint például hvg, telex, politico, és még csak véletlenül sem találni a listán origót, pesti srácokat és a többi hasonszőrű Orbánnak tetsző propaganda kiadványt, ami már önmagában is vallomás, ha nem nyilvános is. Újólag azt mutatja, hogy ezek a jobboldalinak, uram bocsá polgárinak, kereszténynek nevezett redakciók minőséget létrehozni nem tudnak, így a minisztérium szabadcsapata kénytelen sorosista lapok szellemi termékével dicsekedni, mint a sajátjával, és ilyenkor az embernek azért széles mosolyra húzódnak az ajkai. Ha nem is mindig jókedvében, de legalább elégedettségtől eltelve, hogy igaza van.

Mint ahogyan abban is, hogy a Fidesz már most készülődik a választási csalásra. A permanens tutulásukkal, ordenáré gyűlölködésükkel fedik el a mélyben csöndben és sunyiban zajló dolgokat, amelyek lehet, nagyobb jelentőségűek, min az arról szóló napi jelentések, hogy épp melyikük mennyit lopott. Azon dolgoznak csendben, hogy ez a számukra paradicsomi állapot továbbra is megmaradhasson, azaz, meg akarják nyerni a tavaszi választást. Mindenáron. Varga Judit minisztériumához tartozik egy törvénymódosítás is, amellyel megváltoztatták a lakóhely fogalmát, azaz nem kell ott élni, ahol az ember lakik, ergo, a lakcímhez kötött szavazással ott élnek vissza, ahol csak akarnak, és ez már elég nagy bajnak mutatkozik.

És a tavasz is messze van még, annyit és annyiszor lehet törvényt módosítani, ahányszor meg nem unják, hogy a számukra lehető legideálisabb helyzetet állítsák elő, és utána jöhetnek csak a nagyobb kurvaságok Mert ebben az országban már mindent lehet. Varga Judit minisztériuma az élő példa, ahogyan lopnak és lopakodnak, míg a miniszterasszony a jogállam fogalmának hiánya miatt visítozik boszorkányüldözést delirálva, és így telnek a napjaink. Hogy mi történt 2018-ban a szavazókörökben és a szerverrel, és mi fog 2022-ben, sajnálatos módon kevéssé múlik a szavazópolgárok buzgalmán, így ez a törvénymódosítás is figyelmeztetés az ellenzéknek, mire kell figyelni. Nem elég szépnek lenni, okosnak is muszáj.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Lopnak és lopakodnak
  1. hj szerint:

    Nemtaggyűlés, nemhetente, nemlakóhely.

  2. Yeti szerint:

    Egy kis rőzsegyűjtögetés azért nem felesleges – hátha hideg napok jönnek arrafelé.

  3. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !
    A tegnapi szösszenethez inkább illet volna, de igazából mindegy is.
    Nagyapámat Recskre vitték, mert az”Adjon Isten” köszöntés ennyit jelentett a nyilasból lett komcsiknak 1952-ben. Nagyanyám hét gyerekkel élte túl a lehetetlent. Nézd, mindig is lesznek ilyenek, dee és ami a lényeg, látod soha senki nem lett se fasiszta, se kommunista a családból, a falumból is csak kevesen..
    Gondolom sokan vagyunk, akik próbálunk “embernek” maradni..🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!