Semjén és a gólyák

Egy minden bizonnyal idióta honfitársunk akképp próbálta megtámogatni saját forradalmának ügyét, hogy készített egy óvodás fotómontázst, amelyen Semjén fővadász térdepel halott gólyák teteménél. Felirat is van a képen, miszerint „Tegnap a fideszes Semjén Zsolt csak úgy szórakozásból lelőtt két védett gólyát, amelyek most tértek vissza a vándorlásból”. Semjén Zsolt egyrészt KDNP-s, másrészt nem gólyára megy, a szórakozás viszont igaz. A miniszterelnök-helyettes legott feljelentést is tett képhamisítás, hamis vád és rágalmazás miatt, így, ha a kép infantilis készítőjét leleplezik és elkapják, letépik a tökeit.

Semjén mostanában különben sem vadászik, mert nem olyan időket élünk. Inkább éjszakánként törvényjavaslatokat adogat be mindenféle aljas szándékkal, például pénzeket utalgat a vadászkiállítására, melegeket foszt meg örökbefogadástól, s ha Semjén gyilkolászós énjét akarjuk hangsúlyozni, innen kell közelítenünk megfejelve a járványidőben a hobbijára kiszórt súlyos tízmilliárdokkal, amiből ki tudja ki és mennyit lop el. Szeretjük ugyan a gólyákat, de ez nagyobb bűn, mint két szárnyas állítólagos lelövése még akkor is, ha tudjuk, a gyűlöletet zsigeri oldalról a legkönnyebb kelteni, amiről Semjén is tudna előadásokat tartani.

És mi is látjuk, hogy a széles publikum most is elsősorban azért rühelli őt, mert hajdan helikopterről ment házi rénszarvasra. Ezt nem tudják a népek megemészteni, és arról is van kép, ami ellen Semjén nem tiltakozott, nem jelentgetett fel. Sok képet őriz és hordoz az internet, amelyek miatt Semjént utálni lehet, ez a gólyás ez fölöslegesen gyermekded. Ennél sokkal súlyosabb az, amikor a tüntetők csokiját zabálta fel Orbánnal együtt a parlamentben, mert ez arra utal, hogy tényleg nincsen lelke. Embertársai sorsa, kínja, könyörgése őt egyáltalán nem érdekli, ami sokkal gyalázatosabb, mint két gólya kitalált meggyilkolása, bár a szándék érthető.

Ám Semjén jellemének alávalóságát ugyanígy mutatja az a kép is, amelyen Kézdivásárhelyre lovagol be, mint valami helytartó. És ugyanígy élénk hányingert kelt az a darab is, amelyen Orbánnal együtt óbégatnak győzelmi mámorukban, ami előre vetíti mindazt az aljasságot, amit ezek ketten pártjaikkal együtt a magyar nép ellen elkövetnek majd. Két gólya, ugyan már. Tízmillió ember, az már más, minősített szint, ha igaz is, hogy gyilkosként ábrázolni ekképp könnyebb, ámde nem alapos vád. Az ilyen gólyás idiótaságokkal csak tápot adunk ahhoz a tutulni való propagandához, hogy ilyen ez a baloldal, hamisít, alaptalanul vádol, gyűlölködik, hazudozik és a többi.

Felőlem mindenki rühellheti kedvére ezt a Semjént, mert bőven ad rá okot, ám ezt nem óvodás szinten kell tenni gólyák halálára bazírozva, hanem a valódi romlottságát mutatni meg. Mindemellett értem a nagyon egyszerű műalkotás elkészítésének lelki talaját is, mert van úgy, hogy az ember már nem bír magával a rácsok között, és legszívesebben artikulálatlanul ordítana ott, ahol észérvek már nem játszanak, Neria pedig sajnálatosan ilyen hely lett. Többek között Semjén tette ilyenné, az a forradalmi kérdés tehát, hogy mi engedett meg vele szemben a háborúban. Hogy le kell-e menni kutyába, az ő szintjükre.

Ami szintet a sajtótermékeik – origó, prostisrácok, M1 és a többi – indokolnak, mivel ezek hosszú évek óta, nap mint nap alkalmazzák a valóság letagadását és átalakítását, amihez képest egy gólyás fotómontázs gyerekes csíny csupán. És itt jutunk el a tulajdonképpeni kérdéshez, hogy szabad-e korrektnek lenni egy olyan ellenféllel szemben, amely tudvalévőleg minden aljasságra képes, és ezt naponta bizonyítja is. Hogy szabad-e sportszerűnek maradni egy életre-halálra folyó meccsben, ami után nem lehetünk erkölcsi győztes vesztesek, hanem a hullánk úgy hever majd Semjén előtt, mint a montázson a gólyáké.

Innen nézvést pedig, ha ócska is, mégis hajolhatunk afelé, klafa ez a montázs, mert ilyen az a világ, ahonnan kivesztek az erkölcsök, és nem mi veszejtettük ki belőle. Tehát összefoglalásként, mint ötödikben a dolgozat befejezés fejezetéhez követelte a tanár néni, itt állunk a válaszra váró dilemmával, hogy mit szabad és mit nem, elítéljük-e honfitársunk idiótaságát, mert ennyi telt tőle, hogy érzelmeit formába öntse. Mindenkinek a gusztusára és filozófiai hajlamára bízom a végső ítéletet azzal a toldással, ha eljön az idő, akkor az ellenoldallal is legyen olyan kérlelhetetlen, mint az ismeretlen montázsolóval most.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Semjén és a gólyák
  1. Hugi szerint:

    Tökéletesen igaza van Rezedának. Az ilyen gagyi és hazugságot terjesztő képek csak ártanak a baloldalnak, az ellenzéknek. Én már tegnap kidühöngtem emiatt magamat.

    A kép készítőjének üzenem, ha valóban gondja van Semjénnel, a jelenlegi hatalommal, számtalan módja van annak, hogy tegyen ellene. Pl. jelentkezzen a szavazatszámláló bizottságok valamelyikébe delegáltnak. Ezzel valóban segítene.

  2. servant szerint:

    harangozóberci

  3. Yeti szerint:

    Ugyan miért kellene törődnöm bármely oldali primitív baromsággal?
    Elég tudnom, melyik az ellenség.

  4. miki1950 szerint:

    Az ellenoldalt többek között az különbözteti meg a ma hatalmon lévőktől, hogy ilyen ocsmányságot nem teszünk sem dilettáns amatőr, sem profi módján.
    Lehet helyette menni világosságot gyújtani a falvakba.
    Annak még haszna is lenne.

  5. Jane Doe szerint:

    Már zsenge ifjúkoromban néhai magyartanárom – édesanyámmal egyetértésben – nagy hangsúlyt fektetett rá, hogy elolvassam – és okuljak – a kultikus és jobbá tevő Légy jó mindhalálig kötelezőt. Bizton tudták, hogy szükségem van rá, az erkölcsiségére, a szellemiségére.
    Talán csak azzal a konklúzióval nem számoltak, hogy amilyen szilárdan Nyilas Misi kijelentette: “Én nem akarok debreceni diák lenni…”, nos, azzal a szilárd meggyőződéssel tudtam magamról: én soha nem akarok Nyilas Misi lenni.
    Amúgy meg a béka véleménye, hogy: a légy jó mindhalálig. 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!