Fatal error

Tegnap is olyan jó volt a T. házban. Ott, ahol ellenzékünk halált megvető bátorsággal döntögette a rezsimet. Egyikük még egy ereszdarabot is lengetett, mint a romlottság szimbólumát. Volt itt már, e falak között minden: krumpli neccben, illetlen feliratú táblák, és még térdre, imához beszólás is a hőskorban, mint emlékezhetünk. Az ellenzéknek igaza volt egyébiránt, hogy három K-t emlegetett, mint a Fidesz szimbólumát, úgymint kokó, kurvák, korrupció. Eljutottunk hát a K&K-tól a K&K&K-ig kies hazánk evolúciójában úgy, hogy voltaképp nem jutottunk sehová. Magyarország a történelem porában egy helyben tapod, mocorog, s indulni erőtlen.

Igaza volt az ellenzéknek persze felhorgadásában, de, ahogyan ott lengette az ereszdarabot, azzal a lendülettel ki is törölhette volna vele az arschát (ha már K&K), mert odáig jutottunk, hogy a T. házban történtek totálisan érdektelenek, a dolgok nem ott dőlnek el ugyanis, hanem a karmeliták erkélyén, amire még visszatérünk. Cirkusznak megtette az ereszes pörformansz, és még egy haszna volt, hogy újólag rávilágított arra, a fideszisták egy másik univerzumban élnek, ahonnan nincsen kilátás, sem átjárás ebbe a miénkbe. Egy csinovnyik válaszolt a Szájert szimbolizáló ereszrázásra ugyanis, de abban nem volt köszönet, csak a tömény megvilágosodás.

Amikor elhangzott a három K vádja, a csinovnyik ezt nem kérte ki magának egyáltalán, mintegy jóváhagyva ekképp, hogy lopunk, drogozunk, kurvázunk, mert elhangzott a mindent elsöprő, feloldozó indok, hogy: de legalább bocsánatot kért, a baloldal mikor kért bocsánatot valamiért is. Ez volt a lehengerlő visszavágás, és ebben felfedezhető a rendszerhiba, mert ugyanis ez a fidesz-csinovnyik nem vette észre, hogy cakkpakk a rendszer lett le K&K&K-zva, tehát azzal, ha Szájer bocsánatot kér, nem oldódik meg semmi. Nem Szájerrel van a baj, hanem a NER-rel. A NER álnok hazugságának Szájer csak a szimbóluma, és érvénytelenségének bizonyítéka.

Ezt még mindig képtelenek felfogni. Szájer kilép, lemond, eltűnik, mert lebukott. Ha nem bukott volna le, baj nem volna semmi. Azaz, mindent lehet, csak ki ne derüljön, ha kiderül, akkor pedig azt mondjuk, bocs, és minden el van intézve. Ez a „de legalább bocsánatot kért” a totális romlottság bizonyítéka. Persze, aki ahhoz van szokva, hogy a gyóntatószékben kirónak rá tizenöt szűzmáriát meg húsz miatyánkot, és azzal minden elrendeződik, attól mit várhatunk, semmit sem igazán. A Fidesz erkölcse a relativizált erkölcs, máz azzal a vallással együtt, ami a züllöttséget takarja. Ezért kell eltakarodniuk, nem azért, mert Szájer meleg. Bocs. Ja, nem.

És azért is, ami cirkusz ezen kívül még tegnap volt a nagy bejelentéssel. Az operatív törzs (vagy akárki) ugyanis már hajnalban döntött, hogy mi legyen a karácsonnyal, szilveszterrel, összebújhatunk-e, okádhatunk-e csoportosan, erre a döntésre várt az ország apraja meg a nagyja. És akkor hajnalban elkezdtek peregni a dobok. Peregtek, mint a cirkuszban a nagy mutatvány, a salto mortale előtt, fokozva az izgalmat és a várakozást, hogy mindjárt. Egész délelőtt ez ment minden orgánumban, hogy Orbán mindjárt bejelent, hamarosan jön, csak egy kicsit kell várni, s itt lesz. Mintha a megváltó születne meg Szűz Mária szeplőtelen méhiből.

Hogy mit jelentett be aztán vagy mit nem, az teljességgel érdektelen. A mutatvány volt lényeg, az érzet erősítése az alattvalóban, hogy itt minden csak őtőle függ, hogy Orbán szava határozza meg az ő nyüves életét vagy halálát. És ez valahogyan nincs rendjén. Bennem például erős hányingert kelt, de a bávatagok meg ettől élveznek el, mert nem vagyunk egyformák. Hiba van a rendszerben. Maga a rendszer a hiba, amit bocsánatkéréssel elrendezni nem lehet. Mert közben Brüsszelben is mennek a mutatványok, amelyek csak azért történnek, hogy az egész komplett banda ne bukjon le úgy, mint Szájer. Ezért nem kell a pénz sem inkább, hogy a látszat maradhasson.

Nem fog, takarodás lesz most már ebből. Szájert, az embert sajnálhatnánk, megbocsáthatnánk neki, mert az élete iszonyú volt. De sajátos módon azért nem nyerhet bocsánatot, mert az életét önmaga tette iszonyúvá saját maga számára, ami hiba. Ugyanakkor és ezzel együtt a miénket is, a mi életünket is olyan hazugságok és elnyomások közé szorítaná és szorítja, mint amilyenben az övé telt. És ez a bűn. Nincsen bocsánat, mert Szájer ment, a rendszer azonban maradt. A rendszerben pedig káoszos romlottság van. A rendszer hibája a K&K&K, illetve még a sok K ezek mellett, aminek az esszenciája, a veleje volt tegnap a népek várakoztatása, hogy jön az Isten és elmondja, mit tehettek, s mit nem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Fatal error
  1. Jane Doe szerint:

    Ennek a szegény K betűnek igazán nincs szerencséje a magyar abc-ben és a magyar életben.
    Korábban, a szockában – még az előző “átkosban” – viccként, röhögve soroltuk fel az “elithez” tartozás kritériumait (ha még emlékszik valaki): Kutya, Kocsi, Kurva, Külföldi kiküldetés, Kútvölgyi kórház. Ezt megelőző volt ugye a K&K.
    És most itt toporgunk megint kibővítve az “elitünk” jellemzőit: K&K&K.
    Én magam úgy döntöttem, nem kompromittálom többé ezt a szegény K betűt, másikat, talán kifejezőbbet használok helyette: legyen a Q.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum