„Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet.” – Ezt tanácsolta a nem is taggyűlésen 2001-ben Orbán, mint emlékezhetünk, amikor a neje tokaji szőlejéről volt szó, aztán kaptak negyvenegy milliót. Mai szemmel ez már nem is összeg, ennyiért egy NER lovag (oder lovagina) le sem hajol. Annyi pikantéria még van a dologban, hogy a gazdasági ügyekkel nem foglalkozó Orbán olykor az ilyen nem is taggyűléseket a miniszterelnöki rezidencián rendezte meg, az indító mondat azonban arra utal, nem szerette volna, ha ez feltűnést kelt vagy kiderül.
Aztán mégis. Az Élet és Irodalom riportsorozatban számolt be minderről ugyanis, mert annyira új volt a fideszvilág aljassága, hogy ez szenzációnak számított. Ma már naponta lehetne ilyeneket írni tucatjával, ám ugyanúgy nem történne semmi, mint akkor. A korrupció és a lopás olyan természetes már, mint a levegővétel, az emberek ingerküszöbe pedig úgy megemelkedett – ha van még ilyenjük egyáltalán –, hogy minden aljasság lepörög róluk. Orbánban azonban volt valami természetes szégyenérzet a jelek szerint, még csak tanulta a szakmát, aminek mára a mestere lett.
Viszont már akkor sem szerette, ha a sajtó ilyenekkel foglalkozik, de még szóba állt vele. Nem sokkal ezután készítettem vele egy interjút, és bátorkodtam véleményt vagy egy vakkantást kérni legalább az ÉS-ben megjelentekről, amire azt a választ kaptam, hogy ő ilyen lapokat egészségügyi megfontolásokból nem olvas. Ez felért egy „boldog karácsonyt”-tal, amiből a kétkedők számára is kitetszhet, hogy alanyunk nem 2010 után aljasult el, hanem jóval előtte. Talán az avas szagú parasztudvaron, bimbózó gyermek korában, s ami képet most mutat, az már maga a predesztináció eleven bizonyítéka.
Viszont annyi maradt benne a szűzlányból, nem szereti, ha a családjáról kitudódik, hogy részese a NER szabad rablásának. Erre tartja Mészárost, de ugorgyunk. Állítólag az apját is arra kérte, maradjon ki a bányája az állami megrendelésekből, de annak beszélhetett. Kettejük viszonya köztudott, Orbán maga vallotta be, hogy verte az apja, ami így visszatekintve nemcsak az ő, hanem az ország tragédiája is, mert a kedves vezető jelleméről vagy jellemtelenségéről sok mindent megmagyaráz. Mi nem ismerjük Orbán Győzőt, és nem is fogjuk soha, hála a jó istennek.
De attól fogva, hogy a Fidesz székházának eladásából szert tett a bányájára, elszabadult vele a mesebeli paripa, és dőlnek hozzá a milliárdok, mert ugyanolyan észér, mint a fiacskája. Viszont még mindig az az erős ember, aki hajdan a leendő miniszterelnököt rugdosta, pedig már nyolcvan éves. Őt kérdezte volna most az állami megbízásokról egy lap és annak újságírója, akit a valahai párttitkár így utasított rendre: „Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem, és goromba leszek.” – Mintha a fiacskájával beszélne ötven évvel ezelőtt a budi mellett.
Pedig nem. Aztán még lefényképezte a telefonjával a két újságírót, majd „hogy emlékezzünk erre” beszólással elhajtott az autójával. Hogy kinek és mire kellene emlékezni, az nem egészen világos. De tudjuk, hogy a király apja fenyegetőzik, amit nem igazán kellene, de az eszéhez és a modorához értjük, ami készségeket amúgy a fiacskája is örökölt jól láthatóan. Megkérdezték ugyanis az újságírók, ezt mégis hogy, amire a király sajtófőnöke, bizonyos Havasi Bertalan a szokásos formulával válaszolt: „a miniszterelnök nem foglalkozik üzleti ügyekkel”.
A miniszterelnök egészségügyi okokból nem olvas, a miniszterelnök függöny – és Polt – mögé bújik. Amiről nem beszélünk az nincs is habitussal, miközben meg mégis van, de még mennyire. Mészárost is kitanították a tagadásra, őt is kérdezte volna nem olyan rég egy újságíró, mire a gázszerelő így förmedt rá: „Mondom, távolodjon már el tőlem! Hát kicsoda maga, hogy engem zaklat?” – A gázszerelő és a párttitkár Orbán mögé bújik, Orbán a függöny mögé, mintha attól meg nem történtté válnának a dolgok, és ilyen az összes. A széles retyerutya meg az oligarchák mind.
Én már fáradt vagyok következtetések levonásához, így kölcsön veszem az Orbán Győzőről szóló íráshoz való egyik hozzászólást, ami mindent összefoglal: „Én nem vagyok közszereplő. Én goromba vagyok, nekem fogy a türelmem. Mi pedig mindezeket magasról leszarjuk. Mi szeretnénk a közös pénzeink felől tisztán látni. És erre tartjuk az újságírót, ha már a hatóságokat nem tarthatjuk. A miniszterelnöki pozíció pedig nem arra szolgál, hogy a nyomában minél nagyobb személyes-családi piszokban kelljen a tényfeltárónak kotorászni. Viszontlátásra.”
Vélemény, hozzászólás?