Megvetésen innen és túl

Lehet, hogy szegénységi bizonyítvány, de ma reggelig nem tudtam, hogy Kocsis Máté a bátor valamennyik frakcióvezetője a parlamentben. Illetve nem érdekelt, hogy micsoda. Föltűnt, hogy a szükségesnél többet ordibál, de ezt betudtam a lojális túlbuzgóságnak vagy hitnek. Mindig vannak ilyenek, akiknek be nem áll a szájuk, akkor is beszélnek ha szükség arra nincs, illetve, ha az ég egy világon semmi értelme nem mutatkozik. Ez utóbbira Deutsch a legjobb példa, ő általában nem tudja, mit pofázik, de be nem áll a szája. No most, hogy ez a Kocsis frakcióvezető, az abban a tudósításban tűnt fel, amely arról számolt be, miféle hadat üzent ez a Kocsis fontosságának összes tudatában Jakab Péternek.

Jakab Kövér pedellussal háborúzik kilátástalanul és most már életre-halálra, de egyenlőtlen feltételekkel. Jakab egyet szól, Kövér kikapcsolja a mikrofonját, és a nyakába sóz pár milliót büntetésként, amit a népek aztán összedobnak neki. Ezért Jakab, mint akinek veszteni valója nincs, egyre merészebb, legutóbb már egyenesen Kövér bajuszát, nyakkendőjét, munkastílusát dicsérte. Még nem tudni, mennyit kóstál ez, de lehet semennyit, mert Kövér nem érti az iróniát, és azt véli, egy nagy fordulattal Jakab egyenesen rajong érte vagy szerelembe esett irányába, a buli tehát zavarok nélkül folyik tovább. És ebbe az idillbe rondított bele Kocsis, mint frakcióvezető.

Neki sincsenek érzései, mint az akcióból kitetszik. Mint kifejtette, a frakciója is büntetni fogja Jakabot, mégpedig azzal, hogy amikor megszólal, testületileg kivonulnak. Tudom, hogy ez nem így működik, de a metódus ez után az lehetne, hogy Jakab nyomja a gombot, mint a süket a csüngőt, vagy jelentkezik a padból kiesve, hogy tanító bácsi, szólani, akarok, aztán a bátrak frakciója libasorban, élükön Kocsis Máté frakcióvezetővel járkálna ki-be, mint egy részeg lakodalomban vonatozik okádva a násznép. Aztán jönne a kacsatánc. Eltelten nézegetném még ezt a képzeletbeli filmet, de a hedonizmusnak is van határa, még a végén az ereszen kell menekülnöm a hajnalban, fekete Pobjedával érkező TEK elől.

Kocsis frakcióvezető azonban húszra még lapot húzott, és föltette a pontot a dülöngélő Í-re, kijelentve: „De még az is komoly vita tárgya nálunk, hogy az alpári vagdalkozása egyáltalán megvetésre érdemes-e”. Ez nagyon ott van, csak ismerősnek tűnik. Mert emlékezzünk, hogy Vang Ven-bin kínai külügyi szóvivő a budapesti utcaátnevezési akcióról ekképp nyilatkozott: „Az efféle viselkedés még csak megvetést sem érdemel.” – No most, ebből az tűnik ki, hogy Kocsis frakcióvezető odavan a kínaiért, de nem pálcikával zabálja, hanem két marokkal tömi. Nem kell ide a Fudan ideológiai nevelése, a jelek szerint a kínai szófordulatok már mennek, a gondolkodás pedig régóta ugyanaz.

Kocsis frakcióvezető elszólása beszédes, és egyáltalán nem látszik véletlennek. Olybá tűnik ezek szerint, hogy akkor a kínaiakkal közösen most az lesz a minősítési szint, hogy a Fideszen kívül állók méltóak-e arra, hogy megvesse őket a szentséges maffia, vagy pediglen már arra sem. No most, azt nem tudjuk, hogy a Momentum utcai kampánya során a pultjukhoz köpés, a Dobrev-gyűlésen gázpisztollyal fenyegetés a megvetésen innen van vagy már azon is túl, hogy mire lehet számítani a kínaiak által meghonosított kategorizálás után, de sok jóra nem. Igaz, eddig sem volt habostorta az élet. De azon túl, hogy a kínai és fideszkommunisták így egymásra találtak az ellenzék-karakterológiában, más is van itt.

Ha valaki vagy valami már megvetésre sem érdemes vagy méltó, ezzel magát a létét vonjuk késégbe, vagy minősítjük nálunknál alacsonyabb rendűnek. Ilyen morállal nem volt bűn a zsidók kiirtása, mert a nácik nem tekintették őket embernek. S ha most azt vetik a szememre, hogy az előbb kommunistáztam, most meg nácizok, döntsem már el, mit is akarok, arra csak azt felelem: ezt. Mindkettőt, hiszen a fideszgondolkodás és fideszideológia nem egylényegű, hanem a sok mocsokból kiválogatja és eggyé forrasztja a legrosszabbakat és legaljasabbakat. Ez sem új, tíz éve mondom, csak mindig érkezik bizonyság rá, s ami a legrosszabb, Kocsis frakcióvezető fel sem fogja, hogy most ezt tette. Pedig ezt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Megvetésen innen és túl
  1. Yeti szerint:

    Engem sem lehet embernek tekinteni ezen az alapon. Viszont a yeti még sohasem került elő, csak holmi rossz fényképszerűségek , meg nagy talplenyomatok valamint néhány szőrszál amit yeti szőrnek hisznek.
    Bigfoot ide vagy oda, cselből nem élek nagy sajátlábon. Nehogy összetévesszenek a szarospelenka hajigálóval.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum