Égből pottyant migráncsmesék

No most. Az van, ha netán Rogán propagandista helikopterrel iramlik ebédelni, mint az szokásban van nála, akkor a minisztériuma által megrendelt és leforgatott riogató kisfilm bávatag hősnője fölnéz a levegőégre, amikor meghallja a rotorok csattogását, és sűrűn kereszteket vetve futmenekül azt sivítva, hogy Szűz Mária idesanyám, gyönnek a migráncsok. Mindmeghaluk minimum, de esetleg meg leszünk erőszakolva elveszítvén munkánkat, miközben a turbános ember arab számokat suttog a fülünkbe. Reményeim szerint jól érzékeltettem azt a kilátástalan, rettegő butaságot, amely Rogán minisztériumának filmjéből sugárzik, és „Helyszíni beszámoló a migrációs helyzetről a déli határról” címmel vonul majd be a filmtörténetbe.

Tegnap volt alkalmunk láthatni a műalkotást, és ekkor lett világos a kedves vezető előző napi, a határvédelemre pénzt tarháló levele. Hogy az nem szimpla surmóság, hanem a stratégia része, aminek ez a film is egy bimbaja volt. Feltehetőleg Bakondi elvtárs mindezek után beköltözik az M1 stúdióba, kap ott egy kis zugot gumimatraccal vagy baldachinos ággyal, hogy egy kis smink után bármely pillanatban adásba ülhessen elmesélni, hány százezren rázzák ott délen a kerítést mint valami rumbatököt, csattog a véres foguk, hogy keresztény magyari kisdedet óhajtanak vacsorálni, és nagyikat leteperni a sarokban. Szóval, sóhajt fel az ember, akkor megint ez lesz, ezt halljuk tavaszig, mert a gyurcsányozás már nem elég termékeny, nem kellően riasztó a Feri.

A Mórahalmon megszólaltatott statiszta Rogán minisztériumának filmjében mutatja az életérzést, ami mintegy megüli őtet, és ez az alábbiakban összegezhető: „most nagyon kezdek újból félni, mert újból iszonyatos nagy hullám jön”, „már megint jeleznek a rendőrök egymásnak, kereng fenn a helikopter”, „elnéptelenednek a falvak, mert a migránsok mindenütt ott vannak”, „megtámadják a lakosokat”. Látjuk, midőn a néptelen falvakban támadnak meg mindenkit a migráncsok, és máris előttünk van a luk a dramaturgiában. Föl kellett volna kérni Kálomistát, tegye rendbe ezt is, és visongjon, hogy nem akarják megnézni az emberek. Emlékszünk, hogy tán két napja csoportosított át kormányunk újabb ötmilliárdot Rogánnak, és látjuk is, mire.

És látjuk azt is, mire jutott ez az ország ebben a rezsimben. Hősünk, akár statiszta, akár igazi, de a film szándékai szerint mégis csak a mimagyarok archetípusát testesíti meg, és ez, ami elibénk tárul, egészen elképesztően lehangoló. Előttünk áll az Orbán előállította tankönyvi alak, aki totálisan tájékozatlan, gyötrelmesen buta, és az ebből fakadó szellemi korlátok okozta lelki nyomorúságban él. Élete a folyamatos rettegés, így boldogtalanság, ő a totálisan kiszolgáltatott ember, aki a sorsát a Fideszre (Orbánra) bízta, akik pedig őt kihasználják és bábunak nézik, élete tehát teljesen kilátástalan. Anyagi és szellemi téren egyaránt kiszolgáltatott, aki mindentől retteg, amivel riogatják Gyurcsánytól migráncsig. A rendszer azokat gyötri a legjobban, akik hisznek benne.

Ez süt ebből a filmből, amit majd percenként vetítenek mindenféle csatornán bizonyosan, és ebből a kisfilmből ismerhető meg a NER aljasságának legmélye is. A nívó, és a kör, amiből merít, az az idő, amikor ment a visítás, hogy jönnek az oroszok, és mindenkit megbasznak, a már akkor is hülyének nézett magyar bávatag pedig rettegett a ruszkitól, miközben honfitársait a Dunába lődözték a szeme előtt, teltek meg a marhavagonok, és a muszkától féltek. Most meg Gyurcsány van és migráncsok, ezek jönnek vissza és el, miközben a rezsim a saját polgárait tapossa meg. Az is baj – illetve a legnagyobb –, hogy ilyet láthatunk, az viszont már csak egy lemondó félmosolyt ér meg, hogy megkérdezzük: fiúk, csak ennyire futja az ezermilliárdokból? Szánalmas.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum