Szülünk vazze? Szüljünk vazze!

A kedves vezető nőképe egészen elképesztő, akárhogyan is csűri, csak az a vége, hogy vagy anyai vagy feleségi minőségben neki vacsorát főznek a konyhában. Nincs menekvés és menedék, aki nő, az a konyhán végzi, mint Vargáné, aki egyfolytában káposztát főz, és mindig a kontya alá üt az a rohadt gőz. Mindezekkel a a tegnapi Kossuth-béli matinén örvendeztetett meg minket a kedves vezető, midőn szimbolikusan a nők kezére bukott azt összenyálazni, pedig ők azt nem is akarták igazán.

Ha jól vettük ki a kappanhangú szavakat, anyaság és karrier egymás mellettiségéről volt szó, hogy aszondja: „A gyerek az gond, költséggel is jár, erőfeszítést is igényel, nem lehet egyszerre otthon is lenni a gyerekkel meg dolgozni is, vagy legalábbis ez nagyon nehéz, a nők próbálkoznak ezzel, de nem sikerül mindenkinek.” Azt a kócomfittyét, hogy milyen éles eszű a minielnök elvtárs, midőn a fizika azon egyszerű alapvetését fedezi fel, hogy egy test nem lehet egyszerre két helyen.

De, mint az idézett mély gondolatokból kitetszik, van, akinek ez is sikerül. Nem mindenkinek, de akad ilyen varázsló a hazában, akiket ő – mármint minielnök elvtárs: „Én csodálattal nézem a hölgyeket, akik ezzel próbálkoznak”. Együk a zúzáját a nép faék egyszerűségű gyermekének, aki új felfedezésekkel gazdagítja a tudományokat, mégis azért elsősorban az a keresetlenül ostoba hang az, ami megragad, amikor Orbán Viktor nekilát gondolkodni, és elibénk tárja, mire is jutott hosszú tűnődése során.

Itt van mindjárt az is, ahogyan a gyerek megjelenik minielnök elvtárs zavaraiban, miszerint a közjószág az „gond” – nocsak –, „költséggel is jár” – ejha –, „erőfeszítést igényel”. Íme, hölgyeim és uraim a gyermek attribútuma Orbán Viktornál, gond, költség, erőfeszítés, ami azt mutatja, hogy az ő gyerekei és unokái, nem gügyögtek, nevettek, tipegtek, topogtak, öröm, az nem volt bennük, csak a gond, csak a költség, hogy az asszony még a konyhára sem tud tőlük kellőképpen figyelni. Odaégeti a rántást.

Orbán világképe kelet-texasi, ahonnan a republikánusok esze ered, nem véletlenül hívta őket a demográfiai csúcsára, ahol a komoly férfiak megtanácskozták, mit csináljon a nő a testével, de csak azután, mint a Kossuthból kiderült, hogy megfőzték a vacsorát az uruknak. Csak ez lehet. Lehet a nőnek dolgozni vagy gyereket nevelni, mint láttuk, aki osztódással képes szaporodni, az egyszerre és egy időben űzheti mindkettőt, de a minielnök elvtárs szavaival „előbb-utóbb mindenki a konyhában köt ki”.

Ez már-már úgy hangzik, mint Orbán első törvénye a női test mozgásáról, hogy nekiütközik egy vak komondornak vagy az ura kezének, és, mint a flippergolyó, úgy pattog a végcélja, a konyha felé, ahol vacsorát főz az urának. Nincs apelláta, mindenki a konyhában köt ki, mindenki Vargáné, és mindenki kontya alá ütnek a gőzök, olyanok leginkább, mint amilyenek Orbán fejében kavarognak, de péntekenként megnyitja a szelepet a Kossuthban, hogy szét ne vesse a tudástól keletkezett mérhetetlen nyomás.

„Tehát előbb-utóbb mindenki a konyhában köt ki, ha vacsorát készít az ember édesanyja, vagy a felesége.” Nem véletlenül raktam ide újabb, bővített változatban Orbán első törvényét, mert ebből pedig az tetszik ki, hogy a nő nála szükségszerűen anya. Aki nem szül, nem szerepel a világképében, lehet akármilyen mesterszakács, vacsorát csak az ember édesanyja vagy felesége főzhet. Szinglik nem léteznek, az elváltakon még tűnődünk kicsit, Orbán feje maga a demográfiai csúcs.

Mindezt pedig azért kellett előadni, hogy kibukhasson, aminek ki kellett buknia. Európa jövője nem a digitalizációban, az iparban vagy a zöldítésben van, hanem a gyerekben. Méghozzá a „magyar gyerekben”, mert úgy fogalmazott, „számunkra elfogadhatatlan, hogy egy hiányzó magyar gyerek helyett idehoznak valakit Afrika belsejéből”. Látjuk hát a fényes jövőt: tudomány, ipar, termelés, klímavédelem mind le van szarva. Szülünk. Szülünk, míg el nem fehérül a száj is. Hogy mégis fogyunk erős ütemben, nos, az is megér majd egy misét.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
4 hozzászólás “Szülünk vazze? Szüljünk vazze!
  1. hj szerint:

    Ez a nőkép – amit inkább nem is minősítek –, sajnos nagyon általános, és Orbán sokaknak tetszően beszél. Megkockáztatom, hogy a túlnyomó többségnek tetszően. Ugyanúgy, mint amikor menekültekről, hajléktalanokról, cigányokról, zsidókról, homoszexuálisokról beszél. Szerintem jobb, ha nem áltatjuk magunkat azzal, hogy a magyar társadalom különb, mint Orbán. Ha így lenne, látnunk kellene ennek a jeleit. És látjuk?

    • remete szerint:

      Teljesen egyetértek e megállapítással. Valamikor a 90-es években találkoztam ezzel a gondolattal: “Ha tapsra, népszerűségre vágysz, célozd a közönség leghülyébbjét…”, talán Vitya is belebotlott, oszt 2002 után bosszút áll a kicsit emelkedettebb szinteken. Igen, jól látta Sztalin is: a megkésett vagy sosemvolt polgári fejlődésre lehet építeni mindenféle handabandát. Milyen szabadságszerető nép az, ahol 1957. máj.1-én megtöltötték a Hősök terét a Kádár-rendszert éltető, prostituálodott tömegek?

    • Hugi szerint:

      Igen, ez egy évezredes “leosztás” a nők és a férfiak helyzetéről és szerepéről és (hülye hasonlat ugyan, de…) ugyanolyan nehéz, majdhogynem lehetetlen túljutni rajta, mint a hálapénz intézményén.

      Mindkettőről (majdnem) mindenki tudja, hogy rossz gyakorlat, mégis létezik és – sajnos – működik is. 🙁

  2. Jane Doe szerint:

    …„számunkra elfogadhatatlan, hogy egy hiányzó magyar gyerek helyett idehoznak valakit Afrika belsejéből”. Ezt a “hiányzó magyar gyerek” kitételt most nem értem; hát nem a minielnök három unokáját költöztette ki a minielnök lánya+a tolvej Spanyolországba, ahol is a legnagyobb már el is kezdte az iskolát, tehát hosszabb időre, vagy örökre berendezkedve ott, vállalva a migráncs létet.
    Vagy ez a migráncsozás csak a szegényekre/prolikra vonatkozik?
    Spanyolországban – lévén királyság – lehet egy kisebb vagyonért nemességet venni? Mert ha igen, figyelmeztetni kellene a minielnököt, hogy talán megfeledkezett róla: a legkisebb (unoka) királyfi neve, BerTALAN, fosztóképzős.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!