A Cseresnyés-féle szorzó

Ha eddig nem ismerte Cseresnyés Péter kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár nevét, most majd meg fogja. Muszáj lesz, mert ugyan sok ökörséget hallottunk már az eltelt közel tizenegy év alatt kormányzati körökből és a holdudvarból, de ilyet még nem. Amikor Cseresnyés fideszelvtárs kézhez vette a KSH – nagy valószínűséggel már különben is kozmetikázott – adatait a kiskereskedelem döglődéséről, a valóság narancsszínűre festésének egészen új szintjére lépett, midőn kijelentette, mindez nem érdekes, mert 2013 nyarától nyolcvanegy hónapon át töretlenül bővült a kiskereskedelmi forgalom. Mi több, 2010-hez képest 2020 végére is negyven százalékkal növekedett.

Ez a pozitív gondolkodás új távlatokat nyit. Mert például a ma nyektetett Mátyás korához képest a motorizáció száz százalékos növekményt mutat, vagy hasonlíthatok bármit akármihez, hogy demonstráljam, most mennyivel jobb. Az új diadal a mihez képest. Mindig lehet találni olyat az univerzumban, amihez képest valami jobb, például Örkény hőse, pogány Süttőfia Süttő is bizakodva tekintett a jövőbe, miközben Vencellin, abádszalóki prépost lovai négyfelé szaggatták, mondván: „A gyávaság forrása, hogy az emberek nem tudják elképzelni a rossznál még rosszabbat. Én azonban, ha elgondolom, hogy négy helyett nyolcfelé is szaggathatott volna a prépost, helyzetemmel, még ha nem is valami rózsás, mégiscsak elégedett vagyok.”

Na, ugye, nyugtázzuk elégedetten, akárha Orbán Viktor akármilyen futballdiadalt. Ugyanerre a rugóra járt tegnap Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottsága fideszes elnökének agya is, aki elmondta nekünk, kies hazánkban a korrupció csak azért tűnik nagynak, mert nyilvános. Ha eltitkolnák, nem is látszana. Ebből fakadólag nem is volna, amiből az következik, ami nem látszik, az nincs, illetve kiegészítve a Cseresnyés-féle szorzóval, ha valami szar, akkor valamihez képest biztosan jobb, illetve egészen elképesztően nagyszerű. Innen nézvést máris érthető Cseresnyés elvtárs dolgozatának címe, miszerint „Válságállónak bizonyult a hazai kiskereskedelem”. Ezen a ponton annak örülhetünk, hogy a válság maga be lett vallva.

Gondolhatunk mi bármit, ez a világ akkor is a lehető világok legjobbika. S ha mást tapasztalnánk a bőrünkön, eszünkbe jut Penny az Agymenőkből, aki férje (Leonard) nyüszögését, miszerint a felesége módszeresen szórja ki a kocka cuccait, de tagadja, ekképp szerelte le: te azt hiszed el, amit a barátaid mutatnak és a szemeddel látsz, nem, amit én mondok? Ez már a szerelem, illetve a vallás terepe. De végül is, Fidesz ügyben is ezen az ingoványon vagyunk, amikor nyakig ülünk a ganyéban, és azt magyarázzák nekünk, hogy az a trutyi madártej, a hívők pedig idvezülten nyalogatják is. Ilyen Cseresnyés-szorzó az is, amikor államtitkár elvtárs a képünkbe dörgöli, miszerint momentán alacsony a munkanélküliség és nőtt az átlagkereset.

Föltennénk a kérdést, hogy hol él ez a szerencsétlen, de fölösleges, amikor azt is megtudjuk, hogy a magyari emberek nem azért nem vettek lapostévét decemberben, mert nem volt rá pénzük, hanem, mert nem volt hozzá kedvük. Erre a Cseresnyés-szorzós magyarázat: „Az átmeneti lefékeződést elsősorban nem a háztartások forráshiányos helyzete okozta, hiszen az anyagi lehetőségeiket meghatározó két fő tényező kedvezően alakult.” És pláne: „A magyar emberek a fertőzési kockázatok minimálisra szorítása miatt dönthettek úgy, hogy a nem napi igények kielégítéséhez szükséges vásárlásokat későbbre halasztják.”

Nyilván. Mindebben azonban az a félelmetes, hogy ezt az egészet mind az összes fideszesek röhögés nélkül tudják előadni, ami két dolgot jelezhet: végtelenül ostobák, vagy pediglen veszélyes pszichopaták, illetve a kettő elegye. Magunkra nézvést pedig újólag Örkényhez és Süttőfiához fordulok: „Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember? Most már tudom: az utolsó pillanatig. Feleim, szántsatok, vessetek, és este mécsvilágnál pogány dalaitokat bátran énekeljétek! Ímhol én most is tervezek, remélek, és keresek megvételre, esetleg abádszalóki házhely cserelehetőséggel, jó állapotban levő férfi pézsmapocok bundát, zömök alakra, háromnegyedest. Pedig már megyek széjjelfele!” – Ennyi.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “A Cseresnyés-féle szorzó
  1. Yeti szerint:

    Az eszkimókák fókabőrből építettek kajakokat bálnavadászatra.
    Na most az itteni pofabőrök bizonnyal erőteljesebbek, meg nagyobbak is.
    A zsír világításra és fűtésre is alkalmas volt.
    Mindezt a sok lüke européer viking tudni se akarta – el is tűntek a placcról, csak a nagyzoló hóbortjukban épített templomaik, istállóik maradványait találhatjuk.

  2. Jane Doe szerint:

    A viszonyítási alap mindig meghatározó (a fideszeseknél képlékeny ugyan), kivéve, ha nincs. Ezen akkor rökönyödtem meg igazán, amikor óriási plakátokon ugrott elém, hogy: Magyarország jobban teljesít – így, befejezetlen mondatként, kijelentve, megkérdőjelezhetetlenül.
    Nem én voltam az egyetlen, aki nem tudta: mihez képest.
    Ami a kérdésed felvetését illeti, mármint, hogy meddig remél az ember, nos, ezt pontosan tudjuk. “Dum spiró, spero.” Amíg élek, remélek. Giordano Bruno remélte a hosszú életet, de neki ellenzéknek a Szent Inkvizíció jutott, és a máglyahalál.
    Vagyis kinek-kinek a maga keresztje.

  3. trabant szerint:

    “kijelentette, mindez nem érdekes, mert 2013 nyarától nyolcvanegy hónapon át töretlenül bővült a kiskereskedelmi forgalom.”

    Nem a kiskereskedelmi forgalom bôvült, ill. növekedett, hanem az árak emelkedtek. De Cseresnyésnek ehhez az árak ismeretére is szüksége lenne.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!