A főni fogad

Olyan varázslat volt tegnap, hogy Orbán Viktor egy videóban számítógépen kezdett el online fogadni a Fradira, aztán pár pillanat múlva a kezében volt a nyerő szelvény, ami így egyben legalább olyan, mint Jézus feltámadása. Most mondja valaki, hogy nincsenek csodák, dehogynem. Illetve delirálni is lehet a házipálesz után akármit is, például azt, jól van az, hogy egy ország miniszterelnöke egyik nap traktoron ücsörögve, máskor pálinkázva, erkélyen focizva, szotyolázva, aztán meg szerencsejátékozva filmezteti és fotóztatja magát, miközben idiótán vigyorog.

Perszehogy nincsen jól, a legkevesebb, hogy ezért az ilyen országot beteg demokráciának nevezi Vera Jourova, bár ítéletét nem emiatt hozta meg. Ezek csak a felszíni tünetei a mélyben megbúvó, fortyogó gyalázatnak, ami viszont abban híven megmutatkozik, hogy a letarolni szándékozott SZFE élére épp akkor, amikor a főni a Fradira fogadott, egy katonatisztet nevezett ki kancellárnak ottani földi helytartója, akit Vidnyánszkynak hívnak. Katonák a kórházak és a színművészeti élén, ez alapján már okkal nevezheti betegnek a rendszert Jourova asszony.

Ennek hallatán pedig a tippmixelő alak levelet ír, Jourova monnyon le, mert ő szóba nem áll vele, és rákezdenek mind a sakáljai is, hogy monnyon. Így közlekednek Európában, bazi nagy elefántok, fröcsög, törik a porcelán, a németek pedig hajlanak arra, nem kötik jogállamisághoz a beteg demokrácia finanszírozását. Csak ahhoz, hogy a bajor paraszt adóját megfelelően költse el a diktatúra, ha lehet, náluk vegyen tankokat, és akkor minden rendben van, mindennel meg lesznek elégedve. Azzal is, hogy a kirgizeknek ad tizenöt milliárdot. Nézzünk azonban valami vidámabb helyet.

Ez például az egyik szomszédom zsebe, aki szintén nagy tippmixes volt, olyannyira, hogy mára a fele fizetését vonják különféle tartozások miatt, ami pénzeket eljátszott, s ezért nyomorog. A kocsmákból száműzték a félkarú rablókat, amire így visszagondolva nem az volt a baj velük, hogy a magyar jómunkásember eljátszotta a család összes pénzét, hanem, hogy nem nekik fialt. Mint emlékezhetünk, a diktatúrával sem az volt Orbán baja, hogy diktatúra. Csupán annyi, hogy nem ő irányítja, s hogy így legyen, hogy ő üljön az illiberalizmus ormain, mindent meg is tett, s lám, sikerült.

A németek meg azt néznék, hogyan költi el a pénzüket. Eltippmixeli cseszmeg, ami aktus maga a messzeringó szimbólum. Nem vártak sokat ugyanis, és Szijjártó jachtos cimborája már megint kapott súlyos milliárdokat. Ami nálunk rendben van. Ilyképp állítólag az is, hogy a miniszterelnök bújtatottan szerencsejátékot reklámoz, és miért ne tenné, ha ennek a cégnek a logója minden magyar futballcsapat mezén ott virít, mert önti nekik a milliárdokat, de nem a reklámértéke miatt, hanem, mert parancsba kapta. Diktatúrákban így működik a sport, másutt másként.

Előttem van mindig az a bájos kép, amelyen a futsalos miniszter szerelemesen mosolyog a nemzet futballistájára, Dzsudzsákra, együtt kávézgatnak, azt gondolva, hogy egy ilyen fotó kölcsönösen emeli a fényüket. Szijjártó bizonyítja, mekkora öribarija a focista, és viszont, így üzennek a bávatag szavazónak valamit. Leginkább azt, hogy tényleg beteg ez az ország, de azért Jourova monnyon le. Viszont azt a történetet sem feledem, hogy pár éve, amikor a kedvenc kosárlabda csapatom, a Golden State Warriors megnyerte az NBA-t, Trump is meghívta őket a Fehér Házba a saját fényét emelni.

Az én kedvenc csapatom viszont kollektíven fölemelte az összes karját, kollektíven a kezeinek összes középső ujját bemutatta ennek a Trumpnak, hogy szarjon sünt egyedül. Megtehették, nem függnek tőle sehogyan, legfőképpen anyagilag nem. Így, ha azt gondolják, vállalhatatlan a manus, beintenek neki. Mert ugyan a mai nagyságos Amerika is beteges egy hely, de vannak benne egészséges csírák, és létezik még olyasmi, hogy civil öntudat. Trumpnak pedig, lett légyen akármekkora barom is, nincs módja ezt eltaposni, pedig szeretné nagyon.

Minálunk viszont Orbán most tapod mindennek kihűlő hamvain, hogy érzékletes, ámde hülye képet használjak. Kétezret tett a Fradira a kedves vezető kiinduló videónk tanúsága szerint, viszont elbukta. Döntetlen lett, ennek ellenére Kubatov és a Fidesz székházat védő kopaszok csapata bejutott a BL főtáblájára, és már várom, hogy megint halljam, na ugye. Hogy tíz év alatt egy kisebb ország GDP-jét beleöntve a diktátor hobbijába idáig sikerült eljutni, amitől tegnap lázasan csűrdöngölt a fél maffia, az nem egy vaszisztdasz. Az már igen, hogy az Unió is vörösbe rakta kies hazánkat járványügyileg. Skandalum, Jourova monnyon le.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum